Jókai idézetek, érdekességek


újságíró ima

A szentséges pápa, Pius, számra «kilencz»,
Mi előtt e földön minden napja kilesz,
Téged adott nékünk, óh Salesi Ferencz,
Ki úíjságiróknak oltárára illendsz.
Nem tudjuk, tudod-e, mi az ujságiró?
Előfizetési programokat siró,
Újdonságot nyiró, publikummal bíró,
A gonoszságban vén, az erényben tyro.
De kérünk, őrizz meg minket minden rossztól,
Kivált a nyakunkon veszett papirostól,
Őrizz meg bennünket rettegett Sárkánytól,
A kitől legjobban reszket valahány toll.
A sajtóperektől, ingyen koszttól Váczon,
Krisztkindlitől, a kit nem hoz a karácson.
A hirlapbélyegtől, concurrentiátul:
A nyomdakontó is maradjon Ieghátul!
Casino haragját, sürü dementiket.
Fordítsd el mi rólunk, kérünk szépen Téged!
Betűszedő strikenek jókor elejét vedd,
A sajtóhibákat lapunkból kitépjed.
Hárítsd el rólunk a plagiumon-kapást,
Collega- és egyéb vadállat -harapást;
Reklamatíókat, visszaküldött lapot,
Különösen pedig «madridi kalapot!»
De adj pedig nekünk mindenféle jókat.
Táborszámra gyűlő praenumerálókat,
Kiadót, a kinek van sok potya pénze,
Mire vesztegeti ? azt ne igen nézze.
Térítsd meg a zsidót és egyéb hitetlent.
Lapunk hátulját ne hagyja hirdetetlen.
Maecenas cassája so'se legyen zárva.
De nagylelksége sürün magyarázva.
Adj hosszú háborút, hogy mondhassuk: « üssed !»
És sok telegrammot, jó kövér betűsset !
Rémes gyilkosságot, jubilaeumokat,
Szerencsétlenséget és skandalumokat.
Gyilkos polémiát, mely igazi port ver,
Hajczihőt, hol arat az igaz reporter.
Elfogyni so se hagyj ! — Védj, ha lopni megyünk
S mástól elcsent czikkre rányomjuk a jegyünk.
Adj munkatársakat, kik dolgoznak ingyen.
És hű publikumot, a kinek jó minden.
Oh Salesíus szent Ferencz ! úgy védj minket,
Hogy «ezen a földön» legyen ránk tekintet.
A collegáinkat, kik pogányok, sújtsad !
(Még inkább, kik velünk egy kótábul fújnak!)
Ne értsd másokra is a « plurálisunkat».
Hanem « minket» segíts, csupán csak magunkat.
— S egy tiszteletpéldány majd akad valahol
Számodra is : — csak azt ízend meg, hol lakol ?

/Az újságírók védszentje/

komment
2017. november 19.

képzőtársulat

“De hát magyarázzuk meg azt is, hogy mi volt az a képzőtársulat?

Ez a felsőbb iskolai fiatalságból alakult egylet volt, Tarczy Lajos tanár választott elnök alatt, melynek gyülésén a tagok irodalmi műveiket olvasták fel, novellákat, verseket, essayket, politikai és tudományos értekezéseket, a szavaltak verset és prózát s azután rögtön megbirálták a hallottakat kölcsönösen. A mely felolvasott mű kiállta a birálatot, az felvétetett a társulat Érdemkönyvébe. (Ez volt a föladat: a birálathoz hozzászoktatni egymást.) Majd jutalmakat tűztek ki pályaművekre; akademikus tudósokat kértek föl a pályadíj odaítélésére s még fényes zsebkönyvet is adtak ki Tavasz czím alatt. Ebben jelent meg Petőfinek is, nekem is, a legelső nyomtatott munkánk.”

/Petőfi mint szinész/

mégis

“Az 1849-ik év eleje aztán ezt az utolsó pislogó lángot is elfújta s Magyarországnak nem volt irodalma többé. Küldetését bevégezte ez irodalom; mehetett meghalni. Nem akarom elmondani itt, hogy mi lett a szétzüllött költő-csoportból. Az nagyon hosszú volna, és nagyon szomorú. [...]

Volt pedig abban az időben Magyarországnak két politikai lapja és egy szépirodalmi lapja; azoknak is parányi közönsége; írói bujdosásban, számkivetésben, emberektől üldöztetve vagy a föld alatt; az élők bénult kedéllyel, vesztett reménnyel, Istentől és az egész világtól elhagyatva, csak keblök ihletétől nem.
És mégis újra kezdtük a szétzúzott művet.
És mégis… és mégis mozog a föld!”

/Az én kortársaim/

nemzetébresztő hajnalriadó

“Csodálatos a poézis hatalma! Tejet inni s bordalt írni tőle; lenni osztrák–magyar cenzúrázott poéta s írni a világszabadságról, magyar nemzeti nagyságról.
És a hatás nem maradt el. Petőfi költeményei a Kard és a Lánc, a Dalaim, az Isten csudája, A bilincs, Véres napokról álmodám, A magyar nemzet, Egy gondolat bánt engemet mindenütt rokonszenves lángra gyullaszták a szíveket, s az egy Szigligeti népszínműveivel többet tett Budapest nemzetiesítésére, mint minden törvénycikkelyünk. Felébreszték a nép iránti szeretetet. Fölemelték a népiest a költői régiókba.
Mi többiek is hordtunk egy-egy követ az épülethez, mi is szóltunk egy hangot e költői nemzetébresztő hajnalriadóba.”

/Az én kortársaim/

francia

“Valamennyien francziák voltunk! Nem olvastunk mást, mint Lamartinet, Michelet-t, Louis Blancot, Suet, Hugo Victort, Berangert, s ha egy angol vagy német költő kegyelmet nyert előttünk, úgy az Shelley volt és Heine, magok is nemzeteik kitagadottjai, s csak nyelvökre nézve angol és német, de szellemökben francziák.
Petőfinél valódi kultusszá fejlődött ki a franczia-imádás. Szobája tele volt aggatva nagybecsű kőmetszvényekkel, miket Párizsból hozatott, s azok a 89-iki forradalom férfiai voltak. Danton, Robespierre, Saint Just, Marat s egy nő, madame Roland. Ezekkel társalgott mindennap. Még szakállát is francziásan hagyta meg s ebben követték a többiek is: Télfy, Irinyi, Czakó, Lauka, Kecskeméthy, mind csupa franczia szakállt hagyott, csak én nem, mert nekem még semmilyen sem volt.

Hanem azért a legnagyobb dicséret volt Petőfitől, midőn monsieur Rayéenek így mutatott be: „Ez valóságos franczia regényeket ír magyarul.”
Valóban azt tettem. Nekem is tetszett a csodálatos, a meglepő, a rendkívüli.”

/Az én kortársaim/  

nem életszerű

“Negyedik kombináczió, a melynek esélye szerint miss Palmyra önként támadó szívhajlamból beleszeressen egy szerény anyagi körülmények között élő ifjúba s lemondjon érte a dúsan jövedelmező állásáról, s választottjával együtt dohánytrafikát nyisson. No hát, az ilyen mesét megengedheti magának egy regényíró a közönségével szemben; de félig-meddig tisztességes reporter ekkora vadkacsával be nem léphet (ajtón kidobatás terhe alatt) egy tisztességes szerkesztőségbe.”

/Három pár/

inspiráció

"Mert az alkotáshoz nem elég az akarat, nem elég a tehetség: oda inspiráció kell.
Lehet valakinek a leghálásabb költői tárgy a kezében, bírhatja az írói nyelvet, a ragyogó tollat, merész fantáziát; ha nem tudta megtalálni a sugallatot, mely tárgya iránt átmelegítse, mely annak rejtélyeit előtte feltárja: vesződni fog, kínnal alkot és belefárad, s mikor elkészült vele, bánja, hogy megteremté.
Ellenben minő földöntúli gyönyör az: az önkénytelen sugallattól átmelegülve dolgozni egy munkán, melybe alkotója bele tudott mélyedni lelke egész szeretetével, azt az első megfogamzás percében készen látja maga előtt, s nem tud tőle megválni, míg be nem fejezte."

/A látható Isten/

Jókai szárnyai

"E negyven év alatt bizonyára sok mindenféle eszme megfordult a fejemben, a mi regényeim meséjét kíséri, ezek az én alakjaimnak a szárnyai.

Most azt gondoltam, hogy ezeket a szárnyakat kitépem s aztán (ki nem látott még pillangó-szárnyakból összerakott képeket?) ilyen képeket csoportítok belőlük.

Íme a csoportok:

  • Szerelem.
  • Költészet.
  • Nők ereje és gyöngesége.
  • Férfiak ereje és gyöngéi.
  • Hazaszeretet. Árulás.
  • Hit. Reformatio. Hitetlenség.
  • Háború. Béke.
  • Szabadság. Dicsőség.
  • Család. Elválás.
  • Szív kis világa.
  • Költő világa. Tudós, hirlapíró, lángész.
  • Szenvedélyek.
  • Kétségek.
  • Szenvedések. Öngyilkosság.
  • Jellem. Becsület.
  • Forradalom. Elbukás. Reactio.
  • A magyar ember.
  • Nagy emberek.
  • Társadalom.
  • A pénz. A nyomor.
  • Bölcseség és bohóság.
  • Kereskedés, munka.
  • Gazdaság.
  • Történelem.
  • Régi emberek.
  • Külföld.
  • A pápa.
  • A pap szív-világa.
  • Színészet.
  • Festészet.
  • Ügyvédek.
  • Ifjúság.
  • Urak, úrfiak.
  • Nemzeti hadsereg.
  • Politika.
  • A játék.
  • A szent természet.
  • A tenger.
  • Égbenjárás.
  • Kortesvilág.
  • Párbaj.
  • A nihil.
  • A muszáj.
  • A bor.
  • Napoleon. Franciák.
  • Orosz dolgok.
  • Törökök.
  • Czigány.
  • Tetszhalál.

Gondolkodtam rajta, hogy mi czímet adjak e gyűjtemények? A költészet philosophiája? - vagy A szellem zónái?
Ezek mind nagyon kihívó, nagy hangzású nevek.

Legjobb lesz ez a czím: Negyven év viszhangja. Ez legalább indokolva van s nem hívja ki a századot a sorompóba."

/Negyven év viszhangja/

kiadó

"Én professionatus író vagyok negyven év óta. Szépirodalmi munkáim jövedelméből élek, tisztességesen, jogosult igényeimnek megfelelő módon. Akik ebben segédkezet nyújtanak, akik a közönség részvétét számomra fenntartják, terjesztik, méltók rá, hogy hálás emlékezettel kronológiai sorban felemlítsem őket.
Magyar kiadóim voltak: Hartleben Adolf, Heckenast Gusztáv, Emich Gusztáv, Müller Adolf, az Athenaeum, a Franklin-Társulat, Pfeiffer Nándor és István, Ráth Mór, Révai testvérek, Stampfel Károly, Abafi - és a Nemzeti Színház. Munkáimból magyar nyelven mintegy két millió kötet számra menőt terjesztettek el."

/Negyven év viszhangja/

bírálat

"És én egyátaljában nagyon tisztelem a bírálókat. Köszönöm, ha velem foglalkoznak, s tanulok tőlük. Petőfi mindig becézett, annak minden nagyon jó volt, amit írok. Ez elrontja a fogat. A kritika keserű, de gyógyít. Sokat köszönök Gyulainak, még többet Aranynak és Keménynek, akik, ha nem nyilvánosan is, de magánhasználatra szánt bírálataikban olykor kegyetlenül bántak velem, s nagyon jót tettek vele."

/Negyven év viszhangja/

befolyás

"Petőfi befolyása nagy tényező volt pályám kezdetén. Az ő fényes sikerei buzdítottak engem is. Bámulói voltunk mind a ketten a francia romantikusoknak, azután Shakespearenek, Byronnak, Shelleynek; - első műveimen észrevehető a Hugo Viktor és Sue Jenő bálványozása; csak a humorisztikus munkáknál érvényesül valami önállóság. "

/Negyven év viszhangja/

alkotás

"Ülve soha sem gondolkozom, hanem járkálva. Előbb az egész hosszú regényt apróra kidolgozom a fejemben, a legrészletesebb dialógokig (kivéve a leíró részeket). Ilyenkor a fantázia átveszi a memória szerepét s az egész munka úgy készen van a fejemben, hogy le tudnám diktálni. Hanem diktálni nem szeretek; mikor dolgozom, nem akarok emberi arcot látni. Mikor aztán leülök, akkor egyszerre megírok egy nyomtatott ívet; de megesik, hogy kettőt is, egy szó kitörlés, igazítás nélkül. S hogy valósággal a képzelet pótolta az emlékezetet, bizonyítja az, hogy egy év múlva már úgy olvashatom a regényemet, mint valami idegen munkát, nem tudom, mi van benne, s nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy a regényhősöm hogy fog kigázolni abból a hínárból, amibe belelovagolt?"

/Negyven év viszhangja/

regényírás

"Elmondom az egész titkomat: utánam csinálhatja akárki.

Vagy egy vezéreszmém akad, vagy egy történelmi adatom, vagy egy lélektanilag megoldatlan esemény az életből. Ez ötlet, véletlen, ajándék, lelet.

Akkor ehhez meg kell taláknom az alakokat, a mik ezt a történetet keresztül viszik. Ez már tanulmány. Sok munka, buvárkodás, megfigyelés, megválogatás kell hozzá. Útmutató a korszak; de még arra is rá kell előbb találni, mert nem minden mesét lehet akármely korba áthelyezni. Annak a kornak a szokásait, hangulatát, fogalmait, uralkodó eszméit, divatját, néha még a nyelvét, kifejezéseit is át kell tanulmányozni; gyakran a történet helyszínét beutazni, tájak, viseletek rajzait felvenni, műhelyek titkait tanulmányozni, szaktudósoktól leczkét venni, stb stb.

Mikor aztán ez megvan, akkor maguknak az előteremtett alakoknak kell kidolgozniok a regénymese egész szövevényét. itt már nem segít senki: egyedül a fantázia. Akkor belehelyezem magam az egyes alakoknak a kedélyhangulatába: iparkodom bennük élni. A gyilkosnak, az árulónak, a kéjencznek, a zsugorinak a lelki állapotját épen úgy a magamévá teszem, mint a szenvedőét, a kétségbeesettét, a haragos boszúállóét. Ilyenkor, ha a családom tagja, vagy a legkedvesebb barátom háborgat is, roszúl esik; lehet hogy akkor épen zsarnoki kedvemben talál, indulatos vagyok; vagy elérzékenyülök a könnyekre fakadásig; vagy az egekben járok és gyönyörködöm. Egy ajtónyitás, s az egész hangulatnak vége van."

/Negyven év viszhangja/

gombhoz a kabátot

"Igaz, hogy ez a közreműködés csak olyan , mint amikor Liszt Ferencznek a figyelmét megragadta ez a népdal: nem ettem én ma egyebet, fekete retket, kenyeret! s csinált belőle egy nagyszabású oratóriumot. Én is csak egy akkordot kapok meg, egy végső catastrophát, s ahhoz kell hozzá divinálnom a megelőző regényt."

/Negyven év viszhangja/

sajtó

"Az ujságírás kötelessége abban foglalható össze, hogy elterjessze a népek között a testvériség eszméjét. "

/Jókai levele az orosz olvasókhoz/

irodalmi humor

"Hanem azért járok ilyen bicén, mert valami jámbor poéta ráhágott a sarkantyúmra, s azzal egyszerre lemaradt az egyik sarkam kérgestül. Biz azon Iván is nevetett, mert nagyon furcsa volt.
- Poetica licentia! Hexameter voltál, jámbust csinált belőled.
- Hahaha! - nevetett élesen a kapitány. - Ez jó élc, halljátok! Hexameter voltam, lovas katona, hatlábú; jámbus lettem: egy hosszú, egy rövid."

/Fekete gyémántok/

kedvenc

"Azóta negyven év elmúlt, hogy a Magyar nábobot megírtam, azóta sok mindenfélét összeírtam; de most is ezt tartom a kedvenc munkámnak, s midőn a jelen kiadásnál újból át kell olvasnom az egészet, nem találok benne kiigazítani valót, sőt meg kell vallanom, hogy „ma” nem tudnám ezt így megírni, mint negyven év előtt."

/Egy magyar nábob/

ötlet

"Ezen az úton regélte el nekem a feleségem azt a jelenetet, amin a Magyar nábob kezdődik. Ő találkozott egykor, nagyváradi vendégszereplése alkalmával, éppen ilyen árvízlepte sík pusztán a szemközt utazó alföldi dinasztával, akit egész Magyarország Józsa Gyuri név alatt ismert. Ez volt az első eszmecsíra, amiből én a Magyar nábob-ot megköltöttem."

/Egy magyar nábob/

cenzúra

"egyszer csak azt mondta az államhatalom, hogy „hands off”, magyarul „kacsi!”, s azzal a kiadóm tizenöt ív kész munkámat, ami a 48/9-es időkről szólt, szépen betapostatta papírmasénak; Sajó barátom letűnt a láthatárról, s az én fantáziám is kivándorolt Törökországba, Óceániába, egy elsüllyedt világrészbe; aztán meg a régi Rómába, s ha már éppen valami magyart kívántam írni, felkerestem a régi várkunokat, Oldamurt az ő Dalmájával, valahol a Káspi-tó mellett. Ezen a réven mégiscsak csempésztem be egy kis hazaszeretetről, szabadságról szóló gondolatot; az államhatóság szemet hunyt rá. Mért ne legyenek a magyarok szabadok és hazaszeretők – az obi pusztán?"

/Egy magyar nábob/

kitalált történelem

"mikor a magyar történelmi regények terére átbarangoltam, ott meg éppen minden alkotás a képzeletre volt bízva. Az Erdély aranykora, Török világ Magyarországon, Kétszarvú ember megírásánál egyedüli kútforrásom volt Cserei Mihály naplója. Egy vonás, egy esemény, abból kellett megteremteni az egész történetet, nagy és apró alakjaival együtt; olyan volt az, mint mikor az ember álmában egy akkordot meghall, s fölébredtében az egész szimfóniát kifundálja belőle. Szabadon alkothattam képzeletből kétszáz év előtti Magyarországot, erdélyi fejedelmi udvart, török basákat, magyar dinasztákat; senki sem cáfolhatott meg, hogy nem olyan volt mindaz. Apor monográfiája, Décsy ozmanográfiája legalább segített stílszerűen felöltöztetni az alakjaimat. Ugyanezen a hippogriffon süvöltöztek azután a török elbeszéléseim: a Fehér rózsa, Janicsárok végnapjai, Véres könyv."

/Egy magyar nábob/

költés

"Megköltés: ez megint új szó. Én csináltam. Azért csináltam, mert eddig nem volt, s szükség volt rá. Írókra nézve ez műszaki kifejezés. Meghatározója annak az agyműködésnek, amíg az író egy alapeszméből, amit tárgyul elfogadott, egy egész művet megalkot. [...]
Hát én a galamboktul vettem a példát. A galambköltésnél felváltja egymást a nő és a hím a fészken. A nő a fantázia, a hím a tapasztalat, az emlékezet, az ítélő ész. Ezeknek együtt kell az új költeményt életre melengetni.
Pusztán fantáziával lehet írni szép meséket; fantázia nélkül lehet írni remek korrajzokat; de a regényírásnál egyesülni kell mind a kettőnek. A regényírónak érezni is kell, tudni is kell, ébren is kell látni, álmodni is kell tudni. Ez az én elméletem. "

/Egy magyar nábob/

költők

"nagy hősök, nagy státusférfiak csak ott születtek, hol a nagy költők, s egy nép halálbizonyítványa az, ha költői elnémultak, s egy letargiában fekvő nemzet új életének hangja az, ha költői szólni kezdtek."

/Egy magyar nábob/

süti beállítások módosítása