"Erre az egész égboltot áthidalta egy ragyogó szivárvány, aminőhöz hasonlót én nem láttam soha. Valóságos 'istenek hídja'. Nem hét, de hetvenhét szín ragyogott abban, és olyan lánggal, hogy a belenéző emberek arcába vízsugárt vetett, s ahol az egyik szivárvány elvégződött, megfordított színsávjaival kezdődött a második, és így fel, fel az ég végtelen magasáig, egyik fénykör a másikat felváltva; s aztán ez az egész csodatünemény visszatükrözött a tenger felszínén; úgy, hogy egy egész teljes 'kör' ragyogott előttünk, lánggal égő minden színpompájában s e körnek a belső szérűje olyan volt, mint a megolvadt arany, melynek hátteréből a sorrentói házak, kertek zománcszínekben tünedeztek elé."

/Utazás egy sirdomb körül/

"Az éhség nálam ritka vendég; pedig de szeretek vele egy asztalnál ülni."

/ /Utazás egy sirdomb körül/

"Ad vocem: 'szebbik fél'. Nemcsak nekem, de minden idegennek feltűnik az, hogy a nápolyi köznép között milyen ritkaság a szép női arc. A budapestiek és a bécsiek különösen el lévén e tekintetben kényeztetve. – Ah, de itt látok egyet szembejönni: ez valódi típusa az olasz szépségnek. Tojásdad arc, félhold szemöldök, nagy fekete szemek, csigabiga száj. Kár, hogy apáca. Azért mégis a szemébe nézünk. Elismerem, hogy biz ez bűn. A Biblia szerint a szemeinkkel is lehet vétkeznünk. Ámde nyomban követi a bűnt a büntetés. ('Scelestum poena, pede claudo.') Csakugyan sánta. Egy öreg, tiszteletgerjesztő, ráncos képű apáca biceg a fiatal háta mögött, aki, észrevéve fenyítést érdemlő szempillantásomat, rögtön odalibben elém, s kiránt a skapuláréja alól – no – nem egy tőrt, hogy a szívembe üsse; hanem egy perselyt, s azt megzörgeti az arcom előtt; s rögtön megveszi rajtam bűnöm zsoldját. Fél lírám bánta meg e tiltott tekintetet."

/Utazás egy sirdomb körül/

"Mindenkit a saját hite üdvözít."

/Utazás egy sirdomb körül/

"Délfelé aztán előjön nyolc gyalog trombitás, s vidám allegrettót harsogtatva összegyűjti s hazaviszi az egész dandárt. Jó, hogy az olaszokkal barátságban vagyunk; mert ha ellenségeik volnánk, ettől a tábori muzsikától csakugyan elszaladnánk."

/Utazás egy sirdomb körül/

"Pedig hiszen éppen azért haragudott a kopasz Caligula a kecskére, mert 'ennek' a 'hajából' szokták készíteni a parókát. Ezt én a magam kárán tanultam meg, amidőn egyszer csak elkezdett az álhajam zölddé válni. 'Mi a csoda ez? Hiszen nem vagyok én tengeri hamis isten, hogy zöld legyen a hajam.' "

/Utazás egy sirdomb körül/

"siettünk a klasszikus Avernus tavát meglátogatni. Virgilius Maro nagyapánk idejében itt volt a pokolba való bejárás – ingyen; – most már belépti díj mellett."

/ /Utazás egy sirdomb körül/

"Rossz szívű az ember! Magamról tudom."

//Utazás egy sirdomb körül/

"Megismerni Nápolyt szaglóműszerekkel! [...] Ez itt a pokol parfumerie-boltja; az ember nem képzeli, hogy annyi változata lehessen a rohoda illatnak, melyek között a cserző csáva bűze még légtisztító ámbra!"

//Utazás egy sirdomb körül/

"Megszoktuk a földet nevezni anyánknak; pedig mennyivel több életet hord magával a tenger; óriásai mennyivel nagyobbak a föld óriásainál; tárháza az emberiség felét táplálja; otthona mindegyiknek, ez a minden népek közös hazája, amit nem osztanak határokra a nagyhatalmak, aminek térképéről nem törölnek le nemzeteket a szent szövetségek: a szabadság megisteniesült jelképe."

/Utazás egy sirdomb körül/

"Ah! Ha én a tenger mellett lakhatnám, dehogy írnék többet, mindig a tengert bámulnám. Ezt az örökké egy, és mégis más világot."

/Utazás egy sirdomb körül/

"még a füstfaragó gyerek is visít, hogy 'Itt a kéményseprő!' (Bizonyosan az én kalapomat nézi kürtőnek.)"

/Utazás egy sirdomb körül/

"Valahol azt írtam, hogy amidőn elveszett a régi paradicsom, azt mondá az ember az Istennek: 'Mármost csinálunk újat!', s ketten megalkották — Itáliát.  — No, ha Itália a paradicsom, akkor Flórenc benne a 'tudás fája'. "

/Utazás egy sirdomb körül/

"Tegyünk különbséget a szó között. Igazat mondani becsületes ember dolga mindenkor; az igazat megmondani: erős jellemű ember feladata, kellő alkalommal; hanem az igazat elmondani, akár kívántatik, akár nem: ez a bolondság."

/Utazás egy sirdomb körül/

"Hanem egy dolgot csakugyan mégis meg kellene tudni, amely minden emberi létnek a végcélját képezi. Más európai vendéglőkben az ilyennek az ajtaja két nagy zérussal szokott megjelölve lenni; itt más szokás dívik: az ajtó ki van tárva, s kilincsénél fogva madzaggal egy ablaktáblához hozzá kötve, s midőn azon belép az éjjeli vándor, gyertyája egy nagyszerű csarnokot világít meg, egy tágas porticust, melynek hátteréből méltóságteljesen emelkedik ki egy magas zsámolyon nyugvó trónus, körülszárnyalva félkörben alacsonyabb ülőhelyekkel, melyek közül nem hiányzik az a gitár alakú lovagló szék sem. Egész társaság számára van itt berendezve. Table d’hôte a posteriori. Igazán praktikus egy intézmény! De hogy a díszes localitás üres óráiban is a közcélra szolgáljon, egy része függönnyel el van rekesztve; s az ott a pincérek alvóhelye. Hogy semmi sincs új a nap alatt, azt már tudom, hanem árnyékban még találni néha meglepő dolgokat."

/Utazás egy sirdomb körül/

"Ugy szoktam leginkább elaludni, hogy az egyik kezemet a fejem alá, a másikat a homlokomra teszem. Ez sem használt."

/Utazás egy sirdomb körül/

"Az álom nem igaz: de igazságos."

/Utazás egy sirdomb körül/

"Máskor a gyötrelmes álommese folyamán eszembe jut, hogy hisz ez csak álom, s nekem teljes akaratszabadságom van rá, azt, ami engem bánt, kiigazitani, s ráparancsolni magamra, hogy álmodjam jobb kimenetelt; s ha nem akar a hippogriff engedelmeskedni, azt mondom: nem nézem azt tovább, és fölébredek. Tudom provokálni, tudom legyőzni az álomtündért."

/Utazás egy sirdomb körül/

"Én azonban ily nagy tekintélyek ellenére is bátor vagyok azt állítani, hogy az álmoknak joguk van az élethez, s mindaz, amire visszaemlékezünk, hozzátartozik az életünk történetéhez."

/Utazás egy sirdomb körül/

"A múlt évben igen jó szüretünk volt: pompás borom lett, és sok. (Ezt sem azért mondom, mintha vásárt akarnék vele csapni, nem. Magam iszom meg a jó barátaimmal: ezután arra adom a fejem. 'Igyunk, Nagyúr! Nem boldog a magyar!' – Ez ugyan nem igaz; mert a magyar relatíve más földlakóhoz mérten elég boldog; hanem azért igyunk: ez már igaz!)"

/Utazás egy sirdomb körül/

"Negyedik arckép Nyáry Pálé. A 48-as örömnapokban lett e kép falamra felfüggesztve, ő, aki nekem mint jellem, mint férfi ideálom volt; akiről azt írtam, hogy „vas ember”, akit láttam dacolni a sors minden viharaival; láttam bátran megállni a helyét, ott, ahol a legbátrabbak is megremegtek; magam hozzá támaszkodtam, mikor a földet éreztem ingadozni a lábam alatt; aki úgy szeretett, mint a fiát, s én őt úgy, mint apámat; akiről azt mertem egyszer mondani, hogy, íme, itt egy ember, akit a sors arra választott ki, hogy minden csapását kipróbálja rajta! És mikor a sors csapásai megszűntek, vagy legalább megenyhültek; amikor visszaadatott, ami legdrágább, a szabadság és a becsültetés, akkor Nyáry Pál egy rossz napon saját magát levetette a tarpéji szikláról, hová semmi ítélet nem küldé."

/Utazás egy sirdomb körül/

"Az a szoba, ahol én dolgozom, körös-körül van díszítve csupa merő öngyilkosok arcképeivel, mindenféle rámákba foglalva. – Azok pedig nem úgy kerültek a négy falamra, mintha én valami különös szenvedéllyel gyűjteném azoknak az arcképeit, akik valamely nevezetes öngyilkosság által tették magokat hírhedetté. – Nem! Ezek akkor, amidőn arcképeiket a szobám falára akasztottam, mind ország-világ bámulta nagy emberek voltak, körülragyogva a dicsőség fényétől; némelyik kedves jó barátom, rokonom, pártfogóm, kiket a nemzeti kegyelet tüntetett ki azzal, hogy arcképeiket megörökíté; s csak azután következett el rájuk az a végzet, hogy saját kezükkel törjék be azt az ismeretlen kaput, mely egy, testünkkel elérhetetlen világba vezet."

/Utazás egy sirdomb körül/