"Ekkor párosával hölgyek és férfiak két sorba álltak egymással szemben; az első ifju tánczosnéjával körültánczolta mind a két felől állókat, s a mint helyére visszaért, elkiáltá magát, tánczosnéja kezét eleresztve: 'kis egérke, mentsd meg magad!' s erre kezdődött az egértáncz, a leányka egyfelől, a legény másfelől kigyózva tánczolta körül az egyenkint álló párokat a sorban, s valahányszor a középre értek, azon kellett a legénynek törekedni, hogy a leányka kezét elkaphassa. Ha a leány hamis volt, ugyancsak kifáraszthatá tánczosát, mert erővel nem volt szabad elfogni, s könnyen elcsúszhatott előle, s ha végre elfogta, jutalma egy csók lett: ... de hiszen megszolgált érte. "

/Petki Farkas leányai/

"A toborzót végezve, lerakták kardjaikat a férfiak, miket addig balkézben tartottak, s ekkor kezdődött a fáklyatáncz. Két ifju legény két égő viaszfáklyát vett kezébe, miken fölül ezüst tálak voltak, hogy a viasz az öltönyökre ne csepegjen, s majd egymás kezét fogva, majd ismét egymással körültánczolták a termet, míg annak két ellenkező végéhez érve, az ott álló hajadonok és ifju hölgyekhez értek, s egyet-egyet kiválasztva közülök, azok előtt térdeiket meghajták s átnyujták nekik a fáklyákat, azok egyszer körüllejtve, hasonlóan kiválasztának egy-egy férfit, kiknek a fáklyákat átadták, az egész táncz fáklyákkal való játékban állott, mely addig tartott, míg minden férfi és hölgy egyszer körültánczolt."

/Petki Farkas leányai/

"A boldog emlékű tánczos Farkas szép lábficzamító magyar figurái még akkor nem voltak föltalálva a magyar nemzet dicsőségére, melyekkel ha nekiindul valaki, egy magának kevés egy tánczterem, s ugyan vigyázzon, a ki mellette áll, fogára, szemére, hogy ki ne rugdalja. Nem tanulta még akkor a magyar ember a lábát úgy fölhányni, hogy a talpát megcsókolhassa, sem a kezeivel hadonázni, mintha a bölcsesége után kapkodna, hanem kiálltak előbb a férfiak egyedül, szépen karéjban, csípőre tett kézzel, toborzót tánczolni, a zenehang mellett csak a halkan összevert sarkantyuk tactus-ütése hallatszott, s hogyha jött a frisse, oly természetesen ment minden mozdulata a lábaknak, mintha egyenesen a tárogató dictálná beléjök.

Erről mondhatta azt a vers: Csak az igaz magyar táncz a szent Dávid táncza. Mondta pedig azért, mert a biblia versei szerint, midőn sz. Dávid egyszer diadallal tért vissza Jeruzsálembe, hosszú köntösét fölemelve tánczolt.

Már pedig a világon semmi nemzet tánczához sem szükség, hogy a lábakat lássák, mint a magyaréhoz. Hanem hogy szent Dávid oly rugdosó és féllábon keringő tánczokat mívelt volna, mint a minőket most szinpadokon mutogatnak magyar komoly táncz képében, az nyilván képtelenség. "

/Petki Farkas leányai/

"S ha már a közlakomákról szóltunk, a rokontermészetű bálokat se hagyjuk említetlen. A budapesti nyilvános bálok is többnyire valamely jótékony céllal vannak összekötve. Legnépesebb szokott közöttük lenni a jogászok bálja, azután az orvosoké, a technikusoké, az építészeké; de legfényesebb az athléta bál. Ezekben azonban csak külön meghívókkal megtisztelt közönség vehet részt. Vannak azután jótékony egyletek által rendezett calicot-bálok (ahol senki sem visel calicot-t) és álarcos bálok (ahol senki sem visel álarcot). Ezekben mindenki megjelenhet, aki elegánsul van öltözve. Vannak aztán végre a nagyközönség számára rendezett álarcos bálok, ahol nincs föltételezve a viselet díszessége; ezekben aztán egész fesztelenül megy a mulatság. E bálok majdnem mind a nagy Vigadó termeiben tartatnak.

A magas aristocratia pedig a saját palotáiban, vagy a nemzeti kaszinó termeiben szokott rendezni zártkörű táncvigalmakat, melyek csak a társadalom legfelső tízezrének a legfelső száza részére vannak nyitva."

/Közlakomák, mulatságok/

"Legérdekesebb a mesterbálok-on a fiatal legények sarkantyúpengető magántánca, mely még emlékeztet a hajdani verbunkosra, melyet előbb a férfiak járnak egyedül, amíg a két választott táncmester mindegyiknek át nem adja a szíve rózsáját, a választott táncosnéját."

/Debrecen/

"Tudni fogja mindenki, hogy én igen kitünően tánczolom a polkát, a mi hát eredeti magyar táncz (lásd Illustrirte Zeitung; - keresd meg, rátalálsz), csakhogy ezt itt a hazájában 'Tschaardaschsch'-nak nevezik. Volt a viczekirálynak egy híres Kapellmeistere, a kit Ragoczynak neveznek, ez komponált egy ilyen nevezetes polkát, a min igen jól lehetett tánczolni. Ez a Ragoczy igen joviális fiú, mondtam neki, hogy miért nem csinál még egy 'ilyen' nótát? megigérte, hogy majd ha farsang lesz, megint készít egyet."

/Dumas Sándor papa levelei/

"Én nem tánczolok egyebet, mint csárdást. Ez nekem szent fogadásom. Nem csak 'nyelvében él a nemzet'; hanem a lábában is él. Reszketősen járom a csárdást. Ugy tudom a reszketőst tánczolni, mintha a nehéz hideg lelne vitustánczczal párosítva."

/Bűn-e az embernek saját feleségét megcsókolni?/

"A bálkirálynéság olyan, mint a pünkösdi királyság: csak egy esztendeig tart. A ki az idei farsangon bálirályné volt, az már a jövő farsangon nem lehet az. Annak férjhez kell menni. S minthogy bálkirály is van: tehát nagyon könnyű kitalálni, hogy kihez? Ez az eljegyzés per procura*: a hogy uralkodó családoknál szokás."

/A nagyapa várkastélya/

* meghatalmazás alapján

"Hogy ragyog a leány szeme, mikor tánczosa szemébe néz! Mintha szemeikkel tartanák egymást fogva. Ez a mazurkának a varázsa. A levente megáll középen, karjait összefonva, táncosnéját elbocsátja magától, a ki őt körben körüllejti. De az alatt is folyvást leventéje szemébe néz a leány, s e szem varázsával visszahagyja magát vonni hozzá. S akkor úgy tesznek, mintha suttognának egymással."

/Kétszer kettő — négy/

"Uraim! A miket önök a párisi 'moulin rouge'-okban meg a 'closerie des Lilas'-kban láttak és tapasztaltak, az mind 'gyermekbál anyai felügyelet mellett' azokhoz az amsterdami tánczvigalmakhoz képest, a miket a hazatérő matrózok rendeznek."

/Elizianna/