“Szigligeti, akinek versenytársa akartam lenni, meg éppen a házához fogadott, s mikor halálos beteg lettem, úgy ápolt családjával együtt, mint a saját fiát. Öreg drámaíró kezdő drámaírót. Furcsa idő volt az.”

/Az én kortársaim/

"A bankár előtt kis kínai porcelánasztalon ezüst teakészület állt s egy félig tölt laposdad csésze, melyből koronként valami hígságot szörpölgetett, hihetőleg tojással kevert teát, amelyet bizonyos tejből kristályosult cukorral édesíte, ami akkor legújabb találmány volt, mint mondák, igen jó a mellfájás ellen, de rendkívül drága, melynél fogva igen sok nagyúr divatnak tartá mellfájásban szenvedni, hogy vele élhessen."

/Egy magyar nábob/

"Reggel fél ötkor vizes lepedő, pokróccal, abban izzadni fél 6 óráig, akkor bele egy tizenkétfokú vízzel telt fürdőmedencébe, lubickolni három percig, akkor durva vászonnal letörültetni, a derekára négy singnyi felében nedves, jól kifacsart kendőt körülcsavartatni, az öltönyt felkapni, s aztán mezítláb futni a harmatos fűben. […] Útközben meginni két pohár forrásvizet, azaz, hogy két kürtre valót. A hegytetőn megfúni a kürtöt, s aztán csendesen lejönni a lejtőn, leülni a reggelihez, mely áll egy köcsög aludttejből, teleaprítva fekete kenyérrel. Akkor egyet pihenni, újságot olvasni. Semmi szivar! Az is méreg. Délben két pohár víz, rá egy nagy darab félig sült borjúhús kenyér nélkül, utána megint víz. Akkor szieszta tizenöt perc. Megújított vizes burkolat. Ismét szaladás a szabadban. Ozsonnára írós vaj, aludttej mézesaláccsal. Csendes séta. Estére hideg lábvíz, lépes méz, bodzalekvár, pohár tej. Kilenc órakor lefekvés. Semmi vánkos a fej alatt."

/A Kráó/