"Hiszen nem esik az jól a fiatalembernek, ha azt látja, hogy olyan nagyon szeretik valahol! Hogy olyan szertelenül hűségesek hozzá! Hogy van valaki, aki játékos kisleánykorától egész pártás hajadon koráig megtartogatja a szeretetét! Nem kell érte küzdeni; nem kell meghódítani; csak haza kell jönni hozzá! De nem tetszik az ilyen könnyű birtok egy gavallérnak! Annak az kell, hogy az imádottját vetélytársak rajongják körül, kilencvenkilenc elbolondított között ő legyen a győztes századik (akit legjobban elbolondítottak), az kell neki, hogy egyszer eltaszítsák, másszor visszacsalogassák, a szívét megkínozzák, tűz-vízpróbán keresztülvigyék; elébb jól kétségbe ejtsék, azután megvigasztalják. Ilyen kell a módi gavallérnak!"

/Rab Ráby/

"Hja, bizony az akkori férfitoalett nem volt bolondság, s aki azt kiegészíté, a frizőr, a szabad művészek osztályához tartozott. Elébb simára kellett borotválnia őexcellenciája ábrázatját, azután elővenni az egyik pikszist, abból valami fehéret, a másikból valami gyönge pirosat mázolni az arcára; mert akkor nemcsak a delnők hanem a delfiak is festették magukat, majd finom pemzlivel szemöldököt rajzolni, azután meg egy ultramarin griflivel gyöngéd ereket a halántékra; azután a kipirosított ajkak fölé művészi kiszámítással odailleszteni a szépségflastromot.

S mikor készen volt a remekmű, csak azután kellett végezni a felbodorított, táskába font haj beporozását mely alatt, hogy a pictura el ne rontassék, a gavallér egy olyanforma hüvelyt tartott az arca elé, ami a cukorsüveg végét takaró papiroshoz hasonlít, míg a fodrász egy óriási nagy pamaccsal hajporfellegeket szórt a frizurájára."

/Rab Ráby/

"Mert két város volt az valójában, két külön címerrel és jurisdictióval, s maga sem tudta, hogy melyik az egyik, melyik a másik. A német magisztrátus állhatatosan „Altofen”-nek címezi Pestet; Pestnek pedig a budai rácvárost nevezi; ellenben a magyarok szerint a „Pestinum antiqua” a neve Pestnek, Buda pedig az „új város”.

Úgyhogy ha az idegen valami némettül kérdezi, hogy hol van Ofen, az átküldi őtet Pestre, s ha azt kérdi tőle, hol van Pest, átküldi a Tabánba, ha pedig magyartul kérdezi, hogy „Ubi est Buda?”, az elcsónakáztatja őt Óbudára."

/Rab Ráby/

"Most egyszerre egy harmadik is beleszólt a beszélgetésbe. Egy ökölnyi kis emberke. Nálunk „seregélynek” híják. Ott volt a falon, drótkalitkában. Igazi ember az, csakhogy kiadja magát madárnak: így kikerüli az adófizetést meg a robotba járást. "

/Rab Ráby/

"Kedves öcsém, beszéljünk most a dinnyékről. Nézd azt a szép kantalupot, azzal a márványos héjával, azokkal a mély vágányú gerezdekkel. Valóságos versailles-i fajta. Mikor megérik, olyan illata van, hogy betölti az egész házat; s olyan az íze, mint a nádméz. Ha egy egészet megeszel magad, az sem árt meg. De próbálj belőle csak egy falatot lenyelni, mikor még éretlen, hát nemcsak az, hogy keserű lesz tőle a szád, de olyan nyavalyássá leszesz tőle, hogy megihatod utána az egész „diákkonyhát”.
Látod, ilyen a szabadság is. Ha megérik egyszer, maga a termesztő, a kertész fogja azt felszeldelni, s cintányéron kínálja meg vele a népet: itt van, tessék, neked termesztettem – de amíg éretlen, ne lékeljétek meg, mert a dinnye is elromlik, meg az is megromlik, aki megkóstolja. Tudom, tudom, hogy mit akarsz erre mondani: hogy de bizony lehet a dinnyét is kényszeríteni, hogy korábban érjék, mint az Isten elhozza rá a maga Lőrinc-napját; van melegágy meg üvegharang. No, hát ilyen melegágyban, üvegharangban érett dinnyéi vagytok ti a mai kornak, te meg a többi filozóf, filantróp kozmopolita barátaid. De hát ugyan ki győzne az egész ország alá melegágyat rakni, s üvegharangot borítani rá? Várjátok meg, míg elhozza az úr a kánikulát. Akkor magátul megjön az ígért idő, hogy minden ember egyforma igazságot kap. "

/Rab Ráby/