"Nekem gyermekkori játékszerem sem volt más, mint a palatábla meg az iral.
Amit írtam, ahhoz rajzoltam is, s amit rajzoltam, ahhoz valami történetet is írtam.
A legelső piktúrám hatesztendős koromban egy farkas volt, s alá ez a történetesen alkaikus vers volt írva: „Búsulást hallata bokrokban egy farkas”. Hogy mi búsította el olyan nagyon azt a farkast, arról most már fogalmam sincs. Hanem a farkas meg a vers most is megvan valahol, mert késsel volt belekarcolva a nagy palatáblába.
Második művészi kísérletem egy szörnyeteg vers mellékletében a hírhedett Rőth-féle család gyilkosának arcképe volt. Ekkor már hétesztendős voltam. Jó apám dicsekedve mutogatta azt az ismerőseinek, s sokáig ott láttam azt a Bibliába eltéve. Kilencéves koromban már két versem jelent meg a „Regélő”-ben meg a „Társalkodó”-ban; az egyik valami négerrel bajlódik, a másik azonban egy ismerős alakot, a város bolondját énekli meg; alányomtatva a nevem, szülöttevárosommal és életkorommal együtt. Ez első siker által elkapatva, rögtön és egyenesen a drámaíráshoz fogtam. Tízesztendős voltam már, ez elég indok rá. Elő is adtuk azt a darabot kortársaimmal. Hanem az irigy kritika agyonhallgatta. S én ennek következtében elég jókor rájöttem arra a tudatra, hogy ha az ember író és festő akar lenni, elébb talán jó lesz iskolába járni.
Azóta mindig iskolába járok.
Az élet és a könyvtár két nagy iskola. A teremtésnek két nagy univerzuma."

/A látható Isten/