"Szerelem a szivé, de észé a tanács."
/A szív politikája/
"Szerelem a szivé, de észé a tanács."
/A szív politikája/
"Az alvó nő meglátja álmában is, zárt szemmel is azt, akit szeret."
/Az aranyember/
“A csábítás plebejus bűn; igazi aristocrata csak válogat és fizet, vagy nehezebb esetekben erőszakkal ragad el s verekedik vagy fizet. Csalni, lopni a szerelmet csak a pimasznak való.”
/A szegénység útja/
“Szép játék az a pikét nagyon.
Hanem egyszer mégis támadt X-nek valami etymologiai scrupulusa.
Etymologiainak nevezhető, mert abból támadt, hogy Y. kutatni kezdé, hogy miért hívják a hármas pikétben azt, aki pihen, királynak.
Azért, mert meg van koronázva!”
/Egy föltétel alatt/
etimológia = a nyelvészetnek a szavak eredetével foglalkozó ága
skrupulus = aggály, töprengés
“Vannak, akik azt állítják, hogy ez a gőzhajó az Y. gróf és X. herczegnő közötti házasság eredménye lett volna (ne tessék szó szerint venni a dolgot; akkora herczegasszonyok még Ausztriában sincsenek; úgy értik, hogy nászajándokul alakította a herczeg a Dunagőzhajó-társulat szabadalmát s abból ötszáz részvényt adott gömböstü-pénzül a leányának.)
De ez nem igaz. Megfordítva áll a tény: a gőzhajó szerezte az Y. gróf és X. herczegnő közötti házasságot, a mi ismét csodálatos foglalkozás egy gőzhajótól.”
/A legelső gőzhajó Magyarországon/
„Tartsunk előbb egy kis értekezést a csókról.
Ennek különböző népeknél különböző értéke van. Az orosz, délszláv és román igen olcsón adja: ott minden üdvözlés csókkal jár, a legőszintébben egymásnak a szájára adva. Az angol pedig még a kézreejtett csókot is perhorreskálja. A franczia ki sem mondja a szót, hogy valakit megcsókolni, hanem megölelni, a mi nagy különbség. A német már középutat tart, azt mondja, hogy einen Kuss in Ehren kann Niemand verwehren.*
S körülbelől ezt a felfogást követték őseink is, a kiknek társasjátékaiban sűrűn szerepelt a csók. De az is csak olyan ártatlan, tisztességes, félerőszakkal elrabolt, féltréfával engedett, félig elpanaszolt, egészben megbocsátott csók volt, a mi senkinek sem ártott meg.”
/Ne nyulj hozzám/
perhorreszkál (latin) = elutasít, idegenkedik
* Tisztes csókot nem kell megtiltani.
közmondás, Albert Lortzing: A fegyverkovács című operája (1846).
„Egy nyilván adott csók nem olyan veszedelem, mint egy titokban adott kézszorítás.”
/Ne nyulj hozzám/
“A csóktul lesz aztán az ember igazán őrült.Bölcs szokás a chinaiaknál, hogy a csókot eltiltják; minek az alvó démont fölébreszteni?”
/A kengyelfutó/
“Hogy házastársak között nincs szeretet, az lehető dolog, de hogy szerelemféltés ne legyen, az lehetetlen.”
/Házasság gyűlöletből/
“Hisz a házasság oltáristenei: Hymen és Ámor, a hűség és a szeretet; lehet-e Erisnek házasságot szerezni, a perpatvar daemonának?”
/Házasság gyűlöletből/
“A csere-kereskedés csak a barbár népeknél járja, kivált szerelem dolgában; czivilizált ember vagy fizet – vagy lop. Az utóbbi tisztességesebb.”
/Két légyott közül melyiket?/
“van egy magyar párbeszéd, a mely így szól: kutya van a kertben. Érti azt, a ki magyarul tud.”
/A háromszínű kandúr/
“Szokták a magyarok így nevezgetni a feleségüket.
A zsena derék, hűséges élettársa az urának, a ki azt szereti, boldogítja, bajában ápolja, gazdaságát intézi, otthonát kedvessé teszi - és még talán a gyermekét is neveli. Csakhogy éppen az esküvőjüknél nem volt egyéb tanú, mint az a bizonyos két gólya, aki ott kelepelt.”
/A szív törvénye/
[Orosz, cseh, szerb, szlovák, szlovén nyelven feleséget jelent.]
"Az aurora borealistól átmelegített ember igaz és szavatartó, vidámságának nincsen mámora, szenvedélyének csak lángja van, korom és hamu nélkül; becsületére büszke, gyönyört talál a munkában, örül a mások jólétének, a szomorkodóval együtt érez, érti saját emberbecsét, és tiszteli a magánál erősebb szellemet; izgalmas, ideges s azért közlékeny; haragot nem tart, tréfára hajlandó, elmés, élces, bosszúállásban nem keresi sértett becsülete helyreállítását. Az éjsark alatt nem verekesznek.
És végre az éjsark alatt igazán szeretnek. Ha két szív deleje ott egymást feltalálta, soha el nem szakad az többé egymástól, nem választja el őket más, csak a halál; s még akkor is, aki előbb meghal, nem költözik el újjászületni társa nélkül a más csillagzatba; ott marad körülötte, él tovább szíve emlékében, s a föld delejsugarában, s rávár, míg az meghal, s együtt mehetnek a közös új hazába. Ez az éjsarki emberek szerelme."
/Fekete gyémántok/
"A férfiak kedveseik nevét vállaikra, karjaikra tetovírozzák, tűszúrásokkal, miket aztán tetszés szerint cinóberrel vagy berlini kékkel bedörzsölnek. Az ilyen írás aztán ott öröklik. Többnyire egy páros szív, nyíllal átlőve, vagy két galamb, vagy a bányászjelvények: kalapács és csákány vannak a név fölé pontozva."
/Fekete gyémántok/
"Mert tudta azt a szokást a tárna népe között, hogy akinek szeretője vagy jegyese van, az annak a nevét a mezetlen testére szokta tűszúrásokkal kipontozni."
/Fekete gyémántok/
"A csélcsap szerelme kis kutya, hanem a remete szenvedélye oroszlán!"
/Fekete gyémántok/
"Mert jegyezze meg magának minden leány, hogy az első nyíl hegyét, amit első tekintetével a férfi szívében hagyott, ha visszanéz rá, ismét kivonja abból. A férfi azt fogja rá mondani: Közönséges nő! - s elvesz a varázslat."
/Fekete gyémántok/
Zeng a liget a csalogány dalain :
Mélázza a völgyi tilinkót;
A bérezi patak csókdossa szelíden
A rózsafüzért, a habokba leringót;
Langy szellet a bokrot, a méh a virágot
«Hát mink én édenem üdve, világom.
Meg nem csókoljuk-e egymást ?
Hát mink meg nem csókoljuk-e egymást?
En ? — és Te ? meg ? — Háromszivü egység l
Szép hölgyem ölén nevet kicsinyem,
Oh kérlek ! óh kérlek az égre, nevess még !
Lantom szerelemre felajzva remeg :
Hadd énekelem meg gyermekemet ! —
— Szerelmi dalt a fiamhoz !»
«Hadd zengjek dalt a fiamhoz. —
Nem tudja, mi az még? — Dajkadana!
Majd hogyha megérti, szivébe bevésse
Ah annyival édesebb ajkad, anya.
Elmondd neki, apja ki volt, hova lett?
Mily boldogul élt, a mig élt, te veled,
Nőm. — Özvegyem tán, mire hull a levél.
Tán özvegyem, a mire hull a levél!
Oh mondsza, felejteni tudsz-e te engem?
— Olcsó a halál, hova engemet hinak. —
Majd meghal-e nálad is árva szerelmem?
— Oh nem, nem, örökkön örökre soha!
Ha téged a sir rabol el, mi oda
Mindketten e sirba leszállunk . ..
« Olcsó a halál, hova engemet hinak !»
A harcz mezején rendet a ki vág,
Nem válogat az, nem hallgat imára,
Nem nézi, ki a tövis és a virág?
Kit fed feledés moha, hol kimulék ?
S kit vesz föl a hir ege, csillagul ég !
Nem hangszere lant a halálnak…
Ám harczi robaj, dobogó paripák,
Bőszült tömegek vihar-átka!
Vérnász, hol a csókokat osztja a vas,
S a sir hideg férge a mátka;
Jaj szóknak kardala ! — Tűzi harang ! —
— És közbe', ha csend marad, pendül a lant.
S azt mondja : «előre, halálba !»
«Már nyugszik a harcz », károgja busán
Lombhagyta juharról a holló.
« A vér mezején nincs több aratás ;
Már mind lekaszálva a tarló ...»
— Gyászhirnöke harczi mezőnek ! izend meg :
Hol bajnokom? Hol van a hős, a ki zengett ?
Szólj ! hol van a férj, a kit ugy szereték ?'
Holló felel : Úgy ketten szereténk őt!
Sok deli hős indula szavára :
— Dus lakomám nekem és fiaimnak . . .
En megsiratom ; te ne várjad !
Száz közt legalul fektetten
Alszik. — Gyászoljuk meg a hőst mink ketten.
En holtig. — Az uj nászéjig az özvegy . . .»
Uj nászéjig az özvegyi fátyolt,
Oly lenge lepelt, eltépi a szél.
A férfi vigaszba' mi láng, mi varázs van !
S az asszonyi sziv, az hajh nem aczél!
— A holtnak az álmot ! A szivnek öröm kell!
Nem félt a halott! Szép lepke, te röpkedj,
Majd ha a nászzene tánczra hevit!
Nászzene hangjainál repül a pár :
Uj szeret karján deli asszony ;
A tarka füzér, a menyasszonyi disz
Leng fürtéirl kígyózva le hoszszan.
S még boldogabb óra. mely eljön a csenddel:
Ajkat, szemet édesen elcsuk a szender;
Csak két sziv dobogása beszél…
Csak két sziv dobogása beszél…
Hát ott ama harmadik: sirbeli rém ?
Csontfő, koszorús kalpag fövege,
Sirbolti világ fénylik szemürén,
Ott szive fölött a koronátlan
Ország czimer. — éppen e helyen át van
Lőve : mutatja a felbuzogó vér…
És szól, nem az ajk, hanem a vérző seb:
«Én édenem üdve, világom !
Mint várlak regen epedve lakomba!
Neked és kicsinyemnek vetve az ágyom :
Hármunknak elég. Nem költ ki se zajjal.
Jó hosszú az éj ott, meszszi a hajnal,
Éjfél az idő, jer alunni hivem !
Jer vélem alunni lakomba ! mi szép az !
, Zöld bársony a domború kúp födele.
Átszőve virággal, — arany, hiaczint,
Tarka kavicsmozaik belseje.
És bútora, — halld én boldogságom ! —
Legdrágább csont a világon:
Hős fiak csontkoponyája merőn ...»
«Csontkoponya ! — Te nem vagy! — Ereszsz el l
Férjem soha nem voltál. — Idegen !
Arczod nem övé. — Nem láttalak én. —
Hagyj nyugtot — eredj sírodba — nekem !
— A rém koponyája nevet : « Hahaha!
Tréfás a világ szörnyen od' alá!
Szép asszony, ime igazad van.»
«Sok társam e házban. Együtt mi lakunk; —
Nem leltem az arczom ; téved a kéz;
Ám visszamegyek s majd meglelem azt:
A válogatás ott bármi nehéz ;
S majd visszajövök, ha valódi fejem
A sok koponyák sora közt kilelem.»
Szól s eltűnik a siri álom.
És megjelen újra, megtartja az éjfélt:
Elmondja, mit álmodik ember a sirban?
Elmondja, hogy élnek a holtak alant ?
Rég elfeledettet : a múltba mi hir van ?
Hajdankori kéjt, — porlepte reményit ; —
És zengi szerelmi dalát, ama régit. —
Ó az ! — Csak feje nem. — Az a másé. —
Mind másnak az arcza, mit elhoz alantról;
Álarczai száma tömérdek:
Van vén, — fiatal, — komorabb, szelidebb ;
Kik mind a közös nagy üregbe befértek.
És hija nejét, s szerette fiát,
Nó', gyermek, álmából ijedve, kiált,
,Nem ! Te nem Ő vagy ! Nem megyek én!
És hija nejét és gyermekit is
Húsz évig a rém szakadatlan,
Sirján a tövis megtépi, ha kél,
És öltönye mind szakadottabb ;
Majd árnya csupán a régi alaknak :
Fénytünemény, odavetve falakra.
S még egyre susog : «óh jertek oda !»
Ősz asszony lesz a nő, vén ifjú a gyermek :
Élő váz, ki az életet unja;
Kín látni anyának ! — A szíve beteg,
A szive nehéz ; ez a földre levonja;
,Oh leld igaz arczodat meg valahára !
Nem rettegi éjjeli jöttödet, várja,
Várja sóhajtva az asszony, a gyermek
S felkölti szerelme hívása az alvót,
És megjelen éjféli óra eltt : —
Ugy tündököl arcza, merész szeme villan.
És ajka mosolyg, a miként azeltt.
Kard s lant kéziben. — Eldobja magától, —
Más dolga ! Szeretve karolja ma által
A gyermeket és az anyát
És elviszi őket messze magával.
Hol háza fölött szép zöld a födél.
A rózsabokor rajt öszszeborul,
S hullatja virágit hamva fölé . . .
— Elvitte magával mind, mi övé volt,
S most kezd csak alunni nyugodtan a rég holt.
Mig fenn magas égen csillaga ég!
S zeng a csalogány a tavasz ligetén. —
Költőnk dala sir pásztorfurulyából. —
Villámaival csókolja meg egymást
Két felleg az alkonyi égen távol. —
-— Nem dörg : méh döng a virágon . . .
Lenn súg a halott : «Szűm üdve, világom,
Csókoljuk örökre mi egymást! »
[Ballada Petőfiről és szemrehányás feleségének, Szendrey Júliának. Még le sem telt az egy év gyászidő, amikor Horvát Árpád történész, egyetemi tanár felesége lett. Második házasságát országos felháborodás kísérte, Arany János ezek után írta meg A honvéd özvegye című művét.]
"Milyen két pompás szálfa. Az egyik világosabb zöldnek tetszik, mint a másik; az azért van, mert az a nő; a sötét a hím, a nőt világosabb zölddé teszik a gazdag tobozfürtök, mikkel behintve látszik lenni. Ezek is boldog szeretők; de most tekintsen amoda távol, ott is áll egy magányos jávorfa. Lombozata milyen sárga. Szegény. Ő nem találja férjét. Valami kegyetlen kertész egy diófa mellé ülteté, s az neki nem párja; milyen halavány, milyen sárga, szegény."
/Egy magyar nábob/
" Ime, itt egy boldog család. Három férj és három nő; mindenik férj szorosan nője mellett, együtt kinyílnak, együtt elhervadnak, egyik sem lehet csapodár. Ez a virágok boldogsága. Ezek itt mind boldog szerelmesek."
/Egy magyar nábob/
"Ős időktől kezdve, mióta az aranyat és a szerelmet ismerik, a szerelem volt az istenség jelképe és a pénz az ördögé. Oly ritka eset-e, hogy az istent eladják az ördögért? Nagyon sűrű. És a szégyen mindig azé, aki elád, és nem azé, aki vesz."
/Egy magyar nábob/
"Kik a tűzben halnak meg, azok egyszerre a napba jutnak, akik a földben halnak meg, azoknak ott várni kell sokáig, míg mind ilyen apró porszemekké válnak, minők itt a függönyök közt besütő napsugárban táncolnak, s miket a nap szemenként szí fel magához. Legszebb a halál a tűzben és szerelemben"
/Egy magyar nábob/
"Meglehet, hogy babona, amit mondok, de én azt hiszem, hogy amely gyermek szülői nem szeretik egymást, az rútnak születik, s aki nem szereti szülőit, az rútnak nő fel, mert a szerelem teremti a szépet."
/Egy magyar nábob/
"Eddig csak úgy szerettünk, a hogy férfi és nő szeret. Most jön még, hogy úgy szeressünk, ahogy az istenek szerettek hajdanában! Azok a pogány istenek: a kik nektárt ittak, ambróziát lélegzettek, a kiknek szárnyas gyermekük volt, s a kiknek még a bűne is dicsőség volt. "
/Nazli-Hánem/
"Eddig csak négy évszakát ismerte meg Fülöp annak a szép földi világnak, a minek asszony a neve: epedni, élvezni, félteni, csalódni; egymásra következnek ezek, mint tavasz, nyár, ősz és most egy egészen új világra talált, a mi külömbözik minden eddig ismerttől: a minek a fogalmai közel járnak a hithez, az imádathoz. "
/A Magláy-család/
"S a szerelem arany. A rágalom azt meg nem rozsdásítja. Ezt az aranyat a rágalom megacélozza. "
/Nincsen ördög/
"Az ilyen nyilatkozatok nyomait nem egyszer viselte napokig Sziksz úr, a hol más szerelmi emlékeket szokás viselni, az inge alatt, de még sem egészen ott, a hol más szerelmi emlékeket szokás viselni, a keblén, hanem a hátán. "
/Háromszéki leányok/
"van a németnek egy példabeszéde, mely szerint a szerelmesek között szükséges czivakodásnak lenni, a miből az következik, hogy a czivakodás nem egyéb, mint egy neme a szerelmi nyilatkozatnak. "
/Háromszéki leányok/
"míg ára nem volt a csóknak, akkor volt az a legbecsesebb, s annál jobban alászáll értéke, minél inkább árát szabják. "
/Petki Farkas leányai/