"Ablakán besütött a hold, az ábrándozók csillaga, a vidék csendes volt, a lég lanyha; olyan éj, melyben a lidérkék előjönnek berkeikből, s kereket hánynak a harmatos fűben; mikor a tündérek szedik a csillagok hamvát, s az a vénember ott a holdban pengeti az ezüstsugárokat; mikor ezüstfelhők alakjában jár a bűv csillagról csillagra, jár a gyermekrém a fekete éji pillangón repkedve; … mikor a fiatal leányok nem tudnak aludni, és álmodnak ébren."

/Egy magyar nábob/

"Rövid, veres haj borítja a koponyájukat, ellenkezően az igazhívőkkel, kiknél a fő szép simára van borotválva. Ellenben a szakáll és bajusz le van kopasztva arcukról, az oly dicsőséges szakáll és bajusz! Viselnek szűk feszes ruhát, mit Allah büntetésül szabott rájuk, kemény örvet, mely állukat mozdulni ne engedje, s hegyes füleket vászonból, amit csúfságból hordanak."

/Az első harangszó Sztambulban/

"A sok nevezetes tanár között egynek az emlékét különösen megörökíté a népmonda: Hatvani Istvánét, a magyar Faustét. Minthogy a róla támadt mondakör, tudtunkra az egyetlen kálvinista eredetű ördög rege, helyén lesz azt itt megismertetni. Hatvanit a népmonda a szellemek varázsfejedelmévé teszi, ki egy nagy bűbájos könyvel gyakorolja fölöttük hatalmát, s emberfeletti csodákat művel: meghívott vendégeinek elhozatja a tőrök szultán asztaláról az egész lakomát, s aznap a szultán nem kap enni; de az elhozott narancsfákról nem szakíthatnak gyümölcsöt a kíváncsi asszonyságok, mert a hozzányúlásnál az illető hölgyférje feljajdul, hogy az ő orrát, fülét húzzák! Egy feldöntött palackból olyan árvizet támaszt a teremben, hogy a hölgyek mind a padokra ugrálnak előle. Majd sétálni megy, pálcája végével négy lovas szekeret rajzol a homokba, arra felül s megelőzi rajta az előre vágtatott bíró fogatát. A szidalmazó kámzsás barátnak akkora szarvakat növeszt, hogy az nem bírja a fejét az ablakból visszahúzni; halottakat idéz a temetőben, s megküzd az ördöggel. Az ördögnek különös kedve van a diákjait elcsábítani: Hatvani képét veszi fel, s éjféli előadásokat tart. Hatvani tanácsára az éjféli lecke miatt panaszt tevő diákok hamut hintenek el a teremben, s azon megismerik a reverenda alatt a sátán lólábainak nyomát, aztán elriasztják az „Erős várunk nekünk az Isten!” éneklésével."

/Debrecen/

"Mikor az ember hét esztendeig Afrikában lakik, ott olyan kemény a nap, hogy minden hajaszála összegöndörödik tőle. […]
Mikor a muszkák elfogtak, felvittek Siberiába. Ott mentem így össze. Hiszen rektram maga tanította, hogy a hideg összehúzza a testeket. […]
Szerecsenyországban barnultam így meg: a hol még éjjel is süt a nap. Ott minden ember kéményseprő.
- Hogyan kerültél te le Sibériából Szerecsenországba?
- A föld alatt.
- A föld alatt? Héh ez hazugság.
- Hazugság ám! Azért mert Bozonkán nem tudnak róla. (Kihúz a táskájából egy képes könyvet.) Tessék: olvassák el azt csak. Utazás a föld alatt, Verne Gyulától. Ennek voltam én az inasa.
- Nyomtatva van; tehát igaz. […]
- Huszonkét gyerekünk lett a boldog házasságból. Tizenhárom princz és kilencz princzesz.
- Huszonkét gyerek! Te Peti! Hét esztendő alatt!
- Hja! Hosszabbak ám ott az esztendők. Tetszik tudni, a meleg mindent kitágít. […]
- Gyalog soha nem játam, csak mindig struczmadáron lovagoltam.
- Hát aztán mét hagytad ott ezt a jó helyedet mégis?
- Nagyon meguntam a sok kolibrimájat, amivel traktáltak. Aztán meg ott az a szokás van, hogy a mikor az embernek fia születik, annak a nevét föltetoválják az apának a bőrére, hogy el ne felejtse (mutatja a felgyűrt karján a betűket.) Utoljára azt mondtam, hogy biz én nem hagyok a bőrömből eleven kalendáriumot csinálni! Megszököm. Csakhogy Szerecsenországban soha sincs éjszaka, ott mindig süt a nap. Én tehát megvártam egyszer, mikor egy napfogyatkozás jött. Akor olyan sötét lett, hogy a szerecsenek mind megvakultak. Én is hirtelen felkaptam a struczmadár-csődörömre, s egy vágtatással áthajtottam Európába.
- Hát a Földközi tenger mit vétett, édes öcsém?
- Igy van ám az, rektram, mikor az ember nem tanult egyebet a Hármas Kis Tükörnél. Hát nem hallotta hírét, hogy a dicső Lesseps a suezi csatorna által összekötötte a két világrészt egymással. Azon jöttem keresztül.
- No már a suezi csatornárul csakugyan hallottam; de még ilyen alaposan meg nem magyarázta senki, hogy az nem a száraz földet, hanem a tenget metszi keresztül.
- Hát aztán hova kerültél?
- A legközelebb eső oszágba: Párisba. De ott nem volt maradásom; mert ott már olyan sok az ember, hogy felének nappal aludni kell, csak éjjel jöhetnek elő, mert különben nem lehetne járni az utcán. Én hát nagy hirtelen átvándoroltam Angliába.
- No most megcsíplek! S miféle alkalmatossággal mentél át Angliába?
- Hát mifélével? A magam két fakójával.
- Micsoda? gyalog? Te! A calaisi csatornán eresztül! Nem vagy te nagy Kristóf!
- Ejnye! bizony még meghazudtolnának. Hát nem olvasták még, hogy alagut van már a csatorna alatt csinálva.
- Annak biz ott van a képe a Vasárnapi Ujságban.
- Még ott sem maradtam. Egy kis sétaugrással átkeltem Amerikába.
- De már oda csak gőzhajón utaztál?
- Nem! Én oda a tengei kígyón utaztam.
- Tengeri kígyón? Megeszem én azt!
- Ne egye meg, nemzetes uram! Az is benne van a Vasárnapi Ujságban. […]
- Hát én ezt szerecsenországban tanultam meg: ott a hegedű a fegyver. Mikor két császár háborút akar folytatni egymással, szembe állítják a hadseregeiket: minden katonánál van egy hegedű; s azok addig hegedűlak egymásnak, míg a két sereg közül valamelyik elszalad."

/Világszép leányok/

"Egy régi népmonda szerint e szigeten vannak elásva a fejedelmi kincsek, melyeket elvinni nem volt idő, azok között a királyleány ezüst harangja is; s éjfélenként Margit napján túlföldi fény gyullad ki a királyleány sírja fölött: megcsendül az ezüst harang, s ugyanaz a bűbájos illat árad szét a tájon, melyet a krónikák legendája említ a királyleány sírbatételénél s újból fölvételénél."

/Útleírások/ 

"Ember ha tudna még egyszer születni
S választani magának alakot,
Hibáit, gyarlóságit ott feledni
A hallgató, mély sirban, hol lakott:
Ha ismerné már egy lefolyt életből,
A régi emberéből mit vehet föl
S az ujból mit teremtsen majd másnak?
- Az volna csak szép feltámadásnak.

Ha igy szólna hozzája a teremtő:
Kelj fel halott, itt van a virradat:
Panaszkodál, hogy az mind nem kelendő
Mit tőlem kaptál; alkosd magadat!
Jobban tudod már, hogy mi kellene?
Testednek izma, szűdnek szelleme.
Itt van! Alkosd meg hát ujra magad.
Aztán ne halljam több panasz szavad.

Hejh milyen buzgón válogatná össze
Testének porczikáit minden ember!
Tudom, még egy rossz fog se volna közte,
Sem egy hajszál, mely később fordul őszbe,
Arczához a festőtől kérne mintát,
S a hány fénykép-album van, nézné mind át,
Szobrászversenyt hirdetve termetére
S aként intézné, hogy legyen kék vére.

Mert hát ujjá születni nem elég,
Úrrá születni, ez a fődolog;
Hisz a legjobb gépnél is a kerék,
ha nincsen kenve, akkor nem forog,
Tehát uj életét ugy vegye ki,
Hogy élni is legyen miből neki,
S kit a feltámadás életre csalt,
Leljen nagy birtokot vagy hivatalt.

Észt annyit, mennyi nem lesz terhire,
Tartós jó kedvet, bátor, hű szivet,
Ki bajoktól vissza nem ijed;
Tudományból is, hogy legyen hire,
Becsületet, a mely legyen kerek,
Müvészetben pedig legyen remek;
Kiket szeret, azok mind szeressék
S mindezekhez egy kis jó szerencsét.

Kár, hogy ez így nem adatott embereknek.
Azonban még is adatott
Nem egynek, ám ezernek, százezernek
Hogy egyesülten feltámadhatott.
S kikben együtt élt, együtt sirba hullt,
Az ujkori csodák tanujául
Egy egész várost ujra alkota.
- Beszéljük el, hogy történt e csoda?"

/Szeged feltámadása/ 

Csak most veszem észre, hogy fentebb egy elavult szó szaladt ki a tollamból: halál.
Halál nincsen többé, ezt már mindenki tudja; csak anyagcsere. […]

Észszerű korunkban már az élettől megvált anyagot értékesíteni tudjuk. Óriási vállalataink vannak, melyek a lélektől megvált testeket hamuvá égetik.
Semmi sem vesz kárba! A Duna jobb partján elkészített hamvakat megveszi egy nagy üveggyáros; a balpartiakat pedig egy czukorfabrikás."

/Boszú a túlvilágon/

"Tündérek nincsenek. Vannak angyalok, de azoknak nincsen nemük. Vannak dzsinnek, de azoknak akkora fülek adattak, hogy az egyiken rajta feküsznek, a másikkal takaróznak. Vannak ibliszek, de azoknak a lábszáraik helyett kígyófarkból áll a végtagjuk."

/Aki a szívét a homlokán hordja/

"Az indus brahmai hit szerint minden földről elköltözött szellemnek, mielőtt a 'Visnu' paradicsomába bejuthatna, elébb a nagy Dábao-fa alá kell menni, bűnhödés végett. A Dábao-fának minden levelére fel van írva egy bűne az embernek; s a mint azt a nagy fát a szelek istene, a 'Csiva' megrázza, a vétekjelző levelek egyenkint lehullanak a bűnhödő fejére. S a Dábao-fa levele sújt, mint a villám; mar, mint a kigyó; csíp, mint a skorpió; ráz, mint a hideglelés. S azt egyenkint, levelenkint kell végigszenvedni, kinek mennyi bűne van felírva."

/Vén emberek nyara/

"Alig hunytam le a szememet, már ott volt előttem Majmuna, az álomtündér. Mindgyárt ráismertem a nagy denevérszárnyairól, a mik egyik láthatártól a másikig érnek. Felültem a hátára. Hetet csapott a szárnyaival, a hetediknél aztán már ott voltunk a hetedik égben.
Az öreg Mahomed próféta maga ült az ajtóban s szedte a belépti díjat. Tőlem is követelte az egy dénárt arab értékben.
A Majmuna tündér odasugott neki a fülébe: 'Ingyenjegyes! Reporter."

/Majmuna, az álomtündér/

"Én azt mondom, hogy igen. Aki erős akarattal és öt érzékén túl is bír valamivel, arra nézve nincs lehetetlenség. Ha mi úgy akarjuk, úgy lesz. A New York-i parton nézve, körülbelül akkor megy le a hold, mikor itt felkel. A legelső naptárból megtudhatod, mikor van telehold. Akkor vigyázd meg feljöttét. Aminő betűre én akkor gondolni fogok, merőn a hold tányérjába nézve, te ugyanazt a betűt fogod azon a fényes lapon írva látni, másnap a következő betűt és így a többit naponként, amíg a holdnegyed nem következik, amikor közlekedésünk félbeszakad, a hold lemente a nappali órákra esvén. Én ezt a titkot egy belgrádi dervistől tanultam. Az indu bűvészek ezen módon tudatták az afrikai mágusokkal Nagy Sándor halálát, mit ezek elébb megírtak, mint Görögországban tudva lett volna; a holdra írás régi mesterség, s miért ne volna a szerelem olyan hatalmas bűvészet, mint a többi. Ha erősen akarunk, erősen szeretünk, minden lehetővé lesz. Erős akarattal és nagy szerelemmel a túlvilágról is vissza lehet jönni."

/A hold, egy szenzitív hölgy naplójából/

"De kaphatta volna ő a tündért jobb kézzel is, balkézzel is, huzhatta volna nem is tizenkét tulok, hanem tizenkétszer tizenkettő, mind lehuzta volna őt azokkal együtt a tündérleány mély vízfenekére, ha az ifju szemeibe nem tekintett volna, s szebb tengermélységet, szebb egész világot nem látott volna meg annak két csillagában, s hogy ha az a bűbájos tűz, mely férfi és nő szeméből egymásba foly, erősebb nem volna minden tündérhatalomnál."

/Thonuzoba/