"a két hajdú fölhordta ezüsttálcákon azt, amit a régi magyarok poszpásznak híttak.
A báró holmi süteményféléket képzelt alatta.
Aztán az egyik hajdú hozott a tálcán egy nagy fekete retket meg egy tányér diót; a másik pedig kevélyen mutogatott egy egészen jól kinőtt ostyepkát.
Ez utóbbit nem kísértjük meg leírni, mert úgyis tudja minden ember, hogy mi az, aztán meg nem is tudnánk hozzá.
A vicispán nagyon bőkezű volt a klasszikus mondásaival; a fekete retket meghámozta egy olyan furfangos masinával, mely azt egyúttal vékony szeletekre felaprózza.
„Omnia cum sale, raphanum sine sale comede.” (Mindent sóval egyél, de a retket sótalanul fald.)
A bárónak nem kellett az sem sóval, sem só nélkül.
Amíg pediglen a diót feltörte a vicispán egy furfangos csavarvégű géppel:
„Prima nux prodest, nocet alter, tertia mors est.” (Jó a dió egyben, kettő árt, harmadik öl már.) "

/A barátfalvi lévita/

[poszpász: ízigazító, evés utáni édesség]