"Vala a jó öreg úrnak szép fiatal felesége; de amilyen szép és fiatal, épp olyan hamis volt a menyecske. Az öreg úr kezdé észrevenni, hogy jurátusa olyan kötelességekbe is avatkozik, mikkel nem tartozik a principálisának.
– Audiat! – szól neki – egy kétes jogkérdésben szeretném, ha tanácsot tudna adni.
Nekem van egy malmom, meg egy kedves kutyám. Egy idő óta kezdem észrevenni, hogy a kutyám lopva a malomba jár, s megeszi a lisztet; már most adjon választ, hogy mitevő legyek? A malmomtól váljak-e meg, vagy a kutyámat lőjem agyon?
Antal fráter elneveté magát nagy vidoran.
– Hát sem a malomtól ne váljon meg, sem a kutyáját ne lője agyon, hanem a molnárra csapasson huszonötöt, miért nem viseli gondját a malomnak?
Az öreg úr érzé, hogy meg van neki felelve, s megnyugodott a világ folyásán."
/A jurátus és a principális, A magyar nép élce/