"Előtámad, senki sem tudja, honnan, Ázsiából-e, vagy a Volga vidéki Észak-Európából egy néptörzs, s helyet foglal Európának egy olyan országában, melynek népzagyvalékát se Róma, se Attila, se Nagy Károly hatalma nem bírta egy összetartó birodalommá alakítani.
Ki vezette őket ide?
Ki adta neki a súlyos megintést a Lech-mezőn, hogy ne vesztegesse el magát, mint elődei, a hunok, avarok; hanem maradjon otthon földet és emberszívet művelni, országot alkotni. Csapásnak látszott; megmentő intés volt.
Megkaptuk ez intést a mohi pusztán, megkaptuk a Csele pataknál. A nemzet halála látszott az lenni. Csak tisztító tüze volt. Hisz ez a nemzet önmagát akarta meggyilkolni akkor.
Mikor a magyar önmagának lett legrosszabb ellenségévé, adott neki az Isten egy jobb ellenséget.
Mert ez ellenség barbár közönye mellett verhetett gyökeret hazánkban a reformáció, virulhatott fel a nemzeti tudomány, erősödhetett meg a szabadságérzet, emelkedhetett föl templomi szentséggé a hazaszeretet.
E nagy csapása nélkül az Istenkéznek ma ez a nemzet csak gyűlölt zsarnokokból és nyomorult helótákból állna; rég elpusztította volna önmagát."

/A látható Isten/