"Azon idők divatja szerint jól illett a fehér hajzat a fiatal archoz férfiaknál, nőknél egyaránt. A tulajdon hajszínével civilizált ember nem jelent meg a világ előtt. Ha ezt a Pentateuch szerzője tudta volna, Ádám és Éva mindjárt, ab orogine, fehér hajjal jött volna elő a föld méhéből – és egymás oldalából. "
/A barátfalvi lévita/
[Pentateuch = Tóra]
"A pénz elgurul, a földbirtok elszalad a kényeztetett úrfiak kezéből és lába alól; hanem a szegény ember fiának a munkakedve dominium és kapitális, ami nem vész el soha. "
/A barátfalvi lévita/
"Kálvinista varjúk voltak. Így hívja őket a népajk azért, hogy ezek hússal élnek (odaértve a férgeket is), megkülönböztetésül a pápista varjúktól, akik a vetést eszik. Amazok egészen feketék, emezeknek a hátuk szürke."
/A barátfalvi lévita/
"A mogyorópagonyon túl kezdődik aztán a növényanarchiának az országa. Minden elátkozott bozót egymással összegubancolva: galagonya, kökény, bangita, ostormén, veresgyűrű, som, borbolya, bodza, csipkerózsa, kecskerágó összeszőve-fonva a vadszeder indáitól, az iszalag köteleitől, vadkomlótól: egy félelmetes berek. S ennek a bozótnak még télen is tarka színe van; nem hull le a levele, megmarad zöldnek, vagy megsárgul, megveresedik, közte a korallpiros bogyók, csipkék, méregcseresnyék, miktől még a madár is elriad. Az egészet fölveri az a nehéz bűz, amitől az embert a hideglelés kerülgeti. – Jó lakás ez a farkasoknak. "
/A barátfalvi lévita/
"Mert a kisgyereknek nem kell a vacsoráló asztalhoz ülni; annak elég volt az uzsonnára kapott bögre teje; ha vacsorát kapna, bikával álmodnék; "
/A barátfalvi lévita/
"Addig nem kezd diskurzushoz magyar ember, amíg rá nem gyújtott. "
/A barátfalvi lévita/
"A régi magyaroknál nem volt szokás az üdvözlésnél a kézszorítás; parolázni csak adás-vevésnél szoktak vagy fogadásból; férfiak egymással össze nem csókolóztak. "
/A barátfalvi lévita/
"pedig tanult embernek szokása volt a feleségnek kezet csókolni. "
/A barátfalvi lévita/
"Hát bizony „táti”-nak hívtuk az apánkat még az én gyerekkoromban is, s nagyot bámultunk, mikor a jogász bátyánk hazatért a kollégiumból, s „apám”-nak merte szólítani. Ez már újítás volt. "
/A barátfalvi lévita/
"A fiúgyereket nem szokta az apja csókolgatni, annak nem jó a kényeztetés. "
/A barátfalvi lévita/
"szükséges az nekünk, hogy földes legyen, mert az asszonyaink gyertyaszentelőkor bevetik a szoba földjét rozzsal, az csakhamar kicsírázik, mire fűbe megy, akkora a kislibák kikelnek a tojásból, ott a szobában kész legelőre találnak, azon elcsipegetnek; amint kitavaszodik az idő, már akkorra kitollasodtak, mehetnek az anyjukkal a mezőre. Ezzel a móddal a mi fehérnépünk hat héttel hamarább viheti a vásárra a libáit, mint a többi parasztnép, amikor még lázsiás tallért adnak értük a városi urak, asszonyságok. "
/A barátfalvi lévita/
"Hazudni csak „kő”. Ha az emberek nem hazudnának egymásnak, olyan marakodás volna a világon, hogy sohase lenne vége. "
/A barátfalvi lévita/
"– Ördög szánkázta lelke! Hogy a kutya tutulja meg kendet!
– No csak ne szánkáztassa a méltóságos úr az ördögöt az én lelkemen; a kutyával se tutultasson meg engem, ami igen nagy káromkodás, mivelhogy a kutya akkor tutul, mikor valakinek a halálát érzi. "
/A barátfalvi lévita/
"Az első szavaknál a görög meginvitálta az asztalához ebédre a bárót, s föltette eléje a drága jó hajvárit (kaviár), amire következett a hatalmasan fölvereshagymázott olajos bab; de amint a Sámson még tovább beszélt, már akkor csíramálé és zucsok is került az asztalra (az előbbi csírás búzából, az utóbbi mustba mártott dióból készült), sőt végtére annyira ment a vendégszeretet, hogy böjtmegszegéssel még disznósajtot is tett föl a báró elé, amivel az aztán tökéletesen jóllakott. Italul szolgált a márc. (Ez meg alighanem mézből támad.) "
/A barátfalvi lévita/
"Ahány mészégető, szénégető van a világon, az mind eltagadja, hogy hol lakik. Hisz a többi parasztok mind őrajtuk élesítik a nyelvüket; azt danolják: „Dudariak nem élhetnek, ha csak szenet nem égetnek; akkor is csak úgy élhetnek, ha bükkfaszenet égetnek.” A magyar paraszt ezt tartja a legalávalóbb keresetmódnak a világon. "
/A barátfalvi lévita/
"– Vagyon egy főváros, melynek neve Buda, Buda mellett egy víz, melynek neve Duna, a Dunában egy hal, melynek neve harcsa; – vicispányunk, vicispánynénk az Úristen tartsa!
Volt, aki vissza tudott rá kontrázni, a vicefiskális.
– Adjon Isten minden jót, bort, pecsenyét, olcsó sót; a lengyelnek sok borsót, ellenségnek koporsót. "
/A barátfalvi lévita/
"Régi szokás szerint a ház ura az asztal túlsó végén telepedett le. Talán baráti jóakaratból tették ezt, hogy senki se érezze magát degradálva azáltal, hogy az utolsó helyre jutott; de ahogy némelyek emlékezünk még rá, ez inkább azért történt, hogy a házigazda joga és kötelessége volt a pulykát, libát, nyulat föltrancsírozni ott az asztalon, amiket nagy fatálra téve eléje hoztak derék kétágú villával s hatalmas szeletelő késsel, a nyúlnál kétfogantyús vágó bárdot is mellékelve hozzá. Annak tehát szabad helyen kellett ülni, hogy hivatala közben a szomszédjait oldalba ne könyökölje. "
/A barátfalvi lévita/
"Nemcsak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes ételeket milyen ízlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl egymás után úgy, hogy az elköltött étel valósággal kívánja az utána következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott, akkor hoznak megint valamit, amire azt kell mondani, hogy „de már ebből eszünk!” "
/A barátfalvi lévita/
"Héj, gyerekek! Mostani gyerekek – ősz szakállú gyerekek! Mikor most azt hirdetitek, hogy Magyarország elpusztult, nem féltek, hogy ősanyáitok (nem is apáitok) föltámadnak a sírból, s főzőkanállal vernek benneteket agyon? "
/A barátfalvi lévita/
"kivett belőle egy viselt ezüst máriást, melyen a fejedelmi arckép pirulni látszott afölött, hogy nagyon sok réztartalma van az ezüstpénznek. "
/A barátfalvi lévita/
"a két hajdú fölhordta ezüsttálcákon azt, amit a régi magyarok poszpásznak híttak.
A báró holmi süteményféléket képzelt alatta.
Aztán az egyik hajdú hozott a tálcán egy nagy fekete retket meg egy tányér diót; a másik pedig kevélyen mutogatott egy egészen jól kinőtt ostyepkát.
Ez utóbbit nem kísértjük meg leírni, mert úgyis tudja minden ember, hogy mi az, aztán meg nem is tudnánk hozzá.
A vicispán nagyon bőkezű volt a klasszikus mondásaival; a fekete retket meghámozta egy olyan furfangos masinával, mely azt egyúttal vékony szeletekre felaprózza.
„Omnia cum sale, raphanum sine sale comede.” (Mindent sóval egyél, de a retket sótalanul fald.)
A bárónak nem kellett az sem sóval, sem só nélkül.
Amíg pediglen a diót feltörte a vicispán egy furfangos csavarvégű géppel:
„Prima nux prodest, nocet alter, tertia mors est.” (Jó a dió egyben, kettő árt, harmadik öl már.) "
/A barátfalvi lévita/
[poszpász: ízigazító, evés utáni édesség]
"egy ezüstkancsóból töltve tele az ezüstpoharát. (Arra jó ez az ezüst ivószer, hogy az ember nem tudja előre, mit fog inni.) "
/A barátfalvi lévita/
"kétfülű porcelán tálban hozott föl valamit, ami messziről látva igen hasonlít, de közelből nézve még jobban hasonlít egy fészek kurtakígyóhoz, lében úszó széna közé elhelyezve. "
/A barátfalvi lévita/
"Valami furcsa áporodott savanyú illat szállt föl a tálból. […] (Tudva van, hogy a cibere nyolc napig posajtott korpa levéből készül.)"
/A barátfalvi lévita/
"a magyaroknál ez a megszólítás a bizalom kifejezése. „Fiam”-nak nevezi a férj a feleségét s a feleség az urát. "
/A barátfalvi lévita/
"Holberdó! Ki vagy, ha Istentől vagy? "
/A barátfalvi lévita/