"Visszatérőben leszálltunk egy templom előtt az útfélen, aminek ez a különös címe van: „Domine, quo vadis?” (Uram, hová mégy?)

Köztudomású a monda, én is hallottam vagy olvastam azt valaha; de azért mégis új volt előttem, mikor a sekrestyés elmondá, hogy ez a hely az, amelyen egy éjjel Péter apostol összetalálkozott Krisztussal. Péter menekült Rómából, megtudta, hogy a császár halálra keresteti, s irtózott a vértanúság kínjaitól. Szemközt találkozott menekültében a mesterrel. „Domine, quo vadis?" kérdé megdöbbenve. „Venio iterum crucifigi.” Felelé a világ megváltója. (Jövök újra keresztrefeszíttetni.) Erre az apostol megszégyenült, megfordult, s visszatért Rómába. Ott elfogták, s Nero cirkuszában halálra kínozták. De hát mi volt az akkori mártíromság? Hisz akkor még nem voltak újságírók; csak olyan közönséges hóhérlegények voltak."

/Utazás a harangokkal együtt/

"A kövek beszélnek, s én hallom és értem szavaikat. Valaha festő is voltam, egy kicsinyt szobrász is vagyok. "

/Utazás a harangokkal együtt/

"Magánál az előadásnál érdekesebb jelenet volt az a delnő, aki az első felvonás alatt nagy zajjal foglalt helyet egy földszinti páholyban cicisbeójával együtt. Fehér öltöny volt rajta, erősen decolletírozva, az egész öltözet sűrűn telehímezve gyöngyökkel és brilliántokkal, csak úgy szikrázott minden mozdulatánál, nyakán hármas gyöngysor, brilliantcsattal, haja gyöngyfüzérekkel átfonva, s a hajtorony közepébe brilliant paradicsommadár tűzve, mint egy pavilon. Nem mondok sokat, ha azt mondom, hogy a rajta levő sok drágakő, gyöngy megért „harminc” forintot. "

/Utazás a harangokkal együtt/

[cicisbeo (ejtsd: csicsiszbeo): házibarát, szerető]

"Egyszer disputált a görög, nemzetének elsőbbsége fölött más barbár nemzetbeliekkel: „az én hazámból szállt ki az egész világra minden bölcsesség.” „Azért nem maradt hát meg benne semmi”, mondá rá az egyik barbár."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Az idegentől mi nem koldulunk, mert azt gyűlöljük; arra pedig, hogy egymástól kolduljunk, az kellene, hogy egyikünk úr legyen, aki osztogat; olyan pedig nincs."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Az életmód is olyan: az olasz munkás reggelire ánizsgyökeret eszik, ebédre sült árticsókát minden egyéb hozzátétel nélkül meg zöld mandulát, ezt árulják egész nap nagy lármával, minden utcaszögleten. Ami pedig a kenyeret illeti, amivel a római él: az még most is ugyanolyan, amilyen a Grachusok idejében volt, amikor a kenyeret csak arra használták az asztalnál, hogy kezeiket beletörölték evés után, s aztán eldobták a rabszolgák számára. Itt nem lehetkenyéririgység. Sőt, értelmét veszti a szentmondat: „aki tégedet kővelhajít meg, hajítsd vissza kenyérrel”, mert az a római kenyér mellettsemmi különbséget nem tesz. "

/Utazás a harangokkal együtt/

"Ahol az államfő maga is világszerte gyűjtött Péter-fillérekkel fedezte a civillistáját, ahol a szerzetesek adják a jó példát az alamizsnaszedésben, ott nem lehet csodálni, hogy maga a köznép is úgy hozzászokott a kolduláshoz, hogy ezt egészen rendes életmódnak tekinti. És ezt teszi qualificált jó ízléssel, ahogy egy classicus műveltségű város népéhez illik: egy szál virágocskával megkínál, vagy gyufával tisztel meg; fényképeket mutogat, azokkal vámol meg; mozaikkavicsokra váltja fel a tíz centesimódat; faleveleket tép le emlékül a számodra s soldot kap érte; szalad a kocsid után, csoportosul, mint nálunk a faluvégi cigánygyerekek; sőt elég valakire nyájasan ránézned, hogy mindjárt tartsa a markát.

De hát mit csodálnók? Mikor ehhez van szoktatva minden ember. Aki a templomba belépő előtt félrehúzza az ajtófedő bőrfüggönyt, tartja a markát, a sekrestyés tartja a markát, a magyarázó abbé tartja a markát a Vatikánban, míg a gyűjtemények tárát végignézzük, tizenkét rendbeli úr jön elénk, aki minden ajtónál tartja a markát, a Lateranban pedig éppen meg is kérdi, hogy az adott borravaló hány ember illetményét képezi? Az egyházi Rómában, úgy látszik, csak kétféle néposztály volt: az egyik, amelyik lefelé fordítva, a másik, amelyik felfelé fordítva nyújtotta ki a tenyerét."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Ez annyiszor látott ércszobor jobb lába túlér a piedestalon, s az a két lábujj fényes. Azt mondják róla, hogy az ájtatosok csókjaitól lett olyan fényes. Most is jöttek oda minden rendű és nemű hívek, zarándokok, katonák, nők, parasztok; előbb megtörülte mindenik a tenyerével a szent szobor lábát, azután megcsókolta. Az utána jövő szintén sietett az előtte járult csókjának a nyomát letörülni a lábról, mielőtt a saját ajkait hozzáértetné. Nem az apostol iránti tisztelettől lett az az érc oly fényes, hanem a felebarát iránti utálattól."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Hiszen az újkor is épít még ily nagyszerű templomokat. A bécsi műtárlat kupolája nagyon hasonlít a Szent Péter-templomáéhoz. Az újkor apostolai oda is összehordták mindazt, ami az embert üdvözíti itt a földön, s mi magyarok tízmilliót hordunk oda azért, hogy e szentségeket bámulhassuk, és most? Ahány pápának és martyrnak a hamva nyugszik e kriptákban, annyi gyárnak és iparvállalatnak a papírja nyugszik az „exhibitionsek” kriptái fenekén, s részvényeiknek cifrázata helyettesíti Michel Angelo basreliefjeit, s nagy kérdés, hogy melyik kor volt a bigottabb: az-e, amelyik elhitte a papnak, hogy az számára megszerzi a mennyországot, s azért odaadta neki verítéken szerzett vagyonát s látta épülni e földön e csodaműveket, s lelkében a paradicsom gyönyörűségeit: vagy az, amelyik elhitte a szédelgő nyeglének, hogy az neki egy forintból kettőt tud csinálni, s a holnapi kényelem reményeiért adta oda neki a mai keresményét, s épített rajta gyárakat, mik nem dolgoznak, vasutakat, mik nem közlekednek és fellegvárakat, amiket elfújt a szél."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Miért nem mentem el a pápát meglátogatni? – kérdik tőlem itthon. Hisz őhozzá könnyű bebocsáttatást nyerni, csak kérni kell azt.
De hát miért mentem volna oda?
Hogy hazudjam előtte azt, amit nem érzek? Hogy eltagadjam előtte azt, amit helyeslek? Hogy világi fejedelemségének megszűntét mindig óhajtottam. Hogy híve vagyok a népszabadságnak, a felvilágosodásnak. Mondjam ennek az ellenkezőjét, mint annyian mások, s aztán dicsekedjem vele a nevető világnak, hogy sikerült játékot űznöm egy eszmevilág romjai alá temetkezett tiszteletreméltó ősz alakkal?"

/Utazás a harangokkal együtt/

"Ami az egész világon annak az erénynek a jelképe, amit „isteni” melléknévvel szokás megtisztelni: ti. a „gorombaságnak” – a bérkocsis: az Rómában a legrokonszenvesebb népelem. Mikor megpillantja a közeledő idegent, feltartja az ujját, mint az iskolásgyerek, azzal ajánlja szolgálatát. S szolgálata nemcsak arra terjed ki, hogy vendége csontjait összerázassa: egyúttal kalauzul is szolgál neki."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Láttam a „három Rómát”.
Az első: a császárok Rómája, az isteni, felséges romok: a népek bölcsője.
A második: a pápák Rómája, a Szentséges szolgálatába állott művészet városa: a népek oltára.
A harmadik: a nép Rómája, az új gyárváros.
[…]
Az a civilisatió, aminek a császári Róma székhelye volt, oly magasra nőtt, hogy az Olymp nagyságát érte már el. E magasság biztosította az eltemettetéstől. A keresztyén civilisatió még magasabb volt, mert az az égig ért Ez eltemette a régi Rómát. És most jön a harmadik Róma. A találmányok civilisatiója nem jár sem az Olympra, sem a csillagokhoz, az a földön marad, az nivellíroz, egyenlővé tesz: úgy temeti el az útjában levőt.
[…]
A császárok Rómája „kenyeret és játékot” adott a népnek, az egyház Rómája adott a népnek „békét és üdvöt”; az új Róma ad neki „munkát és szabadságot”.

Mikor végigtekintünk a palatini romok magaslatáról a három Róma felett, ez a gondolat nehezül szívünkre: íme e dicső romok, mikben az alkotók szelleme túlélte az alkotott művet; távolabb a felmagasló épületóriások, amiknek élő kövei túlélték a szellemet, mely őket alkotta. S eltakarva tőlük az, ami nem számít a jövőre, mely a jelen számára épít. „S ami a jelennek igazán él; az él igazán örökké.”"

/Utazás a harangokkal együtt /

"Tizián remekműve ez: Mária mennybemenetele.
Tiszta, fenséges, földfeletti kép. Szellemmé alakuló emberalak. Egyesítve benne a szent, a nő és az anya.
Kiszenvedt fájdalom, előérzete az üdvnek, viszontlátás öröme, megdicsőülés: mind egy női arc vonásaiban, egy nőalak mozdulataiban kifejezve.
A művészet a tökélynek azon a fokán, ahol egy ember egy istent teremt.
Sokáig nem bírtam e képtől megválni. Nézése elfeledteti velünk a külvilágot.
Ha van csodatevő Mária-kép: ez az.
Amit papnak és cathedrának nem sikerült mindenkivel elhitetni, azt elhiteti vele a művész.
E kép előtt nem lehet senki mahomedán.
Velencének már csak azért is fenn kell állni örök időkig, hogy keretül szolgáljon ennek az egy képnek. Drága keret; de a kép még drágább!
Ha még visszatérek Velencébe valaha, csak azért lesz, hogy ezt a képet még egyszer meglássam."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Az arsenal múzeumának főtermében, a jobb oldali fal legutolsó szekrényének egyik osztályában vannak megtartogatva Carrara hercegnek pokoli leleményességű készülékei, amik iszonyú életének vázlatát képezik. Ott van egy borzasztó eszköz, amellyel neje hűségét hitte biztosíthatni. Csak férfiaknak mutatják meg, vagy oly nőknek, akik már olvasták Dumas legújabb darabját. Mindjárt mellette egy ércdiadém, mely kínzószerrel a nő fejét átszorítva, csikarta ki attól a titkos imádó, a vetélytárs nevét. Aztán jön egy kapukulcs. Az a vetélytársnak lett elküldve, hogy azzal titokban felnyithatja a palota oldalajtaját. Hanem a kulcsban egy egész pokolgép van elhelyezve. Amint a zárban elfordítják: a fogantyúból egy éles szigony pattan elő, mely rögtönölő méreggel van befertőzve. Az éjjeli látogatót az megölte. Azután látható egy kis acél tegez: akkora, hogy egy köpeny oldalzsebében elfér. Ehhez finom mérgezett acélnyilacskák készítvék, mikkel a féltékeny herceg vágy társait messziről, észrevétlenül sebezé halálra. Utoljára jön egy cédrusfa ládikó, olyan, mint egy ékszertartó. Csakhogy ékszerek helyett pisztolycsövek vannak benne elhelyezve. Ezt ajándékul küldé egy hölgynek, ki szerelmét megvetette, s a fölnyitáskor a pokolgép agyonlőtte a szép asszonyt."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Rettenetes palota! Melynek mikor az alapját letették, már akkor arra gondoltak, hogy azok a nehéz szikladarabok börtönt fognak képezni halálra ítélt rabok számára, s mikor az ólomtetőt felrakták a födelére, azt számították ki, hogy hány gyanús államfogoly fér el annak rekesztékeiben? S a kétségbeesés és átok e két tanyája közét megrakták a respublica minden dicsőségével, amit csak építész, festő, szobrász, aranyozó, ércfaragó meg tudott örökíteni. Mikor a „loggiá”-k kettős oszlopcsarnokát építették, két oszlopot a 107 közül azzal a szándékkal készítettek vörös márványból, hogy ezek között fogják a halálítéleteket felolvasni a nép előtt; mikor a Sala della Bussola lépcső fejéhez az oroszlánfőt odafaragtatták, arra gondoltak, hogy ez oroszlánfő nyitott szájába a titkos feladások Leveleit lehessen majd csúsztatni, amik innen egy hármas kulccsal elzárt vasszekrénybe csúsztak át, s onnan lettek kivéve a három állam-inquisitor által."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Ah, mégis annak a porába, amit mi alkotunk, nem fog az utókor szegfűket ültetni soha.
A szellemszabadság alkotása nem ég meg. Azt „nec Jovis ira, nec ignes…” "

/Utazás a harangokkal együtt/

[nec Jovis ira, nec ignes = sem Jupiter haragja, sem tűz..
"Befejeztem egy munkát, melyet sem Jupiter haragja, sem tűz, sem kard, sem az idő vasfoga nem tud elpusztítani."]

"Mikor a Muzeo Corrert végignéztük, a teremőr, ki egyúttal magyarázó kalauznak is vállalkozott: egy kép előtt, mely művészi kivitelére nézve méltán látszott helyet foglalni a többi, múzeumban tartásra érdemes művek között, azt mondá: „ezt a képet én festettem”. Hanem azért az egy líra ajándékot elfogadta és megköszönte. Elődei nábobok voltak! Ami Velencét fenntartja most: az a rámaradt műkincsek utánzása, amit egész gyárilag kezelnek.
Tiziano helyét elfoglalja a photographműhely, Benvenutót kipótolja a galvanoplastikai gyár, a tízek tanácsának titkát széthíreszteli a távírda, a barcarole dalait leőrölgeti a kintorna; de van szabadság, s ez kiegyenlíti a számlát."

/Utazás a harangokkal együtt/

"A respublika három királyságot tartott zsámolyhordozójának, s nevezte koronás szolgáit cyprusi, candiai, moreai királyoknak! – Ellenség nem taposta e szent négyszöglapokat soha: a francia forradalomig. – Az „egyenlőség” volt az, ami a dicsőség utolsó zaját is elnémította. – Ez ellen elfeledtek fogadalmi templomot építeni."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Én tengerre nem megyek. Nem szeretek olyan házban lakni, ahol a ház parancsol velem, nem én ővele, s nem szeretem az olyan betegséget, amiért az embert még ki is csúfolják. […]

Én már csak várok odáig, amíg a repülőgép fel lesz találva."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Más világvárost, amint szerepe lejárt, eltemette a homok. Azok az apró, parányi homokszemek s az a láthatatlanul működő szél, azok az örökké élő fűszálak olyan szépen elsirolták Babylont, Ninivét, Memphiszt, Baalbeket, Carthagót, Palmyrát; de Velencének tenger volt az anyja. S az örökké fenntartja gyermekeit. Az isteni anya most is mindennap kétszer előjön tisztára mosdatni gyermekét, árapálya langy mosdóvizével, s eléje tartja a tükröt, hogy nézze meg benne magát."

/Útleírások/

"A világ minden nemzetének mythotogiája nőnek személyesíté a földet, férfinak a tengert: a velencei még a hitregét is megfordította, azt mondta a tengernek: én vagyok a férfi! Eljegyezte őt menyasszonyának.
Itt van a kettős csoda gyermeke: a tengertől született város."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Egy rettenetes tájkép, mely nem hasonlít a mi mocsáraink nádas, sömlyékes, vízi virágokkal tarkázott képéhez. Ez itt a halál képe. Először a víz alkot szigeteket a földtengerben, azután meg a föld a víztengerben. Labyrinthtá bonyoluló földnyelvek körött haragosbarna színű pocsolyák, mikből nincs kijárás; zsombikok, buckák, tele nőve tengervizet ivó szikes növényzettel; sehol egy csónak: e tömkelegnek nincsen járható útja; sehol egy madár, egy élő állat; e holt vizekben halak sincsenek, se békák, se kagylók: a földre kitévedt tenger ez, árapály nélkül."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Igazán nagy hibát követett el ősapánk, Attila, hogy mikor már benn volt ebben a szép országban, megint kiment belőle, ahelyett, hogy cum gentibus itt letelepedett volna. Dicső ősünk festményi remekművekben, s a Szent Péter templomának egyik művészi oltárdomborművén megvan örökítve, amint visszaretten az égből alászálló Szent Péter és Szent Pál apostolok láttára. De ha már meglátta, pogány létére, a keresztyén szenteket: mért nem követte őket egészen? Mért nem lett egyúttal keresztyénné maga is? S maradt volna ott római császárnak. Lett volna belőle Szent Attila. Az olaszok is jól jártak volna, mert nem kellett volna ezernégyszáz esztendeig várniuk az Unita Italia után: mi se bántuk volna meg a dolgot; diákul úgyis meg kellett tanulnunk: s most volna a „Kálvinista Róma” helyett igazi Rómánk, Tisza volna most Melegaro, Széll volna Sella, Madarász volna Mazzini, s volna jegybankunk minden városban három, egymás piculáit el nem fogadó. S most laknánk ebben az Istentől megáldott paradicsomban, aminek a népe ugyan szegény, de az országa gazdag, s a kicsiny emberei büszkék arra, hogy a hazájuk nagy. Ezért könnyű az olasznak énekessé qualifikálódni. De a mi hazánkban, a mi klímánk alatt nem lehet az embernek az örökös zúgolódás, patvarkodás miatt megakadályozni, hogy ellenben a szónoki tehetsége ne fejlődjék ki túl a szükségleten."

/Utazás a harangokkal együtt/

[ cum gentibus = népeivel, nemzeteivel ]

"De kinek legyen kedve kertészkedni minálunk, ahol tíz esztendő közül kettőben elveri a szőlőt a jég, háromban elfagy, kettőben nem terem és kettőben meg nem érik; de azért mind a tízben egy forint a napszám, meg két pint bor, meg ebéd, vacsora, s a gazda tartozik a legyezővel hajtani a kapásról a legyeket, amíg az délutánra alszik."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Hányszor mondhatta itt az egyik arckép a másiknak: 'Maradj itt! Maradjunk boldogok! Jobb embernek lenni és szeretve, mint istennek lenni és gyűlölve!'"

/Utazás a harangokkal együtt/

"A pesti rakpart élénkebb képet mutat. Ez igazi emporium jellegével bír gőzösei fürge rajával míg Trieszt kikötője oly mozdulatlanul áll, mintha photographnak fogadta volna meg nyugalmát."

/Utazás a harangokkal együtt/

"A tenger, a szabadságvágyat felköltő, a visszatérő emléket fenntartó, a függetlenséget ébresztő nagy elem. Amely népnek tengere van, az nem könyörög annyit a földnek s nem káromolja annyit az eget."

/Utazás a harangokkal együtt/

"A tenger, ez a titokteljes percinga az idő nagy óraművében, mely szabályosan számlálja a csillagászi nap kezdetét és végét, még az éjsark alatt is, hol a hosszú éjben nincs dél, nincs éjfél."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Titokteljes birodalma a néma népnek, amelynek óriásai hatalmasabbak a mi hadvezéreinknél, építészei, a korallok, nagyobbszerű műveket alkotnak, mint a mi münstereink; földlakói, a csigák, jobban hiszik a halhatatlanságot, mint mink, mert életükben megcsinálják sarcophagjaikat, amit az utolsó napon újra felvehetnek."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Előttünk áll a tenger. Ez a titokteljes világ, ami több embert táplál, mint a föld. A közös haza."

/Utazás a harangokkal együtt/