"Kis gyerek korunkban, mikor a kertben játszadoztunk, bizonyosan mindnyájan hallottuk az anyánktól, a dajkánktól, a játszópajtásunktól, hogy az Istenbogárkáját elfogni nem szabad, megölni pedig vétek. [...]
Ábrándos leányok azt hiszik, hogy a merre a 'Katalinka bogárka' elrepül a kezükből, arról a tájról fog hozzájuk érkezni a vőlegény."
/Kertészgazdászati jegyzetek/
"A legdélcegebb, a legdelibb férfit kiszemelték, s felvezették a Triton városába.
Ott a piac közepén körülállták a nép szüzei, szép hajadon lányai, festetlen arccal, befonatlan hajfürtökkel, üvegszálakból szőtt tündéri ruhákban..
És akkor így szóltak a választott férfihoz:.
- Te vagy ez évben a Teckatlepoka isten. A minden szépségek ura, a gyönyörök félistene, a hölgyek fejedelme. Minden virág számodra nyíik, minden ajk tégedet csókol. Akarsz-e Tecktlepoka isten lenni, elmúlni, elveszni, meghalni a gyönyörben?.
És ha a választott férfi szemei kápráznak e tébolyító szépségek csoportozatin elbámulva, ha vére elkábítja fejét, ha azt feleli: 'igen', akkor balzsamokkal felkenve, gyöngyruhába öltöztetve viszik be őt a Teckatlepoka templomába, s ott él a kéj és mámor édes őrültségében napokat, éjeket. A nép hajadon lányai, azokkal a hosszú, leeresztett hajfürtökkel látogatják őt egymás után, s midőn kijönnek tőle - akkor hajfürtjeik le vannak vágva.. Azokból készül a várost átérő szőnyeg.
E mámor, ez édes álmok tartanak egy évig így.
És az év utolsó napján, az utolsó hajadonnal, akit akkor választ magának, megáldozzák őt a Triton gigásznak. Az élő bálvány elnyeli őket. És azután választanak megint újat."
[Teckatlepoka: a világ teremtője az azték kultúrában]
/Óceánia/
"Elvezették őt Astarte csarnokaiba, akit tisztelt a nép fehér márványból faragott szép hölgy alakjában, megmutaták előtte a szerelemistennő tiszteletének misztériumát, a csábító édes titkokat, miktől az emberi ész megzavarodik, a szívhevítő érzéki képeket, mik különböző név alatt minden században a legújabb időkig találtak bálványimádókat."
/Óceánia/
[Asztarté: az ókori elő-ázsiai népeknél a szerelem és a termékenység istennője, a mezopotámiai Istár, a teremtő isteni erőnek női része, a Földanya, a magyar Boldogasszony]
"Pedig Tyrus és Sidon és a görög istenek sokal nyájasabbak, ők megtűrik a szerelem oltárait templomaikban, áldozhat rajtuk galambot vagy kecskét, tiszta vagy nem tiszta szerelme szerint, akinek tetszik; nem számítják be a gyönyör bűneit senkinek, sőt misztériumaikban megtanítják a halandót, mint lehet a gyönyör ismeretlen fokozatai által egy lépéssel közelebb lenni az üdvhöz - vagy a kárhozathoz."
/Óceánia/
"Ez időben Petőfi költői lelkesedése sokszor fellobbant a cigányokért. Azok közé tartozott a szép Pila Anikó is, akinek lángoló fekete szemeiről, piciny kezeiről és lábairól sokat beszélhetnének azok a lepkék, melyek egy este a koltói ház szeglet ablakából alászállongtak.
[…]
Pila Anikó pedig Petőfi Sándortól kilenc szép új máriás húszast kapott, s azzal vette a vádorbotot és ment a nagy világnak. A koltói ház szögletablakából pedig széttépett papírrongyok lepkéi szállongtak szét a levegőbe kiszórva. Ezek azok a lepkék, amik a szép cigányleányról tudnának beszélni, ha valaki összeszedte volna őket!
[…]
Hanem a cigányleány még most is él, s őrzi a fájó emléket lelkében.
Teleki felkerestette őt s én beszéltem vele. Azaz, hogy én csak hallgattam, hogy mit beszél. Egy kedves barátom, a megye főorvosa kérdezé az árvát testi betegsége felől. Azt mondta a leány, hogy itt fáj nagyon a bal oldalon valami. Azt talán a cigányleánynál is szívnek hívják. – Panaszolta, mikor Teleki Sándor kérdezte, hogy éli világát? Hogy sok rossz időt megért, kivált amíg a nagyságos úr nem volt a hazában: de most már jobb idő jár, mióta hazajött; ő jó úr, nem hagyja elveszni a régi cselédjét; segíti, ha nagy az ínség.
Nem régen is, szegény Anikó más kóbor atyafiak miatt a csendbiztos elé került, megtudta ezt Teleki, csak e szót mondá a csendbiztosnak: „Petőfié volt” s rögtön szabadon bocsátották Anikót. Egy sugára ennek a csillagnak olyan varázzsal bír e földön, hogy rabokat kiszabadít!
Én is adtam szegény Anikónak három forintot, s írtam róla egy verset, biz az csak bankópénz volt, nem fényes húszas; s csak az én versem, nem Petőfié – de hát az ember olyan pénzzel törleszti a maga és barátjai tartozásait, amilyen van.
Mikor Petőfiről kérdezték, hogy emlékszik-e még rá? – sietett ki a gyertyavilágról a sötétbe. Azt mondják, sokszor elkóborol „oda” Segesvárhoz, ahol hír szerint, a költő nyugszik."
/Úti táskámból/
"A sápadt ara vágyja, piros adja, a fehér megtagadja. (No, a csókot.)"
/Sírkő-album/
"Ismerek én már mindenféle házasságkötést: a tatárt, a daurit, a hol a vőlegénynek úgy kell elfogni a lóháton előre vágtató menyasszonyt, az a szentesítés; a zsidók menyegzőjét, a hol menyasszony és vőlegény a szemétdombon ürítnek poharat, s azt cseréppé tapossák; a görög esküvőt, a két koronával, selyem takaróval, mézes buzával; még a Kostermangárok házasságkötését is, melynél egy seprűt két felől megfognak a násznagyok, s vőlegénynek, menyasszonynak azon kell háromszor keresztülugrani, s azzal szentesítve a házasság;"
/Sírkő-album/
"- Milyen kevés kell az embernek a boldogsághoz!
- Milyen sok. Egy másik ember, a ki osztozik benne.
- S mi gátolja az embert, hogy egy ilyen másik emberre rátaláljon?
- A sebhelyei.
- A sebhelyek diszítik az arczot.
- Nem azok a sebhelyek, a mik az arczon vannak, hanem másutt."
/Sírkő-album/
"Semmit sem rejteget a civilisált ember annyira, mint a szivét. Még a bűnét sem."
/Sírkő-album/
"Nézz rózsám a szemembe:
Mit olvasol belőle?
Ugy ég: azt mondja
Ugy ég: azt mondja:
Te vagy az angyalom
Ragyogó csillagom."
/Világszép leányok/
"Jöjj az ablakodra kedves,
Minden nyugszik már;
Csak egy pár boldog szerelmes
Ide-tova jár.
Alusznak minden állatok. Nyugszik föld és ég
Csak a vidám indulatok vagynak ébren még."
/Világszép leányok/
"- Ejnye galambom; de kicsipted magadat.
- Hát konczerthez így szokás.
- Olyan csinos vagy, hogy szinte gusztusom van.
- No csak ne legyeskedj! Ennyi ember előtt.
- Hajszen minden ember tudja, hogy vőlegényed vagyok. Szabad neked engem megcsókolni.
- Szabad; de nem illik! A menyegző előtt, mit gondolsz? Megszólnak."
/Világszép leányok/
"Ha én kicsiny madár volnék,
Mindenkinek máskép szólnék.
Hogyha jönne szép menyecske
Nyalka szeretőt keresve,
Azt mondanám: pittypalatty!
Pittypalatty
Pittypalatty.
Keresd ott a fák alatt
Lalla lá, lilla lalla lallalá.
S hogy ha féltékeny férj jönne
Én tőlem kérdezősködne
Azt mondanám rá: kakukk!
Kakukk
Kakukk
Mért nem látnak a vakok?
A pávának száz szeme van, még se lát,
Oly csúnyán azért kiált
Páon, páon, páon!
De ha jönne kedvesem
Annak szólnék szerelmesen,
Fülemile énekén
Annak így énekelném:
Tyiú! Tyiú! Tyiú! Jó fiú!
Gyűjj, gyüjj, gyüjj, gyüjj, gyüjj
Idegyüjj, idegyüjj.
Az én kis fészkemre ülj.
Rosz, rosz, rosz, rosz, rosz, rosz fiú!
Szép, szép, szép, szép, szép, szép leány.
Halavány,
Mit kiván.
Csók, csók, csók, csók, csók, csattog, csattog, csattogó.
Semmi mást az nem kiván.
Nem talán.
Nem? Talán?
Nem? Talán.
Sziv, sziv, sziv, sziv - szakadás!
Mért nem vagyok is madár? Erdőn járó kis madár."
/Világszép leányok/
"Katona vagy rózsám, az leszél
Nekem ugyan nagy bút szereztél:
Felkötötted rózsám ardodat
Viselje az Isten gondodat.
Sárga csizmás Jancsi sárba jár:
Panni patakon túl reá vár
Ne várd Panni Jancsit mert nagy a sár
Sárga csizma sárba járni kár."
/Világszép leányok/
"Zöld erdőben zúg a malom,
Ott őröl az én galambom.
Oh be kedves nyári este,
Megnyugszik a rózsám teste.
Jobban alszik azután."
/Világszép leányok/
"A Tisza, a Duna de zavaros,
A szivem, a molnár de haragos.
Ne haragudj - szivem molnár
Tied vagyok, tied leszek szüret után."
/Világszép leányok/
"Én vagyok az, én vagyok az eprész lyánka;
Szeretőm ha megkivánja;
Ha az erdőn nem találom,
Ajkamon egy: megkinálom.
Hajjah bizony megérett a meggy!
Van szeretőm nekem, de csak egy;
Mentül jobban érik a meggy
Annál jobb a meggy, meggy, meggy
Mentül jobban kérik a lyánt
Annál jobban megy, megy, megy."
/Világszép leányok/
"Elvitte a nénémet
Czifra szabólegény.
Engemet is elvett
Szegény juhászlegény.
Öröme nénémnek
Czifra szabólegény.
Siralom én nekem
Szegény juhászlegény.
Bottal költi nénémet
Czifra szabólegény.
Engem galambcsókjával
Szegény juhászlegény.
Örömem én nekem
Szegény juhászlegény.
Siralom nénémnek
Czifra szabólegény."
/Világszép leányok/
"Hát megverted-e már? Mert addig nincs rendben az asszonyféle, a míg jól meg nem verik, sőt azt meg is kívánja: addig el sem hiszi, hogy szereti a vőlegénye, a míg meg nem verte."
/Világszép leányok/
"Úgy-e, te is szeretnéd már, ha a Katalinka bogarka megjövendölné, hogy merről érkezik a leánykérő?"
/Világszép leányok/
"tehát, ugyebár a czukor édes? igen; — ha a czukrot forró tűzön megolvasztják, fonallá nyújtható, mint a selyem? igen. No már most ugyebár a csók is édes? igen; és forró? igen. Tehát az történt velünk, hogy a csók forrósága által annak édessége mint egy selyembogárfonal vonult el az elválás után ajainkról,"
/Dumas Sándor papa levelei/
"Egy tárgy van csupán, a hol a két idegen ajk egymást megérti könnyen, hanem ennél okvetlenül szükséges, hogy az egyik férfi, a másik nő legyen."
/Mikor az ember egymás nyelvét nem érti/
"Jó szív? Hát mi köze a szívnek az emberi indulatok és érzelmek szabályozásához? A szív egy monoton munkára alkotott gép, ami absolute nem érez semmit. Igenis van befolyása az emberi érzelmekre és kedélyhangulatokra a májnak, az epének és más változó gerjedelmű életműszereknek, amik a két nemet megkülönböztetik; de főképpen a gyomornak. Az éhes és a túlterhelt gyomor csinálhat regényt, csinálhat világtörténetet: de mit csináljon az a szegény ártatlan, izmokból, erekbül és idegszálakbul összegubancolt tömeg, ami a mézeskalácsosok mintáját képezi, mikor annak egy pillanatnyi ideje sincs a külső benyomásokat felfogni, s azok ellen reagálni?"
/Tégy jót/
"— Eszerint ön a szerelemben sem hisz.
— A szó megvan, s azt nehéz helyettesíteni: éppen azért, mert százféle variánsa akad. A legtöbbször kutyaösztön, érzéki gerjedés, másor szuggesztió, sűrű esetben konvenciós megszokás: egy egész osztálynál alkutárgy és spekuláció. Mindannyiszor egészen jogosult téma egy modern elbeszéléshez. De olyan ideális szerelmesek, aminőket ön ír le, csak a keresztes hadak korszakában lehettek, no meg Kisfaludy Sándor hősei idejében: 'Szigligetben fogunk élni: Szerelmünkben boldogok.' Ma az úgynevezett szerelemnek reális motívumai vannak."
/Tégy jót/
"Az ön elbeszélésének az alakjai mind olyan ideális emberek, amilyeneket a mai világban már senki sem ismer. Az ön hősnője képviseli az erényt.
— Hát ez nem létezik?
— Létezik, mint kórtünet, de nem, mint jellemalap: híják vérszegénységnek, s gyógyítják vas- és mirenylabdacsokkal, vagy legjobb esetben hiánya a csábító alkalomnak, de bizony most már abban a régi példabeszédben sem hiszünk, ami a 'jól őrzött várról és jól táplált helyőrségről' beszél."
/Tégy jót/
"A bálkirálynéság olyan, mint a pünkösdi királyság: csak egy esztendeig tart. A ki az idei farsangon bálirályné volt, az már a jövő farsangon nem lehet az. Annak férjhez kell menni. S minthogy bálkirály is van: tehát nagyon könnyű kitalálni, hogy kihez? Ez az eljegyzés per procura*: a hogy uralkodó családoknál szokás."
/A nagyapa várkastélya/
* meghatalmazás alapján
"Ha a márcziusi napok diadalmámoráért elvesztettem azt a szeretetet, a mely egy íróra nézve oly drága, a közönség szeretetét, nyertem helyette mást, mely azt dúsan kárpótolta. A márczius tizenötödiki nap legválságosabb órájában hozott össze a sors azzal a nővel, a kivel lelkem, életem összeforrt."
/Petőfi eszmecsírái/
"S szeretők között a gyűlölet nem egyéb, mint megkövesülése a szerelemnek. "
/Petőfi eszmecsírái/
"Sziv ügyében, szerelemben tanácsot se ne kérj, se ne adj."
/Petőfi eszmecsírái/
"— Barátom: 'a szerelem a nap, a barátság az árnyék; az árnyékod követ mindenüvé, a merre jársz; de elejbéd nem áll, míg napoddal szemben állsz.' "
/Petőfi eszmecsírái/