“A szegény képviselő annyi nyomtatványt kap a házba beléptekor, hogy azt naponkint alig győzi felfűteni. Hát még az a sok felállás és ülvemaradás!”

/Kit tetszik keresni/

"Ó, igen, kormány is van ott. S ott valóban megérdemli e nevet: gondviselés.
Mert nem azzal vesződik, hogy alattvalóit hogy tanítsa be katonáknak, hogy szedje be tőlük az adót, hogy lessen bele az üstjeikbe, mit főznek, hogy küldjön rájuk paragrafusözönt, mihez tartsák magukat, hogy őrizze őket börtöneikben, hogy regulázza őket iskoláikban, hogy énekeltesse templomaikban, hogy esküdtesse, vallassa, kínozza, ítélje őket, hogy rakja meg városaikat hivatalos henyéivel, akik szerzik az izgágát, s numerusok szaporításában keresik érdemeiket; hogy tartsa félelemben egyik nép fiaival a másikat, s hogy osszon parancsokat: mikor dolgozzanak, mikor pihenjenek, mikor szabad és mikor nem szabad mulatniok, és elcserélje gabonájukat, selymüket, érceiket papiros darabokért. Nem, itt a kormány nem azzal foglalkozik.
Hanem azt cselekszi, hogy kezében tartja az egész világrész meteorológiai észleletét. Tudomást szerez a lég és villany tüneményeiről, figyelemmel kíséri a keletkező szelet, s tudósítja róla az egész országot; várai nem erődök, hanem obszervatóriumok, szövetségese nem az államvallás, hanem a tudomány. Amit összpontosít, az a búvárlat, a találmányok tökéletesítése, az egyetemes észlelet felhasználása, a felfedezések gyors elterjesztése."

/Fekete gyémántok/

" Az öreg ur séta közben a fiatal emberhez fordul s tréfásan kérdi, hogy tősgyökeres magyar ember létére mint tudott elvenni egy stocknémet lányt.
— Hát kedves urambátyám, nagyon utálom a fajtáját; s azt gondoltam, hogy ha egyet elveszek belőle: azzal is kevesebb lesz a német. "
[Deák Ferencz-adoma]

/Jocus és Momus/

"az általunk igen tisztelt Metternich, a kit a bécsiek elkereszteltek Franzel'sein Minimax-nak; ezen szellemdusnak távolról sem mondható elnevezést a Práterben előadni szokott hydrostaticai játékokból merítvén."

/Jocus és Momus/

"Azt, hogy minálunk Magyarországon úr a német, hogy itt németül társalgok a szeretőmmel, a pinczérrel, boltossal; német újságot olvasok, azt már megszoktam, az természetes; de hogy a franczia is németül tanuljon, az elviselhetetlen gondolat rám nézve. Hogy Magyarországon minden várat német katona tart megszállva, benne német tábornok parancsol, az természetes dolog, de hogy a német még Elsassban is parancsolni akar, azt már nem tűrhetem! Hogy a magyar az utolsó garasát is odafizeti az itthoni németnek, hogy annak státusadósságait elvállalta, hadseregét tartja, hogy miatta saját pénzjegyeket nem adhat ki, az a sors megmásíthatatlan intézkedése, s én abban megnyugszom; de hogy a német még a francziát is meg akarja fizettetni, azt nem tűrheti a lelkem; azért már kardot rántok, s megyek véremet ontani, ha kell."

/A véres kenyér/

"Huszonöt éves koráig az embernek vörös republikanusnak kell lenni; azután lassanként átmegy rózsaszínbe, kékbe, zöldbe, míg utoljára beletalál a schwarcgelbbe, s akkor kinevezik főispánnak vagy osztálytanácsosnak."

/A véres kenyér/

"Én valóban várom, hogy európai parlamentjeink valamelyikében egy lelkes emberbarát fel fogja emelni hatalmas szózatát az illető szakminiszterhez: „Van-e tudomása miniszter úrnak, hogy Afrika mélyében, a niám-niámok országában, milliói az embertársaknak ínséget szenvednek, még nagyobb nyomorban élősködnek a Pápua-szigetek lakói, kiknek a bográcsaik már kiszáradtak a hús nem létele miatt? Ha van tudomása róla, hogyan kíván rajta segíteni?” S erre a szakminiszter a következőt fogja válaszolni: „Igenis, teljesen értesülve vagyok említett embertársaink nélkülözéséről, s a következő, gyökeres intézkedéssel szándékozom rajta segíteni. Nálunk, Európában tízezrekre megy a száma azoknak az életuntaknak, akiket a hírlapok öngyilkosoknak neveznek. Ez kárba veszett anyag. Én most egy nagyszerű vállalatot alapítok, állami szubvenció mellett, melynek feladata lesz minden ország tengeri kikötőjéből havonkint egy hajót elindítani Dél-Afrikába és a Szigetvilágba, mely az öngyilkosságra elszánt embereket rendeltetésük helyére ingyen elszállítsa, s szűkölködő embertársainknak kiszolgáltassa.” És ezen vállalatnak fényes sikeréről kezeskedem. Mert amilyen utálatos és undorító bűn az öngyilkosság, s annak elkövetőjét amennyire elátkozzák hozzátartozói is, a hulláját a temető árkába hantolják el jeltelenül; annyira dicső és magasztos életbefejezés, ha az életunt földi maradványai lelkesült lakoma következtében a legdicsőbb sírba, emberi gyomrokba temettetnek el, s lelküket nemcsak bűn nem terheli, nemcsak átok nem kíséri, de sőt mindenki, aki végtisztességtételükön részt vett, nagyot cuppantva a szájával, azt mondja: „ez az ember nagyon jó volt”. Ez öngyilkosokat összegyűjtő vállalatnak, reményem szerint, fényes jövendője lesz, s a niám-niámok és maforik nemzete örök időkre boldogíttatik.
De úgy látszik, hogy ez az ügy még nem került a parlament elé."

/Ahol a pénz nem isten/

"Van boldog ország Európában? Van ország, amelynek nevére az én szívem nagyot dobbanjon? Van egy eszme, amiért fel tudjak lelkesülni? Ki az a haza? A dobszóra felvonuló hadcsapatok? A huzakodó pártok? A munkaképtelen parlamentek? A gyűlöletszító nemzetiségek? Az elégedetlen munkástömegek? Vagy talán az agráriusok és merkantilisták? Vagy talán az egymást elátkozó vallásfelekezetek? Akik alatt mind mélyen és következetesen ássa aknamunkáját az anarchia, a nihilizmus, a hontagadás és égtagadás hatalmas szelleme? Ez a haza?"

/Ahol a pénz nem isten/

"Akkor a föld lakói szenvedjenek a saját bolondságuk miatt. A nemzetek gyűlölik egymást, és ez a gyűlölet felemészti a jólétüket. Csak Európa nagyhatalmai évenkint négyezer milliót adnak ki hadseregek fenntartására. Miért? Mert egyik nemzet gyűlöli a másikat.
Ha minden puskát, ágyút a lomtárba dobnának, paradicsomi élete volna minden embernek a földön; a külön fajok, nemzetiségek nemes versenyben győzhetnének egymás fölött tudósaik, költőik, művészeik zsenijével; a találmányok világa közelebb hozná egymáshoz a népeket, az ismeret, a szeretet, a szükség egyesítené valamennyit. "

/Ahol a pénz nem isten/

"Egyik alkalommal, mikor főbenjáró országos ügyet tárgyaltak egyszerre a képviselőházban és a főrendiházban, meglehetősen feszült politikai légkör keletkezett; Mikszáth a folyosón odalépett Jókaihoz és gyanútlanul megkérdezte tőle:
- Móric bátyám, hányat ütött az óra?
Jókai ezt - talán joggal - úgy értelmezte, hogy Miszáth titkosított politikai információkat óhajt kapni tőle. Kedvesen kitért a felelet elől, s mosolyogva így válaszolt:
- Hát órád vagyok én neked? Járok, ütök … de nem mutatok!
Ezzel jól hátba vágta Mikszáthot, majd tovább sétált."

/Juhász András: Apróságok nagyságokról/

"és Petőfi megbukott a szülötte városában. És ő azt hitte, hogy pokoli ármány buktatta meg, nem akarta elhinni, hogy a gubás polgártárs nem ismeri azt a versírót, a ki őt jobbágy sorsából felszabadítá, hanem a papnak a fiát ismeri, — derék termete van."

/Petőfi eszmecsírái/

"Az isteni eredetű múzsa, a szűz erényű muzsa, a szent pieridák berkének istennője senkit sem hevít már; elfoglalta helyét a szíveinkben az a festett képű, csapodár hetaera, az az utálatos, hazug, szívtelen bálványa a mai kornak: a politika. Ma csak annak az oltárán áldozunk."

/A szatyor/

"Negyedik arckép Nyáry Pálé. A 48-as örömnapokban lett e kép falamra felfüggesztve, ő, aki nekem mint jellem, mint férfi ideálom volt; akiről azt írtam, hogy „vas ember”, akit láttam dacolni a sors minden viharaival; láttam bátran megállni a helyét, ott, ahol a legbátrabbak is megremegtek; magam hozzá támaszkodtam, mikor a földet éreztem ingadozni a lábam alatt; aki úgy szeretett, mint a fiát, s én őt úgy, mint apámat; akiről azt mertem egyszer mondani, hogy, íme, itt egy ember, akit a sors arra választott ki, hogy minden csapását kipróbálja rajta! És mikor a sors csapásai megszűntek, vagy legalább megenyhültek; amikor visszaadatott, ami legdrágább, a szabadság és a becsültetés, akkor Nyáry Pál egy rossz napon saját magát levetette a tarpéji szikláról, hová semmi ítélet nem küldé."

/Utazás egy sirdomb körül/

"1853-at írtunk. A Bach-korszak virágévadját. A földön feküdt minden. A magyar kezdte megszokni a kényuralmat, a rabrendet, az idegen szót, az új intézményt. Nem volt már semmi reagálás – (a szabad, a nemzeti irányban), csak még egynéhány exaltált poéta keblében.
No, azokról meg gondoskodva lett a cenzúra intézménye által.
A nyelvünket nem értette senki az államalkotó elemekből: elkezdve a helytartón, folytatva a megyefőnökön, a rendőrfőnökön, a biztoson, a végrehajtón keresztül, egész le a Schulrath-ig. Csak a cenzor kötelessége volt érteni az átkozott finnugor idiómát."

/Utóhang a "Varchoniták"-hoz/

"Kedves öcsém, beszéljünk most a dinnyékről. Nézd azt a szép kantalupot, azzal a márványos héjával, azokkal a mély vágányú gerezdekkel. Valóságos versailles-i fajta. Mikor megérik, olyan illata van, hogy betölti az egész házat; s olyan az íze, mint a nádméz. Ha egy egészet megeszel magad, az sem árt meg. De próbálj belőle csak egy falatot lenyelni, mikor még éretlen, hát nemcsak az, hogy keserű lesz tőle a szád, de olyan nyavalyássá leszesz tőle, hogy megihatod utána az egész „diákkonyhát”.
Látod, ilyen a szabadság is. Ha megérik egyszer, maga a termesztő, a kertész fogja azt felszeldelni, s cintányéron kínálja meg vele a népet: itt van, tessék, neked termesztettem – de amíg éretlen, ne lékeljétek meg, mert a dinnye is elromlik, meg az is megromlik, aki megkóstolja. Tudom, tudom, hogy mit akarsz erre mondani: hogy de bizony lehet a dinnyét is kényszeríteni, hogy korábban érjék, mint az Isten elhozza rá a maga Lőrinc-napját; van melegágy meg üvegharang. No, hát ilyen melegágyban, üvegharangban érett dinnyéi vagytok ti a mai kornak, te meg a többi filozóf, filantróp kozmopolita barátaid. De hát ugyan ki győzne az egész ország alá melegágyat rakni, s üvegharangot borítani rá? Várjátok meg, míg elhozza az úr a kánikulát. Akkor magátul megjön az ígért idő, hogy minden ember egyforma igazságot kap. "

/Rab Ráby/

"Mindig kísértett, bolyongott az agyamban az a csoda-eszme, vajha én azt a nemrég felfedezett bolygót, mely a Mars és a Föld között kering, s melyet a derék berlini csillagász, Witt, a bolygó feltalálója 'Hungáriának' nevezett el nemes rokonszenvből: hogy ha én ezt a bolygót úgy kisajátíthatnám az én magyar nemzetem számára, s átköltöztethetném bele a magam faját, itthagyva az ellenünk törő kilencféle ellenséget! Onnan aztán nem küldenénk Hungáriából se delegátusokat, se kvótabizottságot erre a bűzkörnyezte, féreglakta sárgömbre."

/Öreg ember nem vén ember/

"Simonyi oda inté a kormányzót.
- Szeretitek-e a császárnétokat? kérdi tőle.
- Igen.
- Hát a császárt?
A francia kitérőleg felelt.
- Mi óhajtjuk a békét.
- Úgy nem szeretitek a császárt, mert Napóleon nem szereti a békét.
A kormányzó udvaronchoz illő nyelven viszonzá.
- A francia úgy beszél, a hogy kénytelen, de úgy gondolkozik, a hogy akar."

/A legvitézebb huszár/