"A mi logice lehetetlen, az physice is lehetetlen."

/A véres kenyér/

"Délelőtt olyan fekete sárban járunk, mely mellett a tiszafüredi gát még makadám! A csizmát lehúzza az ember lábáról, s mikor kihúzom a lábam a sárból, akkorát czuppan, mint egy óriás istenasszony csókja! Délután övetkezik másforma sár. Ez sárga agyaból készült, az ember jobbra-balra csúszik benne s üti el a szomszédját a lábáról, s mikor egyet lép, felet hátrafele iszamlik. Másnap aztán a változatosság edvéért következik kavicsos sár, mintha öreg vakolatban gázolna az ember, csak úgy varczog a talpa alatt; utoljára vigasztalásul jön egy mértföldnyi sima latyak, egy olvasztott habarék, mely a csizmaszáron bemegy."

/A véres kenyér/

"Hanem a borzalmakon mind túltesz az, a mit az ember aztán a csatatéri kórházakban lát.
Én azt hiszem, hogy ha a háború kezdete előtt a két ellenséges hadsereget végigdefiliroztatnák két ilyen sebesültekel rakott lazarétumon, mind a két fél összetörné a puskáját, s azt mondaná: 'Eb, a ki hadakozik; ha a két császárnak van egymással valami baja, álljanak ki ketten; menjenek ki birokra, végezzék el egymással; mi nem puskázunk egymásra'."

/A véres kenyér/

"Ezzel már kis diák koromban is sok bajom volt; eleinte mindig azt hittem, hogy Attila valami török hadvezér, míg legutóbb megtudtam, hogy az egy zsinóros kabát, s Schillerről sokáig azt képzeltem, hogy az egy német költő, míg a tapasztalat rávitt, hogy az egy magyar bor."

/A véres kenyér/

"Mit ér, hogy a németek találták fel a könyvnyomtatás mesterségét, a lőport és a zsebórát? de a borsóhurkát is ők találták fel, s e legutóbbi találmányuk a barbarismus legutolsó fokára szállítja le őket.
Megenni az elfogott ellenséget, az még nem cannibalismus; de megenni a borsóhurkát, az a népjog elleni merénylet!
Már Plátó kimondta, hogy a borsóevéstől ostobává lesz az ember, s a németek a hadjárat alatt húszmillió borsóhurkát ettek meg. […]
A megtört borsót újra hüvelyes veteménynyé alakítani, beletöltvé azt a disznóbélbe! Hisz ez lealacsonyítása a disznó méltóságának!
Ez magyarázza meg, hogy a németek miért győztek. Mikor a német katona a csatatéren állt, azt godolta magában: ha előre megyek, akkor meglehet, hogy meglőnek; de ha visszamegyek, minden bizonynyal borsóhurkát kapok. Hát inkább előre ment."

/A véres kenyér/

"Mi puskatűzzel fogadtuk őket, a mi annyira megrémítette az ellenséget, hogy rögtön ágyúval felelt rá.
S hogy kellően jellemezzem az ellenség gyávaságát, még nem is úgy lőtt, a hogy más tisztességes ellenség szokott, hogy egyet ellő az ellenség feje felett, azután a másikat száz ölnyire előtte, a harmadikat jobbra, a negyediket balra mellette el; hanem ezek mindjárt az első golyóval egyenesen oda közénk lőttek."

/A véres kenyér/

"Azt, hogy minálunk Magyarországon úr a német, hogy itt németül társalgok a szeretőmmel, a pinczérrel, boltossal; német újságot olvasok, azt már megszoktam, az természetes; de hogy a franczia is németül tanuljon, az elviselhetetlen gondolat rám nézve. Hogy Magyarországon minden várat német katona tart megszállva, benne német tábornok parancsol, az természetes dolog, de hogy a német még Elsassban is parancsolni akar, azt már nem tűrhetem! Hogy a magyar az utolsó garasát is odafizeti az itthoni németnek, hogy annak státusadósságait elvállalta, hadseregét tartja, hogy miatta saját pénzjegyeket nem adhat ki, az a sors megmásíthatatlan intézkedése, s én abban megnyugszom; de hogy a német még a francziát is meg akarja fizettetni, azt nem tűrheti a lelkem; azért már kardot rántok, s megyek véremet ontani, ha kell."

/A véres kenyér/

"Huszonöt éves koráig az embernek vörös republikanusnak kell lenni; azután lassanként átmegy rózsaszínbe, kékbe, zöldbe, míg utoljára beletalál a schwarcgelbbe, s akkor kinevezik főispánnak vagy osztálytanácsosnak."

/A véres kenyér/

"Véres kenyér a katona-kenyér."

/A véres kenyér/