"A parasztleánynak nem szabad ríva fakadni, ha durván enyelegnek vele, hanem vissza kell tromfolni az ostoba tréfálkozót, s jót kell húzni a kezére, ha a keze is jár hozzá. Ez nálunk a virtus. - A ríva fakadó leány megsértené a mi paraszt együgyűségünket; de ha pofont ád, azt mondjuk: derék leány! Inkább hirtelenkezű legyen, mint hirtelensíró 'mécses cserép'. "
/Fekete gyémántok/
"A néphit azt tartja, hogy jó barátoknak nem szabad szúró és éles tárgyakat ajándékozni, mert meg lesz sértve a barátság.
- De hozzáteszi a néphit - mondá Iván - az ellenbűvszert is, mely a rossz varázst megtöri, ha az ajándékhoz mindketten nevetnek."
/Fekete gyémántok/
"De a fegyveres igazságtétel még nagyobb hiba a társadalomban; mert itt elöli az igazmondást. Aki nekünk hibáinkat szemünkbe mondja, az nekünk jótevőnk, s a társadalmi szabályok köteleznek bennünket az ilyen jótevőnket megölni. Itt nincs más választás, mint egymásra mosolyogni vagy egymásra lőni. Bókot mondani vagy verekedni."
/Fekete gyémántok/
"a nemes faj nem szapora."
/Fekete gyémántok/
"A férfiak kedveseik nevét vállaikra, karjaikra tetovírozzák, tűszúrásokkal, miket aztán tetszés szerint cinóberrel vagy berlini kékkel bedörzsölnek. Az ilyen írás aztán ott öröklik. Többnyire egy páros szív, nyíllal átlőve, vagy két galamb, vagy a bányászjelvények: kalapács és csákány vannak a név fölé pontozva."
/Fekete gyémántok/
"Kőrösi emberrel történt, hogy nagyon ottfelejtette magát a komájánál a nagy beszélgetésben, a’ meg unta már magát szörnyen; egyszer azt mondja aztán neki:
– Komám, holnapután disznót öletek, hevertünkben ereszthetnénk itt madzagot, a húst felkötözni.
A vendég beleegyezett; a gazda előhozott egy nyaláb kócot; a végét a komának adja: sodorja kend!
A koma hűségesen sodorja a zsineget, hátrafelé járva, míg egyszer kiért a pitvarajtón; akkor a gazda bezárja utána az ajtót.
– Elég lesz már, majd holnap tovább sodorjuk.
Ezért mondják, ha unalmas vendég van a háznál, s nem akar továbbmenni: eresztessünk madzagot!."
/Miért mondák az unalmas látogatóknak: Sodorjunk madzagot!, A magyar nép élce/
"Faluban jutott eszébe az utasnak, hogy megborotválkozzék. Minthogy maga nem szokott hozzá, borbélyt hívatott a fogadóba. Megjelenik az emberfaragó műszereivel, leülteti az idegent, s nyakába kötve valami kendőt, előhúz a zsebéből egy nagy darab fekete szappant, s egyet pök rá.
– Mi a mendergő menkű lesz abból? – kérdi megijedve a vendég.
– Hát bekenem vele uraságod szakállát.
– Nem ugyan azt, barátom. Vajon más embert is így szokott ön borotválni, hogy a szappanra pök?
– Nem. A falubelieknek a képükre szoktam pökni, s úgy megyek rá a szappannal."
/Ez itt a szokás, A magyar nép élce/
"Legtöbb magyar faluhelyen maig is szokásban van a húsvétnapi öntöződés. Urfiak, kisasszonyok úgy szokták ezt, hogy finom rózsavizecskével kis üvegecskéből egymást meglocsolgatják, s úgy tesznek, mintha örülnének neki; hanem a parasztlegények erősebb szokást követnek, ők a lyányokat egyenesen a kúthoz viszik, s ott hevenyében egypár veder vízzel becsületesen nyakon öntik, s a leányok úgy tesznek, mintha haragudnának érte."
/Húsvéti öntözés, A magyar nép élce/
"A vadászat szenvedélye különben ragadós; én még nem ismertem embert, akinek e mulatsághoz ellenszenve lett volna, s közös ez a gyermekekkel, úgy mint a vénekkel, s a nőkkel, mint a férfiakkal."
/Egy magyar nábob/
"Óh, ezek a tekintetes urak mindig a legkönnyebben bánható osztálya voltak a társadalomnak; a tekintetes urak sohasem szokták azon törni fejeiket, hogy mikor haragudjanak meg valamely etikettszabály elmulasztása miatt. Derék, becsületes emberek, akik mindenkit meghallgatnak, mindenkinek igazat adnak, senki címét el nem felejtik, és a magukéval meg vannak elégedve; a tréfát felveszik, s örömest visszaadják, nem csinálnak komoly képet, ahol mindenki vigad, s nem nevetkéreznek, ahol más figyelmez. Kiken harminc esztendő óta köszörüli a napi és heti sajtó fegyvereit, tarkabarka képeket festve a tekintetes világ konzervativizmusa, csökönössége, nagy pipájú, kevés dohányú volta felől, kiket csak egy regényíró is munkájából ki nem felejt, ha azt akarja, hogy abban magyar elem és nevetnivaló legyen, és ami a legsajátságosabb, ezek a bohó táblabírák, ezek a tekintetes urak maguk azok, akik e könyveket vásárolják, és olvassák, mert ha ők nem vennék, nem tudom, hogy kinek a számára gyakorolná a betűvetés nemes foglalatosságát a magyar Helikon."
/Egy magyar nábob/
"A párbaj se nem törvényes, se nem helyeselhető, de mégis használt és bevett intézvény. Vannak sérelmek, vannak megtámadások, mik ellen a törvény ótalmat nem nyújt, a közhatóságok nem biztosítanak.
Ha egy jellemkérdésben gyöngének állítanak valakit.
Ha egy nem kedvelt viszonynak útját kell állani.
Ha egy titokban terjesztett álhírnek egy csapással véget kell vetni.
Ha egy politikai vitában valaki prostituálva érzi magát.
Egyszóval, mikor a felek nem vérszomjból, nem dühből keresik a párbajt, hanem kénytelenek azt előidézni, hogy szívök erejét, véleményük tartósságát a halál kapuja előtt is bevallják; rendesen ilyenkor szoktak a párbajsegédek pisztolyt adni a vívók kezébe. Azok hidegvérrel fognak eszmélni, mindegyik el van határozva magát kitenni a lövésnek, de ellenfelére nem lőni. A párbaj végződik nemesen, férfiasan. Az illem kívánatainak elég van téve, a sérelmes kérdés eltemettetik, s azt többé előhozni nem szabad.
De mikor tettleges sérelmek okozák a párbajt, mikor a felek kártyán, inzultációkon vesznek össze, mikor összeverekedtek, egymást meggyalázták; olyankor a tanúk féltik a saját bőreiket, s inkább olyan fegyvert adnak a felek kezébe, mellyel azok hirtelen ki ne végezhessék egymást."
/Egy magyar nábob/
"Magyar ember sohasem szokott térdepelni, magyar ember nem térdepel senki előtt, még ha koldus is, még ha bűnös is, még ha megölik, sem térdel."
/Egy magyar nábob/
"megmutatta ő is, hogy mi a csikóstempó. Egy kézzel megragadni az ellenfél nyakravalóját, s egyet csavarintani rajta, hogy a lélegzete elálljon, ugyanakkor gáncsot vetni neki lábbal, s a másik kézzel keresztülvetni a térdén. Ez a csikóstempó, mely a legóriásibb erejű verekedők ellenében is rendesen sikerül, csak az ember ne restelljen egy pár ütleget kiállni a fejére, mire nézve gyakorta szoktak a csikósok födetlen fővel járni a napon, hogy koponyájuk megvastagodjék úgy, hogy a fokos se törje be."
/Egy magyar nábob/
"Állt pedig a kitelhető nyájasság az elegáns divatformák szerint abból, hogy az ember hirtelen fölemelkedett a két lábhegyére, egyszersmind a kezét ujjaival a szája felé fordítva, derekát, amilyen messzire lehetett, meghajtá, s azzal fejét csöndesen megrázva, tenyerét az érkező elé kinyújtá, mit az hasonló attitűdökkel viszonzott."
/Egy magyar nábob/
"a magyar főurak jól tudják azt, hogy külföldön nemzetük becsületét, különösen a cselédek előtt, fenn kell tartani, arra pedig csak egy mód van: szórni a pénzt, minden pohár vízért, minden elejtett zsebkendő feladásáért aranyakat osztogatni."
/Egy magyar nábob/
"Buzavirág a termékenység jelképe; az nem való leánynak pártára."
/Világszép leányok/
"Ti még csak új menyecskék vagytok. Nektek még az első esztendőben csak a csepesz dukál; mert ti még tánczoltok."
/Világszép leányok/
"Van itt a Szepességben egy város: Bártfa. Ott az a rend van behozva, hogyha esteli harangszó után egy legény megszólít egy leányzót az utczán, vagy ha rajta kapják, hogy egy lánynyal a kapuban szót vált, azt a leskelődő fogdmegek rögtön nyakon csipik, viszik a városházára s másnap minden szokásos teketóriák nélkül megesküdtetik egymással: s csak mint férj és feleség mehetnek ki a városházból. A kit Bártfán össze nem esketnek, mondja magát szerencsegyermeknek s a bártfai házasság érvényes az egész országban."
/Szép Mikhál/
"Hanem egy dolgot csakugyan mégis meg kellene tudni, amely minden emberi létnek a végcélját képezi. Más európai vendéglőkben az ilyennek az ajtaja két nagy zérussal szokott megjelölve lenni; itt más szokás dívik: az ajtó ki van tárva, s kilincsénél fogva madzaggal egy ablaktáblához hozzá kötve, s midőn azon belép az éjjeli vándor, gyertyája egy nagyszerű csarnokot világít meg, egy tágas porticust, melynek hátteréből méltóságteljesen emelkedik ki egy magas zsámolyon nyugvó trónus, körülszárnyalva félkörben alacsonyabb ülőhelyekkel, melyek közül nem hiányzik az a gitár alakú lovagló szék sem. Egész társaság számára van itt berendezve. Table d’hôte a posteriori. Igazán praktikus egy intézmény! De hogy a díszes localitás üres óráiban is a közcélra szolgáljon, egy része függönnyel el van rekesztve; s az ott a pincérek alvóhelye. Hogy semmi sincs új a nap alatt, azt már tudom, hanem árnyékban még találni néha meglepő dolgokat."
/Utazás egy sirdomb körül/