"Kedves öcsém, beszéljünk most a dinnyékről. Nézd azt a szép kantalupot, azzal a márványos héjával, azokkal a mély vágányú gerezdekkel. Valóságos versailles-i fajta. Mikor megérik, olyan illata van, hogy betölti az egész házat; s olyan az íze, mint a nádméz. Ha egy egészet megeszel magad, az sem árt meg. De próbálj belőle csak egy falatot lenyelni, mikor még éretlen, hát nemcsak az, hogy keserű lesz tőle a szád, de olyan nyavalyássá leszesz tőle, hogy megihatod utána az egész „diákkonyhát”.
Látod, ilyen a szabadság is. Ha megérik egyszer, maga a termesztő, a kertész fogja azt felszeldelni, s cintányéron kínálja meg vele a népet: itt van, tessék, neked termesztettem – de amíg éretlen, ne lékeljétek meg, mert a dinnye is elromlik, meg az is megromlik, aki megkóstolja. Tudom, tudom, hogy mit akarsz erre mondani: hogy de bizony lehet a dinnyét is kényszeríteni, hogy korábban érjék, mint az Isten elhozza rá a maga Lőrinc-napját; van melegágy meg üvegharang. No, hát ilyen melegágyban, üvegharangban érett dinnyéi vagytok ti a mai kornak, te meg a többi filozóf, filantróp kozmopolita barátaid. De hát ugyan ki győzne az egész ország alá melegágyat rakni, s üvegharangot borítani rá? Várjátok meg, míg elhozza az úr a kánikulát. Akkor magátul megjön az ígért idő, hogy minden ember egyforma igazságot kap. "

/Rab Ráby/