"E vita alatt Petőfi folyvást nyargalt alá s fel a szobában, s egy hosszú szárú pipából a legkegyetlenebb perzsa dohányt szívta, melynek kiégett hamuját azután koronként kiverte valami arra való edénybe, hogy a padlóba ne tapodja.
Egyszerre a legingerültebb stádiumában a szóváltásnak kénytelen voltam felszólalni:
– Nem gondolnám, hogy a kalapomat rakod tele dohányhamuval?
Odatekinténk. Csakugyan a kalapomat rakta tele hamuval. A nagy dühösködésben nem tudom, minek nézhette?
Mind a ketten elkezdtünk visszatartóztathatatlanul kacagni, s mire magunkhoz tértünk a nevetésből, nem tudtuk, hogy hol hagytuk el a vitát?
Aztán nem is kezdtük újra."

/Egy magyar költő életéből/