"Borcsa húgom körül is jártak már a legények, amidőn estenden kiült a hijú (házeresz) alá, guzsalyát csípejére támasztva, s szorgalmasan pörgetve a gyalogorsót ujjai közt, s olyankor mindig elmondá a kötekedőknek, hogy mindennap, akármennyi házi dolga van is, lefon egy báb (kendercsomag) szöszt a guzsalyáról.
Tamás volt benne (annyit tesz mint „hitetlenkedett”) a legénység, s egy vasárnap összebeszélve, ellopták a leány ládakulcsát, és belecsavargatták a szösz-bábba, mely éppen guzsalyára volt kötve.
Másnap követelte rajtuk a leány a kulcsot, azok csak biztatták, hogy majd előkerül az, ha ma nem, holnap. De másnap, de harmadnap sem lelte a leány a kulcsot; elmúlt az egész hét, mégsem került elő a kulcs.
– De húgom, nem mégy te férjhez – mondá végre a legénység –, mert egy hét alatt sem fontad le a guzsalyról a szöszt!
Így sült ki a gonosz restség."

/A furfangos székely legények, A magyar nép élce/