"Jobb pártnak rendületlenül
Légy híve gyászmagyar!
Bölcsed itt, majdan zsírod is,
S a „fátyol”, mely takar!

Te kívüled itt senkinek
Nincsen számára hely,
Alkotmány, provisorium: 
Ott élned, laknod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid bora folyt,
Hol minden restoráció
Egy ezrest elpakolt.

Itt küzdtenek borért a hős
Kortesek hadai,
Itt törtek össze poharat
Tyukodnak botjai.

Ittasság! Itten hordozák
Sáros zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
Hosszú asztal alatt.

És annyi köpeny-forgatás
S színváltozás után
Ha senki meg nem élhet is,
Mink élünk a hazán.

S népek hazája, egységes
Osztrák birodalom,
Húsz évi hízelgés kiált
„Tányérod hadd nyalom!”

Az nem lehet, hogy annyi toll
Hiába annyit írt,
Hogy stempli, accis és trafik,
Ne legyen approbirt.

Az nem lehet, hogy ispán, pap
Gróf, főtiszt, pressbüró
Hiába korteskedjenek, –
S hát a sok főbíró?

Még jőni kell, még jőni fog
A muszka, ki után
Vezetni egykor küldeténk,
Vezetjük újra tán.

Vagy menni fog, ha menni kell
A miniszterium
S utána jön vagy Tiszapárt,
Vagy provisorium.

Már így is, úgy is penziót
Nekünk adni muszáj.
Bár kígyót, békát kiabál
Ránk sok nagy torkú száj.

Légy híve rendületlenül
A jobbnak, gyászmagyar!
Ez osztja most a hivatalt
S nyugdíjba ez takar.

Rajtad kívül itt senkinek
Nincsen számára hely,   már
Légy nagy szamár, vagy kis szamár
Hivatalt kapnod kell."

/A Szózat - lefordítva gyászmagyarra/

[provisorium = Átmeneti időszak Magyarországon 1861 és 1865 között
stempli = pecsét, accis = fogyasztási adó
approbirt = hivatását gyakorolhatja
pressbüró = sajtóiroda
penzió = nyugdíj ]

"De fentartá a hont megalkotó elvet:
Nem szóval, de tettel a hazát szeretni."

/Korvin Mátyás Király/

„Nem én értem, nem magadért, hanem országodért tedd meg ez áldozatot; viseltél érte sebeket testeden, viseld el ezt az első sebet lelkeden, később majd meggyógyítjuk azt.”

/A pruthi csata/

"Mi a nemzetek története? – Küzdelem az istenerő és az emberakarat között.
Néha együtt halad mind a kettő; az a nemzet nagy lesz.
Néha győz az „akarat” az istenerő fölött, hanem az ember, a nemzet elvész.
Néha egy erős csapása a világteremtő kéznek megtöri az akaratot; csapásnak látszik, de mentő intés volt az. "

/A látható isten/

"Amin egy századon keresztül hasztalan fáradozott annyi nagy szellem, a népszabadság nagy művén, ezt a lehetetlen, óriásnak való feladatot egy márciusi napon megoldja egy csoport fiatal költő, újságíró és egyetemi tanuló, s arra az egy szóra, hogy „Ezt kívánja a nemzet!”, felszabadul a nép, a föld és a szellem.
Én láttam e napnak Istenarcát, s fényétől még most is elvakul szemem, ha visszatekintek rá. Ott járt előttünk, tűzoszlop képében, mint a szolgaság házából menekülő Izrael előtt. Láttam ezredévek bálványait egyszerre összeomlani, egyes embereket a tegnapi énjükkel ellenkezővé teremtődni, láttam egy korszakot egy perc alatt megszületni, láttam egy szolganépet egy varázsszóra szabad nemzetté átalakulni. Láttam az Istent!"

/A látható Isten/

"Előtámad, senki sem tudja, honnan, Ázsiából-e, vagy a Volga vidéki Észak-Európából egy néptörzs, s helyet foglal Európának egy olyan országában, melynek népzagyvalékát se Róma, se Attila, se Nagy Károly hatalma nem bírta egy összetartó birodalommá alakítani.
Ki vezette őket ide?
Ki adta neki a súlyos megintést a Lech-mezőn, hogy ne vesztegesse el magát, mint elődei, a hunok, avarok; hanem maradjon otthon földet és emberszívet művelni, országot alkotni. Csapásnak látszott; megmentő intés volt.
Megkaptuk ez intést a mohi pusztán, megkaptuk a Csele pataknál. A nemzet halála látszott az lenni. Csak tisztító tüze volt. Hisz ez a nemzet önmagát akarta meggyilkolni akkor.
Mikor a magyar önmagának lett legrosszabb ellenségévé, adott neki az Isten egy jobb ellenséget.
Mert ez ellenség barbár közönye mellett verhetett gyökeret hazánkban a reformáció, virulhatott fel a nemzeti tudomány, erősödhetett meg a szabadságérzet, emelkedhetett föl templomi szentséggé a hazaszeretet.
E nagy csapása nélkül az Istenkéznek ma ez a nemzet csak gyűlölt zsarnokokból és nyomorult helótákból állna; rég elpusztította volna önmagát."

/A látható Isten/

"De nem ismerem el a halált büntetésnek, s az életet jutalomnak. Misszió mind a kettő. Egyikünknél az az áldozat, hogy meghal, a másikunknál az, hogy élve marad.
Hányszor irigyeltem én azokat, akik már dolgukat jól végezve, pihennek: hányszor, évtizedeken keresztül?
De a holtak és élők áldozata egy célra szolgált; nagyobb célra, mint egy emberi boldogság; e nemzet ellenálló erejének megszilárdítására. S akik e célért meghaltak, többet tettek, mint mi, akik e célért élve maradtunk."

/A látható Isten/

"Olyan szó, mely semmi nép szótárában elő nem fordul.
És éppen Oroszországban, ahol a honszeretet a törvénnyel, a vallással egyértelmű, a maga barbár őserejében együtt uralkodik a jogarral és a – kancsukával!"

/Trenk Frigyes/

"Itt jár végig országunkon. Mindnyájan ismerjük. Büszkeségünk és siralmunk. Szeretjük és rettegjük, pusztít bennünket és nem tudnánk nála nélkül élni. Temetőnk és újra alkotónk. Minden évben meg-megfélemlít bennünket. Hirlapjainkban állandó rovata van a gyászhírek között. Egész tábort mozgósítunk ellene. Miniszterek, alispánok, kormánybiztosok vezetik a hadjáratot. Az erős emberek harczolnak vele, a gyöngék seregestül futnak előle.
Ez a nagy ellenség a - Duna "

/A nagy ellenség/

"Még most is legtisztábban imádják az Istent, legjobban szeretik a hazát, akik a Hargita bérczei közt laknak. "

/A Hargita/

"Kegyelmed csak egy ember, én is csak egy vagyok, mi élhetünk, halhatunk, ahogy Istennek tetszik, de most Erdély jövendőjéről van szó, s mi nem fogjuk tűrni, hogy a kegyelmed szerelmessége miatt elveszszen az ország. Ha kegyelmed most elveszti a fejedelemséget, soha sem lesz itt többet úr a magyar. Menjen innen kegyelmed Isten hírével s teljesítse azt, a mit az ország rendei határoztak. Ilonka kegyelmed neje nem leend. Leányom szive megszakadhat, az enyém vele szakadhat meg, de kegyelmed még sem fogja őt bírni, mert Erdélyország sorsa előbbvaló. Kegyelmed meggyalázta házamat - ellenségeim meg fogják tudni - leányom hírneve oda lesz; de azért kegyelmed nem fogja őt nőül venni, mert Erdélyország sorsa több, mint az én becsületem... Kegyelmed apja sok jó magyar nemest lenyakaztatott, kegyelmed örökölte apja nevét, öröklendi apja vérszomját is; én tudom, hogy magam leszek az első, kinek fejét kegyelmed, ha fejedelemmé lesz, leütteti és azért mégis kényszeríteni fogom kegyelmedet, hogy fejedelme legyen Erdélynek, mert az én fejem semmi ott, hol Erdélyország sorsáról van a szó. "
(Bethlen Gergely Apafi Mihálynak)

/Koronát szerelemért/

"nem abban áll a derék lelkek dicsősége, elhagyni a hazát, mikor szenved, hanem együtt szenvedni vele; hogy őseink, mikor bejöttek, épen oly üresen találtak mindent, mégis megszerették ezt a helyet; hogy többször is elpusztúlt már Székelyország, Magyarország annyira, hogy egy napi járóföldön lehetett találni egy embert, mégis újra felszaporodtunk; most se menjünk hát tovább; vesztettünk ugyan sokat, de még sem vesztettünk mindent. "

/Háromszéki leányok/

"Van valami bűverő Magyarország földében, ezekben a növényekben, mik a szabadság vértanuinak poraiban gyökereznek, a férfiak bűvös kézszorításában, a hölgyek igéző tekintetében, a lélekkel tele levegőben, a szabad pusztában, a multak általános fájdalmában s a nem csüggedés férfi erélyében, a dalban és szerelemben, melytől az idegen, kinek kedélye nemes, rövid időn a leglángolóbb hazafivá alakul át. S ez nem hízelgés se magyarnak, se idegennek. Ez való. Ez statistica."

/Párbaj Istennel/

"Van boldog ország Európában? Van ország, amelynek nevére az én szívem nagyot dobbanjon? Van egy eszme, amiért fel tudjak lelkesülni? Ki az a haza? A dobszóra felvonuló hadcsapatok? A huzakodó pártok? A munkaképtelen parlamentek? A gyűlöletszító nemzetiségek? Az elégedetlen munkástömegek? Vagy talán az agráriusok és merkantilisták? Vagy talán az egymást elátkozó vallásfelekezetek? Akik alatt mind mélyen és következetesen ássa aknamunkáját az anarchia, a nihilizmus, a hontagadás és égtagadás hatalmas szelleme? Ez a haza?"

/Ahol a pénz nem isten/

"A mennyországot megszerzi a hit és az erény; de a földi hazát nem tartja meg más, mint a hősi vitézség."

/Ahol a pénz nem isten/

"Amíg a földnek egy területén magyarok fognak élni, azoknak a kezéből senki ki nem fogja énekelni a kardot, a fegyvert. Amíg hazaszeretet fog lángolni a magyar szívben, addig annak a kardnak az élét, annak a fegyvernek a golyóját se a te tízparancsolatod, se Mózes sinai kőtáblái, se a Messiás tiltó mondása meg nem fogja akadályozni, hogy embert öljenek, aki hazájuk ellen támad."

/Ahol a pénz nem isten/

"Elfelejtheti a magyar ember azt a Pannoniát, aki a hon címeres pajzsát emeli a karján, de azt a Pannoniát, aki a gulyáshúsos bográcsot emeli a kezében, soha, amíg csak él."

/Ahol a pénz nem isten/

"Mikor az énekhős pályáját elkezdi, mikor még nem énekhős, hanem csak énekújonc, akkor azt mondja, hogy ő a hazájáé. […]
mikor azután az énekhős világhírűvé lett, akkor azt mondja, hogy köszöni lássan a szállást, már most ő világpolgár lesz, mert a művész szülője az egész világ."

/Apró Coriolánocskák/

"„éljen a király!” – Mindenki tudja, mit jelent ez a szó. „Van koronás királya Magyarországnak!”- Ez már igazi nagy nemzeti ünnep! Ilyen magasztos jelenetet a magyar népéletből egy ember csak egyszer lásson életében, s azt soha ne felejtse!"

/A királykoronázás/

"Most uralkodó dicső királyunk koronázása napján már reggel öt órakor talpon volt az egész város, s reggel hét órakor a díszfogatok sokasága s a pompába öltözött lovagok mind együtt voltak a királyi vár udvarán. Fél óra múlva harsogó trombitaszóval jött ki a várkapu alól egy csapat huszárság, utánuk az udvari apródok, a testőrség, a miniszterek és országnagyok, a császári és királyi ház tagjai s azután a király, magyar tábornoki egyenruhában – mind lóháton. A bandériumok és a közönség lelkesült éljenzése üdvözölte a királyt. Utána jött a királyné ugyanabban a koronás üveghintóban, melyben felséges elődje járult a koronázás elé. A hintót nyolc fehér ló vonta lassú lépésben. A királynén fehér selyemruha volt, csipkékkel és gyémántokkal díszítve s a fején brillantoktól ragyogó korona. Utána hat pej lótól vont hintón a főudvarmesternő és azután a császári és királyi főherceg és főhercegnő s a palotahölgyek. A menetet a magyar testőrség másik csapata zárta be. Az egész menet a budai plébániatemplom elé vonult, ahol a lépcsőzetnél a püspöki kar fogadta a királyt. Maga a koronázási szertartás egy óráig tartott. Az esztergomi hercegprímás kente föl a király homlokát a szentelt chrysmával, s a nádort helyettesítő miniszterelnökkel, gr. Andrássy Gyulával együtt helyezé fejére Szent István koronáját, övezé dereka körül az ország pallosát, s csatolta vállára az első királyné által hímezett, szent alakokkal gazdag királyi palástot. Ezalatt Liszt Ferenc koronázási miséjét zengette a templomi chorus.
…
S itt az Isten szabad ege alatt, arccal napkeletnek fordulva, jobbját három felemelt ujjával az égre tartva, baljában a feszületet szívéhez szorítva, mondá el a király a hercegprímás előmondása után a hitlevélre letett esküt, melyben magát az ország alkotmányának megtartására kötelezi. Az egész közönség fedetlen fővel, mély csendben hallgatta az esküt. Az eskütétel után a miniszterelnök jelt adott az üdvriadalra, melyet túl nem bírt harsogni sem a sortüzelés, sem a dobok pörgése, s a Gellért-hegy ágyúi is csak emelni bírtak. Ezen esemény emlékére nevezzük az egykori plebániatért "Eskü tér"-nek.

Az eskü letétele után az apostoli király ismét leszállt az emelvényről, felült a lovára, s a díszmenet az előbbi rendben vonult a koronázási domb felé. Ideérve, a király gyors vágtatással fölnyargalt a koronázási dombra. A fehér paripa, mintha maga is tudná, milyen magasztos tény eszközéül volt kiszemelve, fenn a dombon folyvást két lábára ágaskodva toporzékolt. A király (első lovas az országban) bizton ülve a nyeregben, fordítá a paripáját a világ négy sarka felé, megtéve a hagyományos négy vágást Szent István pallosával, annak jeléül, hogy ezt az országot bármely oldalról fenyegető ellenség ellen is meg fogja védelmezni."

/A királykoronázás/

"A fővárosi cigány egyúttal tisztességes polgár, aki adóját megfizeti, s jámbor családi életet él. Egyik leghíresebb prímásnak huszonkét fia volt, s valamennyi mind derék ember lett. A legidősebb kapta az apja hegedűjét és művészi tehetségét, s folytatja a család nemes hírét, a többi mind polgári állásba jutott: pap és ügyvéd is vált közülük. E cigánybandáknak legtöbbje beutazta a külföldet is. Jó fogadásban részesültek Párizsban, Londonban, még az óceánon túl is; de azért csak visszakívánkoztak haza; mert másutt talán jobban megbecsülik, jobban megfizetik a cigány művészt, de úgy nem szeretik, mint Magyarországon."

/Közlakomák, mulatságok/

"Tiszteljétek a bányászokat! Ők a haza szívéhez legközelebb vannak; mert a föld kebelében dolgoznak."

/Úti táskámból/

"Ezalatt fenn a havasi hegytetőn megszólal a méla pásztorkürt elragadó hangja, a lélek gyönyörtől áradoz e fájdalmas édes zenétől, melynek ugyanoly csodás hatása van, mint a harangszónak; míg ez istent imádni hív, amaz hazát imádni készt, hogy arccal borulsz a földre, és sírsz és nem bírsz megválni attól."

/Úti levelek/

"Előttünk áll a tenger. Ez a titokteljes világ, ami több embert táplál, mint a föld. A közös haza."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Vannak e költemények között olyanok, amelyek tündökölnek a nemzeti gyűlölettől. Arzenikum, mely oxigén között lángol. Némelyik olyan, hogy amikor Leviathant ledobtá az égből, a pokolig leérve nem énekelhetett nagyszerűbbet. Egy-egy kincs a költészet Ambraser Sammlungjában. És én azt mondom: ássuk el ezeket a mi kincseinket, hiszen ezeknek a fénye gyújtani képes! S a nemzeti gyűlölettől ragyogó költemények nem lesznek fölvéve ez idő szerint Petőfi hagyományai közé. Az oltárról loptam le ezt a lángot! én magam, hogy fel ne gyújtsam a templomot. Valóságos vandalizmus volt: a Niebelungen kincsei a Rajnába dobva. Gyilkos voltam, több: Censor voltam! De nem! Fajgyűlöletet hírdetni még egy Petőfinek sem szabad!"

(Petőfi verseinek kiadatásakor, A Hon, 1870)

"Országok követelhetnek egymástól alkut, szerződést, szövetséget; népek saját országuktól csak törvényt és igazságot."

(tudósítás az országgyűlésről, 1868)

"Szabadelvű Magyarország! E szóban ki van mondva az, hogy Magyarország minden lakójának egyforma anyai szeretettel tartozik; - de azonban minden lakója is egyforma fiui szeretettel tartozi neki. Magyarország nem ismerhet keblén mostoha fiakat; de viszont fiai sem ismerhetnek kívüle édes anyákat."

(nyílt levél, Magyar Sajtó, 1862)

"Szememből könypatak csereg
Emlékedre édes hazám.
Bár tatár rabszíjat fűz rám
Szívem csak érted dobog.
Bár még egyszer láthatnám
Kéklő bérczed kedves hazám
Vigan hunynám le szememet
Majd ha egy hant eltemet."

/Világszép leányok/

"Lásd, a magyar jellemnek titka ez.
- A száműző hazához visszatérni,
- A nemzetet, ha üldöz is, szeretni,
- S a sujtó jobbot hűséggel fogadni
Nem tud több nemzet ugy, mint a magyar!"

/Hős Pálffy/

"Hazánknak van két kincsbányája még
Kifogyhatatlan s ujra megtelő.
Egyik a munkás izzadó tenyér,
Másik a tettrevágyó észerő.
E fegyverekkel ur lesz egykoron
A fél világon. Mással önmagán sem."

/Milton/