"Legérdekesebb a mesterbálok-on a fiatal legények sarkantyúpengető magántánca, mely még emlékeztet a hajdani verbunkosra, melyet előbb a férfiak járnak egyedül, amíg a két választott táncmester mindegyiknek át nem adja a szíve rózsáját, a választott táncosnéját."
/Debrecen/
"Legelső helyen járdal ezek előtt a debreceni cívis polgár (ahogy magát neveztetni szereti), a ház és külső birtokok ura. Zömök, derékban kifejlett alak; fiatal korában karcsú, nyalka termetű; arca komoly, nevetésre nem mindig hajlandó; csak a jólélés miá gömbölyű; amit mond, előbb meggondolja, s aztán válogatott szavakkal fejezi ki: kiejtésében is megközelíti a színpadon és szószéken használt magyar nyelvet. Nem egykönnyen ismerkedik; amiért azt szokták mondani az olyan emberre, aki nem látja meg, akit nem akar, hogy debreceni szeme van. Viselete egyszerű, kék posztó magyar ruha, régebben esős időben zöld krispin, vörös gallérral, kezében hosszú pálca, fején széles karimájú, hegyesen gömbölyű kalap. Ezüstláncot, gombot csak ünnepnap hord magán. […]
S a debreceni cívis polgár címét nem lehet csak úgy a maga kedvéből elfoglalni valakinek; még bele születni sem elég. Maga a cívis polgár fia is csak akkor lesz azzá, ha leteszi a kemény, nehéz esküt, hogy a királyhoz, a hazához, Debrecen városához s mindenféle szabadságokhoz holtig hűséges marad. Erről oklevelet kap, s taksát fizet érte."
/Debrecen/
"A sok nevezetes tanár között egynek az emlékét különösen megörökíté a népmonda: Hatvani Istvánét, a magyar Faustét. Minthogy a róla támadt mondakör, tudtunkra az egyetlen kálvinista eredetű ördög rege, helyén lesz azt itt megismertetni. Hatvanit a népmonda a szellemek varázsfejedelmévé teszi, ki egy nagy bűbájos könyvel gyakorolja fölöttük hatalmát, s emberfeletti csodákat művel: meghívott vendégeinek elhozatja a tőrök szultán asztaláról az egész lakomát, s aznap a szultán nem kap enni; de az elhozott narancsfákról nem szakíthatnak gyümölcsöt a kíváncsi asszonyságok, mert a hozzányúlásnál az illető hölgyférje feljajdul, hogy az ő orrát, fülét húzzák! Egy feldöntött palackból olyan árvizet támaszt a teremben, hogy a hölgyek mind a padokra ugrálnak előle. Majd sétálni megy, pálcája végével négy lovas szekeret rajzol a homokba, arra felül s megelőzi rajta az előre vágtatott bíró fogatát. A szidalmazó kámzsás barátnak akkora szarvakat növeszt, hogy az nem bírja a fejét az ablakból visszahúzni; halottakat idéz a temetőben, s megküzd az ördöggel. Az ördögnek különös kedve van a diákjait elcsábítani: Hatvani képét veszi fel, s éjféli előadásokat tart. Hatvani tanácsára az éjféli lecke miatt panaszt tevő diákok hamut hintenek el a teremben, s azon megismerik a reverenda alatt a sátán lólábainak nyomát, aztán elriasztják az „Erős várunk nekünk az Isten!” éneklésével."
/Debrecen/
"A pásztorok viselete ma is az, ami régen volt. Pörge kalap, lobogós bő ingujj, derékban oly kurta, hogy a meztelen has télen-nyáron kilátszik alóla munka közben; azon fölül pitykés pruszlik; félvállra vetve csatos szíjon a tulipántos szűr, bekötött ujjakkal; a derékra kötött szíjba dugva a kostök acélostul, meg a tarka kendő; bő gatya, ráncos torkú csizma, amelyikre "egy" sarkantyú van ütve, csak az egyik lábra, vagy ha kettő, akkor pengős. Kiegészíti a viseletet a vállon keresztül vetett karikás ostor, amelyet maguk a pásztorok fonnak nagy művészettel, s a nyelét kiverik réz- és ezüstsodronnyal vagy beöntik ólomcifrázattal."
/Debrecen/
"A karám a pásztor nép hajléka: fecskerakású fal, nád födél, kívül kirúgó eresz, az alatt áll a polcra elrakva az egész hétre való kenyér, s nagy fabödönben az étel, amelyet a csikósnak, gulyásnak a városban lakó felesége hoz ki vasárnaponként. Csupa savanyú lére készített ételek: fehér ecetes kaszáslé, töltött káposzta, espékes, savanyú paszuly. Ez a puszták szakácskönyve."
/Debrecen/
"Azonban még a pásztor nép közt sincsen egyenlőség, itt is rangosztályok vannak. Legfelül áll a gulyás, azután jön a csikós. Gulyás és csikós még barátkozik egymással; de már a másik kettővel nem örömest komázik, akik között rangban előbb áll még a kondás (ami jellemző a sertéstenyésztésére büszke Debrecenben), utoljára jön a juhász."
/Debrecen/
"Ez a pásztor nép a legéletrevalóbb faj, mely tavasztól télig a pusztán, télen nagyrészt a gazdák tanyáin tölti életét. Kényelemről, kényeztetésről fogalma sincs. Edzve van minden viszontagságához az időjárásnak; a szabad ég alatt van járása-kelése. Jól él, de mértékletesen; bort ritkán iszik, a pálinka még nem mérgezte meg a vérét, mirigyes nyavalyát nem hord az ereiben; idegennel soha össze nem keveredett; ma is bátran mintaképül mutatható be, hogy ilyen volt a magyar ezer évvel ezelőtt az őshazájában. Papot, templomot évszámra nem lát, mégis tudja, mi a becsület; gazdája jószágát hűségesen őrzi s szereti az állatait, amelyeknek az ivadékaival együtt nőtt föl; valamennyinek ismeri a leszármazását. Amíg bojtár, engedelmes; ha írni, olvasni tud és számadóvá vénült a bojtárjával emberségesen bánik. Sok tudományt nem tanul, bár gyerekkorában a városi iskolát megülte, hanem azért a maga munkáját napokra, órákra be tudja osztani. S jó könyveket örömest olvas; ismeri a népies költőket. Maga is bír költői hajlamokkal; népdalokat csinál, amelyeknek szövege, dallama egyszerre születik, s azok mind a pásztoréletről szólnak. Megtudja az időjárást, s nem kérdi azt a kalendáriumtól. A hortobágyi puszta térképét úgy ismeri, hogy éjjel sem téved el rajta, s tudja, hogy meddig tart a határ, ahol az ő jószágának legelni szabad, pedig nem mutatja azt határkő. Gyors eszű, jó szívű; bajba került embert megsegít jutalom nélkül, s az idegen iránt barátságos. Nincs ezek közt dolga a bírónak; még csak egy csendőr sem vigyáz rájuk."
/Debrecen/
"És újra felnőtt a pálma. Mert gyökerei a debreceni respublica elöljárósága és a nép erkölcseiben voltak megerősödve. Ez ős puritán erkölcsöket szigorúan kezelt törvények őrizték. Szemérmetlenség, bujaság, káromlás, sőt egy ideig a pipázás is irgalom nélkül kínzással és halállal sújtatott. Céhbe lépő férfinak egy év alatt meg kellett nősülnie; a házasságtörést fejvétellel büntették; a hadból eltávozó polgár házát lebontották."
/Debrecen/
"Maga Debrecen városának a címere első tekintetre meglepi a heraldika búvárát. Annak az összeállítása egész történelmi feladvány. A címer paizsában egy fehér bárány, feje körül arany glória, vállán fehér keresztes vörös zászló, a bárány lábai alatt két kiterjesztett könyv, fölötte egy emelkedő pálma, a vért fölött egy koronás nyílt sisak, azon egy lángok közül emelkedő phoenix, s afölött balra egy sugárkoszorús arany nap, megannyi korszakos emléke Debrecennek, A zászlós bárány a feltámadó Üdvözítő jelképe, II. Endre jutalma a szent földön tett szolgálatokért; a kitárt könyv, a lángok közül feltámadó phoenix és a nap Rudolf király adománya, a hamvaiból újra támadt s a tudományokat terjesztő város jelképezésére, s a terhe alatt növekedő pálmafa I. Lipót király elismerését mutatja fel beszélő képben Debrecen nagy érdemei iránt."
/Debrecen/
"Most kél fel a nap!
Meleg reggel van, a lég ózonnal tele, a nap képe mint egy nagy tűzhalom tolakodik elő az égtől élesen elvált földhatár mögül. Fél első perc múlva a domborulat kicsúcsosodik, s a napkép gúla alakot vesz föl – másik fél percben a nap ötszögletűvé lesz – azután elhagyja a szemhatárt, s fél percig olyan lesz, mint egy fekvő tojás. Akkor elkezd alul összeszűkülni, felül domborulni, míg egy tökéletes gomba alakját veszi föl. Az ember kacagni szeretne rajta – ha olyan fönséges tünemény nem volna. A gomba nyele lassanként összecsücsösödik, úgyhogy a napkép alul citromot utánoz, majd elmúlik az alsó csücske, de helyette a napkép felső részén támad összeszűkülés. S azalatt nincs semmi fénye, puszta szemmel lehet belenézni: mintha valami isten-rokon tündér csinálna játékot a felséges tűzgolyóval a halandók gyönyörködtetésére.
A hajnal délibábjának lehetne ezt nevezni."
/A Hortobágy/
"Ez egy fiatal borjúnak a bőre, melynek mind a négy lába meg van hagyva körmöstül; a nyakán a nyílás, ami lakatra jár; ebben tartja a bojtár a maga kincseit- pipáját, dohányát, só-, paprikatartóját meg a szerződését. Pénz nincsen benne."
/A Hortobágy/
"Itt van az igazi puszta.
A végtelen messzeségben, amennyire szem lát, nincs egy halom, egy élő fa, egy karám, egy nádkúp, még egy kútgém sincs, mely irányt adhatna: nincs semmi más, mint fenn a még mindig csillagos ég, alant a sima bársonyzölddel bevont föld, amit egy vakondtúrás sem zavar meg. Az ember úgy érzi magát itt, mint a szélcsendes tenger közepén. Semmi élő állat, se távol, se közel; se repülő madár, se dongó bogár, se futó nyúl, se fonó ürge, se békászó gólya. A teljes hatalmú semmi uralkodik itten."
/A Hortobágy/
"A pusztai élet azt kívánja, hogy korán feküdjünk, mert korán kel a nap. Pedig amit meg kell látni, az a napfelkölte a hortobágyi pusztán.
A legelső kakasszóra: éjfél után két órakor felébresztenek bennünket: reggeledik már!
A hortobágyi pusztán a legelső szürkületet úgy hívják, hogy hajnalpercenés.
A derült ég tele van még csillagokkal: ottan ragyog a kaszás csillag, az isten szemével. A csoportos fiastyúk, a lefelé forduló göncöl szekere. A csillagsereg között a fogytán levő hold ezüst sarlója világít; a keleti szemhatáron pedig már világosodik az ég.
A sápadt hold és a sápadt hajnal kettős derűjében minden emberalak valami tündéries megvilágítást nyer, minden alakot két árnyék követ keresztben. A síkságot még sötétség lepi. Nagy távolban csillámlik egy pásztortűz a mezőn."
/A Hortobágy/
"Az idő kitisztul, a felhők eloszlanak, semmi szél nem leng már; s ekkor egyszerre elkezdi a délibáb a maga tündérjátékait. A szemhatáron tenger terül széjjel, mely sebesen futó hullámokat látszik hányni, s a futó hab tetejéből sötétzöld erdők, szigetek emelkednek elő. Az elhagyott karám, melyet az imént láttunk, egyszerre emeletes palotává magasodik fel, s az újvárosi templom felkap az égbe s bazilikává nő meg. Majd egy szép hosszú várost látunk fehér házak soraival: nem város ez, hanem legelésző ökrök. A tenger lassanként elnyeli a távolt; úgyhogy az ökrök a szemhatáron látszanak állam, s a látástani csalódás mamutokba nagyítja az alakjaikat. Az optikának minden szabálya fel van forgatva. "
/A Hortobágy/
"Azt mondja a csikós: az úristen is azért teremtette a Hortobágy vizét, hogy elválassza a derék állatot a birkától! – Túl a Hortobágy vizén már nem szabad birkának, juhásznak a pofáját mutatni: disznóról pedig szó sem lehet! Az csak a karám mellett húzhatja meg magát, mint halálra ítélt gonosztevő."
/A Hortobágy/