“Petőfi másnap egész gavallérnak öltözve áll be hozzám. Csinos violaszín frakk volt rajta, sárga gombokkal, melyek mindegyikén más alakú állatfej pompázott. Ez volt az egyetlen és utolsó frakk a világon, a mely Petőfi testét érintette; ebben festettem le őt miniature-képben olajba.”
/Petőfi mint szinész/
“Mint egész modorában, úgy külviseletében is szerette Petőfi a zseniális különösséget.Frakk- és cilinderviselő kor volt az. A nemzeti szellem néha-néha egyet vonaglott az uralkodó divat ellen. A feltörő lángelmék még új divatokat is adtak a kortársaknak. Kecskeméti diák koromban Kossuth öltönyét utánozták, azt a bő lobogós ujjú attilát, kihajtott fehér inggallérral, zöld posztóból, piros selyem béléssel. Úgy jártunk mind.
Petőfi is kezdett magának új divatokat. Egyszer Csokonai prémes mentéjét vevé fel, s viselte világ bámulatára; másszor eszébe jutott virágos atlaszból varratni, attilát, hozzá mondvacsinált hallatlan formájú, pörge, de mégsem pörge kalapot tenni fel, úgy hogy Pálffy egyszer azt mondá róla: „Mikor ez a Sándor elénk jön, mindig van rajta valami, hogy az ember vele álmodik.” Csakhogy ez a különcség őneki mind illett, mert nem kérkedett vele, nem tolakodott: az az ő ízlése volt, nem erőltette senkire. Ő volt az az egyetlen ember, akinek soha cilinder a fején, frakk a testén nem volt és aki soha operába nem ment. Gyűlölt minden éneket s a dalműveket üldözte.”
/Az én kortársaim/
“Kerek fekete kalapot viselt, hátralengő fekete tollal, viselete egyszerű volt, mint mindig. Hanem mikor szólt, óh akkor bíbor és arany volt rajta minden. Úgy árasztani maga körül a fényt soha szónok nem tudta, mint ő.”
/Egy dal keletkezésének a története/
„A nyakravaló-felkötés pedig azon időkben nem volt valami rövid foglalatosság. Egy hat rőf hosszúságú vékony fehér mousseline-sávot kellett az embernek a nyaka körül tekergetni, még pedig olyan ügyességgel és kiszámítással, hogy annak a két vége, utolsó kanyarodása, hátul a nyakcsigolyánál kerüljön össze; mert akkor a csokrot ott kötötték meg, nem elől. Ez studium volt.”
/Ne nyulj hozzám/
„Megjegyzendő, hogy ez épen ötven esztendővel ezelőtt történt, a mikor a hölgyek hajviselete abból állt, hogy hajukat három ágra befonták s azt magas giraffe fésűvel feltűzték”
/Ne nyulj hozzám/
„A diák nevezet és fogalom kezd lassankint eltűnni a föld színéről, mint a troubadourok és lovagoké, pedig kár érte. Most legfölebb arról ismerjük meg a diákot, hogy nagyon hangosan beszél a kávéház előtt, s azon versenyez, hogy ki hány vajas szarvacsot tud megenni fogadásból? Azon időben szép volt diáknak lenni. Szűk, testhez álló öltözetet viseltek, térden és könyökén kihasogatva, hogy a nyílásokon a finom patyolat ing kilássék. A hosszú, vállig érő hajon kicsiny kis gömbölyű süveg székelt, melyet saját ügyesség bírt csupán a fejen megtartani, hogy le ne essék, abba hosszú színes toll volt tűzve – nem íráshoz való, – a derekát szorító övről egyfelől a kalamáris lógott alá, másfelől meg a jó egyenes kard, s ha így kiment a diák az utczára, még a gyaloghintók is kitértek előle, mikor pedig esténkint tíz-húsz összefogózva végigment a norimbergi utcákon, erősen dalolva, a jó filiszterek messziről siettek eleve becsukni ablaktábláikat, részint becses ablakaikat, részint szép leányaik szemeit féltve az igézettől.”
/Bokáczius kalandjai/
"Hajfürtei fonadékát ügyesen választá arcához, finom lengeteg termetét gyönge zöldet játszó halavány veres tafota spencer szorítá, elöl nyitva, csipkefodrozattal, a hasonszínű uszály balfelől smaragd kapoccsal volt felakasztva, láttatni engedve a fehér viganó legalsó hímzetét; arasszal átérhető derekát fehér, arannyal áttört, keleti sál ölelé, pálmákkal hímzett végeit ölébe hullatva; fején gömbölyű ezüstfényes kalapka volt, lengő marabutollakkal; keblén elöl három rubingomb tartá össze a sűrű csipkefodrozatot."
/Egy magyar nábob/
[spencer=dolmány]
"A zeke ezüstgombos és zsinórra jár: de most ki van gombolva, mert ebéd előtt ez így tanácsos; az előre domborodó testrész ezt megkívánja, melyet nem egész akkurátusan fedez a kalotaszegi varrottas mellény, úgy hogy az alatt a következő csattos szíj lyukait meg lehet számlálni. (Majd később szaporodni fognak.) "
/Hányan vagyunk még?/
"Azon idők divatja szerint jól illett a fehér hajzat a fiatal archoz férfiaknál, nőknél egyaránt. A tulajdon hajszínével civilizált ember nem jelent meg a világ előtt. Ha ezt a Pentateuch szerzője tudta volna, Ádám és Éva mindjárt, ab orogine, fehér hajjal jött volna elő a föld méhéből – és egymás oldalából. "
/A barátfalvi lévita/
[Pentateuch = Tóra]
"Legelső helyen járdal ezek előtt a debreceni cívis polgár (ahogy magát neveztetni szereti), a ház és külső birtokok ura. Zömök, derékban kifejlett alak; fiatal korában karcsú, nyalka termetű; arca komoly, nevetésre nem mindig hajlandó; csak a jólélés miá gömbölyű; amit mond, előbb meggondolja, s aztán válogatott szavakkal fejezi ki: kiejtésében is megközelíti a színpadon és szószéken használt magyar nyelvet. Nem egykönnyen ismerkedik; amiért azt szokták mondani az olyan emberre, aki nem látja meg, akit nem akar, hogy debreceni szeme van. Viselete egyszerű, kék posztó magyar ruha, régebben esős időben zöld krispin, vörös gallérral, kezében hosszú pálca, fején széles karimájú, hegyesen gömbölyű kalap. Ezüstláncot, gombot csak ünnepnap hord magán. […]
S a debreceni cívis polgár címét nem lehet csak úgy a maga kedvéből elfoglalni valakinek; még bele születni sem elég. Maga a cívis polgár fia is csak akkor lesz azzá, ha leteszi a kemény, nehéz esküt, hogy a királyhoz, a hazához, Debrecen városához s mindenféle szabadságokhoz holtig hűséges marad. Erről oklevelet kap, s taksát fizet érte."
/Debrecen/
"A pásztorok viselete ma is az, ami régen volt. Pörge kalap, lobogós bő ingujj, derékban oly kurta, hogy a meztelen has télen-nyáron kilátszik alóla munka közben; azon fölül pitykés pruszlik; félvállra vetve csatos szíjon a tulipántos szűr, bekötött ujjakkal; a derékra kötött szíjba dugva a kostök acélostul, meg a tarka kendő; bő gatya, ráncos torkú csizma, amelyikre "egy" sarkantyú van ütve, csak az egyik lábra, vagy ha kettő, akkor pengős. Kiegészíti a viseletet a vállon keresztül vetett karikás ostor, amelyet maguk a pásztorok fonnak nagy művészettel, s a nyelét kiverik réz- és ezüstsodronnyal vagy beöntik ólomcifrázattal."
/Debrecen/
"Magánál az előadásnál érdekesebb jelenet volt az a delnő, aki az első felvonás alatt nagy zajjal foglalt helyet egy földszinti páholyban cicisbeójával együtt. Fehér öltöny volt rajta, erősen decolletírozva, az egész öltözet sűrűn telehímezve gyöngyökkel és brilliántokkal, csak úgy szikrázott minden mozdulatánál, nyakán hármas gyöngysor, brilliantcsattal, haja gyöngyfüzérekkel átfonva, s a hajtorony közepébe brilliant paradicsommadár tűzve, mint egy pavilon. Nem mondok sokat, ha azt mondom, hogy a rajta levő sok drágakő, gyöngy megért „harminc” forintot. "
/Utazás a harangokkal együtt/
[cicisbeo (ejtsd: csicsiszbeo): házibarát, szerető]
"Tatár úrhölgynek volt öltözve: sarkig érő tarka virágos muszlin-ing fölött a nehéz selyem khalát, hosszú lecsüggő ujjakkal, azon hímzések drágakövekkel és gyöngyökkel kirakva; fején széles bársony homlokkötő, melynek rózsaszín alapjából ellentétes színükkel váltak ki a fekete igazgyöngyök, mogyorónagyságuak, középen egy mindannyinál nagyobb, körte alakú gyöngyszem, szintén fekete, mely a homlokra lecsügg: valódi kincs az egész. A leeresztett hajfonatai is át voltak tekerve igaz gyöngysorokkal, fülében és elől a mellén ragyogó gyémántok, a kezeinek minden ujján drágaköves gyűrűk; derekát kirakott arany öv körité s a bal válláról a mellén keresztül egy türkizzel kirakott szíj csüggött, melyre egy arany táblájú könyvecske volt akasztva: az alkorán miniatür irásban. "
/Sírkő-album/
"No most láss hozzá az öltögetéshez, a fodrot duplán áttűzd, az ájnszatzot ki ne hagyd, az antallást krájczstichchel varrd össze, különben kibomlik, a czérna végét jól elvarrd."
/Világszép leányok/
"Buzavirág a termékenység jelképe; az nem való leánynak pártára."
/Világszép leányok/
"Ti még csak új menyecskék vagytok. Nektek még az első esztendőben csak a csepesz dukál; mert ti még tánczoltok."
/Világszép leányok/
"Az én bodros főkötőm?
Az én táritoppos főkötőm? az arany paszománttal.
Az én blond csipkés sasakom? az a pesti módi.
Az én antallálos debreczeni főkötőm?
Az enyimen elől hátul, két oldalt másinak kell lenni.
Az enyimen hat sor bodor menjen végtül-végig.
Az enyimnek a pántlikája a csipőmig lelógjon.
Az enyimbe ezüst rezgők legyenek dugva, két oldalt boglárok üveggyöngyből, a homlokán egy nagy ranunkulus piros zseniliábul: két fülénél egy bodor ezüst csipke."
/Világszép leányok/
"Már mai nap senki se tudja, hogy mi volt az a krinolin? Hanem ha megnézünk a tyúkudvarban egy borítót, a mely alá a tyúkok, réczék szoktak lezáratni s hozzá gondoljuk, hogy egy ilyen táritoppos fonott kas aczélrugókból, meg galandokból készült, lószőrfonalakkal beboríttatott s aztán ennek a nyilásán felül egy női alak keresztülbujt s elkezdett ezzel a banyakemenczéhez hasonó alkotmánnyal járni, hát akkor elképzelhetjük, hogy milyen volt a krinolin? Mentül terjedelmesebb volt, annál szebb volt. Ha két ilyen krinolinos úrhölgy a vácziutca közepén megállt egymással beszélgetni, a bérkocsiknak el kellett kerülni a szomszéd utczába, mert nem haladhattak el mellettük."
/A kit nem engednek meghalni/
"Viselete: fején kéthegyü vidrabőr süveg, darutollal; térdig érő zeke, derekán csattos bőrövvel. Ez öv körül van aggatva mindenféle szerszámmal, balrul egy rövid kard, aztán kalapács, harapó fogó, nagy kulcs, jobbrul pénzes tarsoly, irónád és tintatartó, hátul kurtanyelü korbács, görbe kés becsukva, olló, fürész, aczél, kova, tapló-tok. Mindezek együtt jelvényei a magyaroknál nagy becsületben tartott bajdorának."
/Levente/
"Az volt az országos fölpezsdülés!
Mikor a 'véd-egylet' megszületett.
Végig hangzott az országon a jelszó: 'nem használunk semmi külföldit, csak a honit.'
'Honi!' Ez volt a neve mindennek, a mi vevőre akart találni. A hölgyek kékre festett posztóban jártak, mi férfiak pukovai kék posztóban, vagy olajzöld gyöngyösi privilégiumban; a havannát száműztük, szivtuk helyette a selmeci pipából a jó vékit, kospallagit. Becsületszavunkat kötöttük le, hogy nem iszunk francia pezsgőt, hanem seidlitzporral meg czukorral vegyítjük a jó neszmélyit s az még jobban habzott, mint a Cliquot. Kávé helyett használtuk a czikóriát, s czukor helyett a mézet. Saját takácsaink megszőtték az asszonyaink által fonott lent, s azt viseltük fehérneműnek; selyembogarakat tenyésztettünk s Pesten selyemgyárat építettünk, mely azt a selymet földolgozza, a mit mi előállítunk."
/A magyar thea/
"A ki cifra kalapot akar viselni, annak sokat kell azzal jobbra, balra, felfelé és lefelé köszöngetni: én az én capellumomat nem veszem le ember előtt soha."
/Kétszer kettő — négy/
"Hja, bizony az akkori férfitoalett nem volt bolondság, s aki azt kiegészíté, a frizőr, a szabad művészek osztályához tartozott. Elébb simára kellett borotválnia őexcellenciája ábrázatját, azután elővenni az egyik pikszist, abból valami fehéret, a másikból valami gyönge pirosat mázolni az arcára; mert akkor nemcsak a delnők hanem a delfiak is festették magukat, majd finom pemzlivel szemöldököt rajzolni, azután meg egy ultramarin griflivel gyöngéd ereket a halántékra; azután a kipirosított ajkak fölé művészi kiszámítással odailleszteni a szépségflastromot.
S mikor készen volt a remekmű, csak azután kellett végezni a felbodorított, táskába font haj beporozását mely alatt, hogy a pictura el ne rontassék, a gavallér egy olyanforma hüvelyt tartott az arca elé, ami a cukorsüveg végét takaró papiroshoz hasonlít, míg a fodrász egy óriási nagy pamaccsal hajporfellegeket szórt a frizurájára."
/Rab Ráby/