"Azóta negyven év elmúlt, hogy a Magyar nábobot megírtam, azóta sok mindenfélét összeírtam; de most is ezt tartom a kedvenc munkámnak, s midőn a jelen kiadásnál újból át kell olvasnom az egészet, nem találok benne kiigazítani valót, sőt meg kell vallanom, hogy „ma” nem tudnám ezt így megírni, mint negyven év előtt."
/Egy magyar nábob/
"Ezen az úton regélte el nekem a feleségem azt a jelenetet, amin a Magyar nábob kezdődik. Ő találkozott egykor, nagyváradi vendégszereplése alkalmával, éppen ilyen árvízlepte sík pusztán a szemközt utazó alföldi dinasztával, akit egész Magyarország Józsa Gyuri név alatt ismert. Ez volt az első eszmecsíra, amiből én a Magyar nábob-ot megköltöttem."
/Egy magyar nábob/
"egyszer csak azt mondta az államhatalom, hogy „hands off”, magyarul „kacsi!”, s azzal a kiadóm tizenöt ív kész munkámat, ami a 48/9-es időkről szólt, szépen betapostatta papírmasénak; Sajó barátom letűnt a láthatárról, s az én fantáziám is kivándorolt Törökországba, Óceániába, egy elsüllyedt világrészbe; aztán meg a régi Rómába, s ha már éppen valami magyart kívántam írni, felkerestem a régi várkunokat, Oldamurt az ő Dalmájával, valahol a Káspi-tó mellett. Ezen a réven mégiscsak csempésztem be egy kis hazaszeretetről, szabadságról szóló gondolatot; az államhatóság szemet hunyt rá. Mért ne legyenek a magyarok szabadok és hazaszeretők – az obi pusztán?"
/Egy magyar nábob/
"mikor a magyar történelmi regények terére átbarangoltam, ott meg éppen minden alkotás a képzeletre volt bízva. Az Erdély aranykora, Török világ Magyarországon, Kétszarvú ember megírásánál egyedüli kútforrásom volt Cserei Mihály naplója. Egy vonás, egy esemény, abból kellett megteremteni az egész történetet, nagy és apró alakjaival együtt; olyan volt az, mint mikor az ember álmában egy akkordot meghall, s fölébredtében az egész szimfóniát kifundálja belőle. Szabadon alkothattam képzeletből kétszáz év előtti Magyarországot, erdélyi fejedelmi udvart, török basákat, magyar dinasztákat; senki sem cáfolhatott meg, hogy nem olyan volt mindaz. Apor monográfiája, Décsy ozmanográfiája legalább segített stílszerűen felöltöztetni az alakjaimat. Ugyanezen a hippogriffon süvöltöztek azután a török elbeszéléseim: a Fehér rózsa, Janicsárok végnapjai, Véres könyv."
/Egy magyar nábob/
" mikor a Hétköznapokat írtam, hol a képzelem, hol az életismeret ragadta magával a másikat, s az erősebb önkényével vitte magával pusztákon, ingoványokon, szalonokon, csárdákon és emberi szenvedélyeken keresztül, amerre neki tetszett."
/Egy magyar nábob/
"Megköltés: ez megint új szó. Én csináltam. Azért csináltam, mert eddig nem volt, s szükség volt rá. Írókra nézve ez műszaki kifejezés. Meghatározója annak az agyműködésnek, amíg az író egy alapeszméből, amit tárgyul elfogadott, egy egész művet megalkot. [...]
Hát én a galamboktul vettem a példát. A galambköltésnél felváltja egymást a nő és a hím a fészken. A nő a fantázia, a hím a tapasztalat, az emlékezet, az ítélő ész. Ezeknek együtt kell az új költeményt életre melengetni.
Pusztán fantáziával lehet írni szép meséket; fantázia nélkül lehet írni remek korrajzokat; de a regényírásnál egyesülni kell mind a kettőnek. A regényírónak érezni is kell, tudni is kell, ébren is kell látni, álmodni is kell tudni. Ez az én elméletem. "
/Egy magyar nábob/
"Tanulni nem szégyen, és én szeretem tudni halottaimról, hogy miben haltak meg."
/Egy magyar nábob/
"a férfi fájdalma azt kívánja, hogy ne vígasztalják."
/Egy magyar nábob/
"Milyen két pompás szálfa. Az egyik világosabb zöldnek tetszik, mint a másik; az azért van, mert az a nő; a sötét a hím, a nőt világosabb zölddé teszik a gazdag tobozfürtök, mikkel behintve látszik lenni. Ezek is boldog szeretők; de most tekintsen amoda távol, ott is áll egy magányos jávorfa. Lombozata milyen sárga. Szegény. Ő nem találja férjét. Valami kegyetlen kertész egy diófa mellé ülteté, s az neki nem párja; milyen halavány, milyen sárga, szegény."
/Egy magyar nábob/
"Ezek itt arisztokraták. A felső emeletben a férj, az alsóban a nő; úri házasélet. Hanem azért a virág hamvas bársony színe mutatja, hogy élete boldog."
/Egy magyar nábob/
" Ime, itt egy boldog család. Három férj és három nő; mindenik férj szorosan nője mellett, együtt kinyílnak, együtt elhervadnak, egyik sem lehet csapodár. Ez a virágok boldogsága. Ezek itt mind boldog szerelmesek."
/Egy magyar nábob/
"A hölgyjárom kedves lehet az igazi férfi előtt, s ha neki úgy tetszik, ha önkényt teheti, miért ne hajtaná meg előtte nyakát, miért ne hódolna a legkedvesebb, a legszeretetreméltóbb zsarnokság előtt, de kényszerítve, meggyőzve nem, nem, soha!"
/Egy magyar nábob/
"Hajfürtei fonadékát ügyesen választá arcához, finom lengeteg termetét gyönge zöldet játszó halavány veres tafota spencer szorítá, elöl nyitva, csipkefodrozattal, a hasonszínű uszály balfelől smaragd kapoccsal volt felakasztva, láttatni engedve a fehér viganó legalsó hímzetét; arasszal átérhető derekát fehér, arannyal áttört, keleti sál ölelé, pálmákkal hímzett végeit ölébe hullatva; fején gömbölyű ezüstfényes kalapka volt, lengő marabutollakkal; keblén elöl három rubingomb tartá össze a sűrű csipkefodrozatot."
/Egy magyar nábob/
[spencer=dolmány]
"A vadászat szenvedélye különben ragadós; én még nem ismertem embert, akinek e mulatsághoz ellenszenve lett volna, s közös ez a gyermekekkel, úgy mint a vénekkel, s a nőkkel, mint a férfiakkal."
/Egy magyar nábob/
"castis sunt omnia casta, a tisztáknak minden tiszta, s aki már tudja, hogy miért kell elpirulni, azon úgysincs mit elrontani többé. "
/Egy magyar nábob/
"Óh, ezek a tekintetes urak mindig a legkönnyebben bánható osztálya voltak a társadalomnak; a tekintetes urak sohasem szokták azon törni fejeiket, hogy mikor haragudjanak meg valamely etikettszabály elmulasztása miatt. Derék, becsületes emberek, akik mindenkit meghallgatnak, mindenkinek igazat adnak, senki címét el nem felejtik, és a magukéval meg vannak elégedve; a tréfát felveszik, s örömest visszaadják, nem csinálnak komoly képet, ahol mindenki vigad, s nem nevetkéreznek, ahol más figyelmez. Kiken harminc esztendő óta köszörüli a napi és heti sajtó fegyvereit, tarkabarka képeket festve a tekintetes világ konzervativizmusa, csökönössége, nagy pipájú, kevés dohányú volta felől, kiket csak egy regényíró is munkájából ki nem felejt, ha azt akarja, hogy abban magyar elem és nevetnivaló legyen, és ami a legsajátságosabb, ezek a bohó táblabírák, ezek a tekintetes urak maguk azok, akik e könyveket vásárolják, és olvassák, mert ha ők nem vennék, nem tudom, hogy kinek a számára gyakorolná a betűvetés nemes foglalatosságát a magyar Helikon."
/Egy magyar nábob/
"Ámde különbség van rágalom és rágalom között. Valaki felől álhíreket terjeszteni, rejtettebb hibáit felkapni, továbbadni, ismerőseinél jó hírét aláásni, árulkodni, ezek bizonyosan mind nemigen szép foglalatosságok, ez nemtelen rágalom; de ismerni a világ gyöngeségeit, s azokat ártatlan téveteg lelkekkel megismertetni, óvni, figyelmeztetni valakit, aki különben nagyon érzékeny, nagyon esendő, az útjában fekvő tövisekre, kavicsokra, sikányokra, békákra és vermekre, ez már ismét helyes dolog, ez nemes rágalom."
/Egy magyar nábob/
"Az agár okvetlenül egyike a legfontosabb és figyelemre méltóbb tüneményeknek a hazai természetben, de legkivált azon sokoldalú hivatásánál fogva, mellyel a közélet rugóiba vág, kénytelenek vagyunk azt mint a társadalom világának egyik pozitív tényezőjét tárgyalni.
Nem tekintve azon csaknem misztikus, mondhatnók delejes hajlamot, mellyel e délceg állatok az úri körök iránt viseltetnek, mintha éreznék, hogy ők képezik az állatvilág arisztokráciáját, csupán azon hagyományszerű ősi szokást kívánjuk figyelembe venni, miszerint sem Magyarországon, sem pedig Erdélyben nem lehet képzelni előkelő házat, melyben e nemes barmok kiegészítő csoportozatot ne képezzenek. Bárhova lépjünk be, ott húznak le bennünket az udvaron, ott ásítnak a konyhában, ott vakaróznak az előszobában, ott ágaskodnak ránk az ebédlőben, ott kapkodnak a legyek után a szalonban, ott ülnek a pamlagon a háziúr, a háziasszonyság mellett, a zongora alatt, a karszékekben, s mentül gazdagabb valaki, annál nagyobb számban és általánosabb kiterjedésben, de a legszegényebb nemesembernél is hasonló előjogokban és legalább két példányban. Ha hozzávesszük ehhez hajdani hadvezér Bástának azon nyilatkozatát, miszerint egy időben azzal fenyegeté az erdélyi urakat, hogy addig meg nem nyugszik, míg egy agarat tarthat valaki az országban; ebből átlátandjuk, miszerint az agár nemzeti jólétünknek hévmérője, s egyszersmind egyike fajunk fensőbbségi szimbólumainak."
/Egy magyar nábob/
"A párbaj se nem törvényes, se nem helyeselhető, de mégis használt és bevett intézvény. Vannak sérelmek, vannak megtámadások, mik ellen a törvény ótalmat nem nyújt, a közhatóságok nem biztosítanak.
Ha egy jellemkérdésben gyöngének állítanak valakit.
Ha egy nem kedvelt viszonynak útját kell állani.
Ha egy titokban terjesztett álhírnek egy csapással véget kell vetni.
Ha egy politikai vitában valaki prostituálva érzi magát.
Egyszóval, mikor a felek nem vérszomjból, nem dühből keresik a párbajt, hanem kénytelenek azt előidézni, hogy szívök erejét, véleményük tartósságát a halál kapuja előtt is bevallják; rendesen ilyenkor szoktak a párbajsegédek pisztolyt adni a vívók kezébe. Azok hidegvérrel fognak eszmélni, mindegyik el van határozva magát kitenni a lövésnek, de ellenfelére nem lőni. A párbaj végződik nemesen, férfiasan. Az illem kívánatainak elég van téve, a sérelmes kérdés eltemettetik, s azt többé előhozni nem szabad.
De mikor tettleges sérelmek okozák a párbajt, mikor a felek kártyán, inzultációkon vesznek össze, mikor összeverekedtek, egymást meggyalázták; olyankor a tanúk féltik a saját bőreiket, s inkább olyan fegyvert adnak a felek kezébe, mellyel azok hirtelen ki ne végezhessék egymást."
/Egy magyar nábob/
"Ma az egész világ csak pénz után jár, akinek pénze van, annak van becsülete is. A koldus lehet becsületes, senki sem ügyel rá."
/Egy magyar nábob/
"szokták is az urak szegény emberek leányát elvenni! Igen: elvenni és visszaadni."
/Egy magyar nábob/
"Tisztességes viszonynak nevezik a finom társaságok nyelvén azt, mikor egy hölgynek van egy bevallott szeretője és több nincs, s ez aztán életszükségeiről illően gondoskodik."
/Egy magyar nábob/
"Magyar ember sohasem szokott térdepelni, magyar ember nem térdepel senki előtt, még ha koldus is, még ha bűnös is, még ha megölik, sem térdel."
/Egy magyar nábob/
"Álmodjatok! Az álom jó tanácsot ad. "
/Egy magyar nábob/
"Ablakán besütött a hold, az ábrándozók csillaga, a vidék csendes volt, a lég lanyha; olyan éj, melyben a lidérkék előjönnek berkeikből, s kereket hánynak a harmatos fűben; mikor a tündérek szedik a csillagok hamvát, s az a vénember ott a holdban pengeti az ezüstsugárokat; mikor ezüstfelhők alakjában jár a bűv csillagról csillagra, jár a gyermekrém a fekete éji pillangón repkedve; … mikor a fiatal leányok nem tudnak aludni, és álmodnak ébren."
/Egy magyar nábob/
"Angyalt, ördögöt megismerni könnyű; embert, férfit, nőt, nehéz; ifjú leányt lehetetlen."
/Egy magyar nábob/
"A leves elhallgattatá egy percre a vendégsereget, ki-ki jó appetitust kívánt a szomszédjának, s azután hozzálátott, hogy a magáétól meneküljön."
/Egy magyar nábob/
"Barátom, a rossz asszonyok szükségesek a világon. Mert miután vannak kicsapongó férfiak, kell, hogy legyenek kicsapongó asszonyok is, mert ha ezek nem volnának, akkor amazok a tisztességes asszonyokra és leányokra vetnék szemeiket."
/Egy magyar nábob/
"a tudomány oly méreg, amiből a sok meggyógyít, a kevés megöl."
/Egy magyar nábob/
"Ős időktől kezdve, mióta az aranyat és a szerelmet ismerik, a szerelem volt az istenség jelképe és a pénz az ördögé. Oly ritka eset-e, hogy az istent eladják az ördögért? Nagyon sűrű. És a szégyen mindig azé, aki elád, és nem azé, aki vesz."
/Egy magyar nábob/