"A nap csak eszköz, a föld a cél, bárha ez forog is amaz körül; s a mindenség közepe nem a Szíriusz, hanem az emberi szív, mely megtelt Istennel!"

/A látható Isten/

"az Isten a magyar nyelvet csak a saját gyönyörűségére teremtette"

/A látható Isten/

"Hiszen magyar nyelven költeni olyan, mint a hegedűművésznek a straduarión játszani!"

/A látható Isten/

"S hogy magyarul írok, azt nem azért teszem, mert nemzetem iránti kötelességem kényszerít, hogy hű hazafi legyek – hanem azért, mert én olyan szép, kifejezésekben gazdag, mondataiban tökéletes, a gondolatokhoz odataláló nyelvet nem ismerek, mint a magyar. "

/A látható Isten/

"Volt idő, azt mondják, amikor szükség volt rá, hogy a nemzeti önérzet ébren tartásáért írjak – most már nincs rá szükség: most már csak magamnak írok."

/A látható Isten/

"Például az Üstökös című humorisztikus vállalatom úgy keletkezett, hogy egyszer egy barátom hibája miatt nagy bajba kerültem, s gondterhesen járkáltam künn a kertemben, akkor még fiatal fácskáim között, s íme, mint Mózesnek a csipkebokor, nekem a ribiszkebokor súgta meg, hogy kezdjek meg egy művet, amihez akkor még minden hiányzott: humorisztikus író, rajzoló és olvasóközönség, csak egy volt meg, ami nem kellett: osztrák cenzúra. S ez a sugallat szülte azt a vállalatot, melynek huszonkét évfolyamában a magyar néphumor van összesítve, s mely rám nézve is egy új fordulópontot képezett, és szabadulást nyitott önerőm útján."

/A látható Isten/

"Mert az alkotáshoz nem elég az akarat, nem elég a tehetség: oda inspiráció kell.
Lehet valakinek a leghálásabb költői tárgy a kezében, bírhatja az írói nyelvet, a ragyogó tollat, merész fantáziát; ha nem tudta megtalálni a sugallatot, mely tárgya iránt átmelegítse, mely annak rejtélyeit előtte feltárja: vesződni fog, kínnal alkot és belefárad, s mikor elkészült vele, bánja, hogy megteremté.
Ellenben minő földöntúli gyönyör az: az önkénytelen sugallattól átmelegülve dolgozni egy munkán, melybe alkotója bele tudott mélyedni lelke egész szeretetével, azt az első megfogamzás percében készen látja maga előtt, s nem tud tőle megválni, míg be nem fejezte."

/A látható Isten/

"Harminc év óta mindig hordok magammal egy-egy kis könyvecskét, amibe mindazt följegyzem, amit az élet és könyvtárak tanítanak. Egy kis gyűjtemény már maga ez a könyvecskéim halmaza, s a belejegyzett tárgyak tömege nem egy, de tíz emberélet munkássának alapot adna. "

/A látható Isten/

"Nekem gyermekkori játékszerem sem volt más, mint a palatábla meg az iral.
Amit írtam, ahhoz rajzoltam is, s amit rajzoltam, ahhoz valami történetet is írtam.
A legelső piktúrám hatesztendős koromban egy farkas volt, s alá ez a történetesen alkaikus vers volt írva: „Búsulást hallata bokrokban egy farkas”. Hogy mi búsította el olyan nagyon azt a farkast, arról most már fogalmam sincs. Hanem a farkas meg a vers most is megvan valahol, mert késsel volt belekarcolva a nagy palatáblába.
Második művészi kísérletem egy szörnyeteg vers mellékletében a hírhedett Rőth-féle család gyilkosának arcképe volt. Ekkor már hétesztendős voltam. Jó apám dicsekedve mutogatta azt az ismerőseinek, s sokáig ott láttam azt a Bibliába eltéve. Kilencéves koromban már két versem jelent meg a „Regélő”-ben meg a „Társalkodó”-ban; az egyik valami négerrel bajlódik, a másik azonban egy ismerős alakot, a város bolondját énekli meg; alányomtatva a nevem, szülöttevárosommal és életkorommal együtt. Ez első siker által elkapatva, rögtön és egyenesen a drámaíráshoz fogtam. Tízesztendős voltam már, ez elég indok rá. Elő is adtuk azt a darabot kortársaimmal. Hanem az irigy kritika agyonhallgatta. S én ennek következtében elég jókor rájöttem arra a tudatra, hogy ha az ember író és festő akar lenni, elébb talán jó lesz iskolába járni.
Azóta mindig iskolába járok.
Az élet és a könyvtár két nagy iskola. A teremtésnek két nagy univerzuma."

/A látható Isten/

"Külellenséggel még lehet őszinte békét kötni; de ki békítheti ki valaha a belső ellenséget, a kielégítetlen nagyravágyást, mely örökké harcol a fennálló ellen, s fegyver szünetet nem köt soha, s ha győzött, nem pihen meg, csak tábort cserél?"

/A látható Isten/

"Mi a nemzetek története? – Küzdelem az istenerő és az emberakarat között.
Néha együtt halad mind a kettő; az a nemzet nagy lesz.
Néha győz az „akarat” az istenerő fölött, hanem az ember, a nemzet elvész.
Néha egy erős csapása a világteremtő kéznek megtöri az akaratot; csapásnak látszik, de mentő intés volt az. "

/A látható isten/

"Amin egy századon keresztül hasztalan fáradozott annyi nagy szellem, a népszabadság nagy művén, ezt a lehetetlen, óriásnak való feladatot egy márciusi napon megoldja egy csoport fiatal költő, újságíró és egyetemi tanuló, s arra az egy szóra, hogy „Ezt kívánja a nemzet!”, felszabadul a nép, a föld és a szellem.
Én láttam e napnak Istenarcát, s fényétől még most is elvakul szemem, ha visszatekintek rá. Ott járt előttünk, tűzoszlop képében, mint a szolgaság házából menekülő Izrael előtt. Láttam ezredévek bálványait egyszerre összeomlani, egyes embereket a tegnapi énjükkel ellenkezővé teremtődni, láttam egy korszakot egy perc alatt megszületni, láttam egy szolganépet egy varázsszóra szabad nemzetté átalakulni. Láttam az Istent!"

/A látható Isten/

"Előtámad, senki sem tudja, honnan, Ázsiából-e, vagy a Volga vidéki Észak-Európából egy néptörzs, s helyet foglal Európának egy olyan országában, melynek népzagyvalékát se Róma, se Attila, se Nagy Károly hatalma nem bírta egy összetartó birodalommá alakítani.
Ki vezette őket ide?
Ki adta neki a súlyos megintést a Lech-mezőn, hogy ne vesztegesse el magát, mint elődei, a hunok, avarok; hanem maradjon otthon földet és emberszívet művelni, országot alkotni. Csapásnak látszott; megmentő intés volt.
Megkaptuk ez intést a mohi pusztán, megkaptuk a Csele pataknál. A nemzet halála látszott az lenni. Csak tisztító tüze volt. Hisz ez a nemzet önmagát akarta meggyilkolni akkor.
Mikor a magyar önmagának lett legrosszabb ellenségévé, adott neki az Isten egy jobb ellenséget.
Mert ez ellenség barbár közönye mellett verhetett gyökeret hazánkban a reformáció, virulhatott fel a nemzeti tudomány, erősödhetett meg a szabadságérzet, emelkedhetett föl templomi szentséggé a hazaszeretet.
E nagy csapása nélkül az Istenkéznek ma ez a nemzet csak gyűlölt zsarnokokból és nyomorult helótákból állna; rég elpusztította volna önmagát."

/A látható Isten/

"Ne szóljunk a zsidó nemzetről, mely Jehova választott népének vallva magát, Istenétől mégis hazájából kiűzetni hagyatott. – Ha ott maradt volna, most a drúzokkal együtt juhokat, tevéket őrizne kis hazája legelőin, s nem volna több egy nomád népfajnál; míg szétküldve a széles világba, nevezetes tényező lett a népek között."

/A látható Isten/

"És itt találunk rá a látható Istenre: amidőn az emberi szabad akarat valamit elront, hogy fordítja csoda módon ismét jóra. Néha óriási szenvedések, áldozatok árán, de amiknek díja az árát mindig túlhaladja."

/A látható Isten/

"Minden nemzet addig él, amíg misszióját betölti; ha azon túlmegy, elmúlik, s ha új missziót talál, új alakban támad fel."

/A látható isten/

"De nem ismerem el a halált büntetésnek, s az életet jutalomnak. Misszió mind a kettő. Egyikünknél az az áldozat, hogy meghal, a másikunknál az, hogy élve marad.
Hányszor irigyeltem én azokat, akik már dolgukat jól végezve, pihennek: hányszor, évtizedeken keresztül?
De a holtak és élők áldozata egy célra szolgált; nagyobb célra, mint egy emberi boldogság; e nemzet ellenálló erejének megszilárdítására. S akik e célért meghaltak, többet tettek, mint mi, akik e célért élve maradtunk."

/A látható Isten/

"Ifjúságomban festőnek készültem, volt tehetségem hozzá, s kezdetben biztató szerencsém. Ha ott maradtam volna, most talán az egész világ volna hazám, s senki sem neheztelne érette. Én azt egyszerre elhagytam, s választottam helyette az irodalmi pályát, melynek koszorúi tövisből vannak fonva, s nimbusza nem világít, hanem éget. És mégis Őt látom e sorsfordulatban; mert nekem ez a pálya minden szenvedéseivel, küzdelmeivel, nehézségeivel együtt a gyönyörök végtelensége volt; menedékem az országos viharokban, vigasztalóm az elcsüggedésben; harminchárom év óta az egyetlen hely, ahol mindig megtaláltam mindazt, amit a nagyvilágban és a kis világban elvesztettem, volt az íróasztal."

/A látható Isten/

"Nem mondhatom, hogy sok szenvedés, megpróbáltatás, viszontagság ne ért volna. Hanem azt mind magam kerestem. Ha meghúztam volna magamat, talán nekem sem jutott volna belőle több osztalék, mint másnak; de mindig űzött a vágy szembemenni a nehéz időkkel, néha még baljóslatok, ellenálló akadályok dacára is."

/A látható Isten/