"Palotája a legigénytelenebb külsejű az egész Wilhelmstrasséban, s még csak medveprémes kapus sem őrzi ajtaját ezüst buzogánnyal; úgy kell becsengetni, mint más szegény emberhez. Az előtermet egyetlen moderateur lámpa az asztalon világítja meg. Ettől harmadik Bismarck dolgozó és elfogadó szobája. Ebben is a legegyszerűbb bútorzat; semmi pompa; a szögletben egy vas nyugágy, azalatt fekszik egy hatalmas bernáthegyi szelindek, az ablaknál egy vasszekrény; a szoba közepén egy nagy íróasztal, amellett ül a vasember.

Bismarck herceg egy teljes hat láb magas atlétai alak, széles vállakkal, hatalmas kezekkel, mik a kézszorításnál acélizmokat árulnak el: arcát semmi arcképéhez sem találtam hasonlónak, amikben mind morósusnak, epésnek van feltüntetve. Engem sokban emlékeztetett a Deák Ferenc arcára; ugyanazon sűrű szemtakaró szemöldök, az ajk elé boruló szürke bajusz, életpiros arcszín, egy helyütt megszakítva egy régi sebhely nyomától, mely az államférfiúról, mint katonáról beszél; kopasz, széles homlok; világos és nagy szemek, amiknek bizalmas tekintését semmi fénykép sem adja vissza. Általában az egész arc tökéletes eszménye egy régi magyar alispánnak.

A herceg olyan kegyes volt, hogy el sem hagyta mondanom azt a szépen kicifrázott beköszöntőt, amit magamban neki szántam, hanem mindjárt azon kezdte, hogy ejnye, de fiatal ember vagyok, sokkal vénebbnek képzelt, főhadnagy korában olvasta még legelső munkáim ismertetését az „Augsburger Allgemeine Zeitung”-ban, ami még akkor okos lap volt. – Mondám neki, hogy mennyi idős vagyok. – „No, én tíz évvel előbbre vagyok önnél.” „Az Isten éltesse.” – Azután leültetett az íróasztala másik oldalára; a vasszekrényből előkeresett egy doboz szivart, megkínált vele: „köszönöm, nem szivarozom soha.” Ő sem él vele: nagy tajtékpipából szokott dohányozni.

Eközben nyílt az oldalajtó, s a mellékszobából belépett a hercegnő és leánya. A vasembernek mágnese is van. Mindketten báli toilettben. A hercegnő most is impozáns szépség: ősnemes arc és termet; a hercegkisasszony pedig ragyogó eszményi alak; a királyi táncestélyre voltak indulandók s egész more patrio a családfőtől búcsúzni jöttek. Bismarck patriarchalis csókkal bocsátá el kedveseit; üdvözlő hódolatát küldve őfelségeiknek neje által."

/Bismarcknál/