"Ember ha tudna még egyszer születni
S választani magának alakot,
Hibáit, gyarlóságit ott feledni
A hallgató, mély sirban, hol lakott:
Ha ismerné már egy lefolyt életből,
A régi emberéből mit vehet föl
S az ujból mit teremtsen majd másnak?
- Az volna csak szép feltámadásnak.

Ha igy szólna hozzája a teremtő:
Kelj fel halott, itt van a virradat:
Panaszkodál, hogy az mind nem kelendő
Mit tőlem kaptál; alkosd magadat!
Jobban tudod már, hogy mi kellene?
Testednek izma, szűdnek szelleme.
Itt van! Alkosd meg hát ujra magad.
Aztán ne halljam több panasz szavad.

Hejh milyen buzgón válogatná össze
Testének porczikáit minden ember!
Tudom, még egy rossz fog se volna közte,
Sem egy hajszál, mely később fordul őszbe,
Arczához a festőtől kérne mintát,
S a hány fénykép-album van, nézné mind át,
Szobrászversenyt hirdetve termetére
S aként intézné, hogy legyen kék vére.

Mert hát ujjá születni nem elég,
Úrrá születni, ez a fődolog;
Hisz a legjobb gépnél is a kerék,
ha nincsen kenve, akkor nem forog,
Tehát uj életét ugy vegye ki,
Hogy élni is legyen miből neki,
S kit a feltámadás életre csalt,
Leljen nagy birtokot vagy hivatalt.

Észt annyit, mennyi nem lesz terhire,
Tartós jó kedvet, bátor, hű szivet,
Ki bajoktól vissza nem ijed;
Tudományból is, hogy legyen hire,
Becsületet, a mely legyen kerek,
Müvészetben pedig legyen remek;
Kiket szeret, azok mind szeressék
S mindezekhez egy kis jó szerencsét.

Kár, hogy ez így nem adatott embereknek.
Azonban még is adatott
Nem egynek, ám ezernek, százezernek
Hogy egyesülten feltámadhatott.
S kikben együtt élt, együtt sirba hullt,
Az ujkori csodák tanujául
Egy egész várost ujra alkota.
- Beszéljük el, hogy történt e csoda?"

/Szeged feltámadása/