"A palóc legény kimegy az erdőre hétfőn, kihajtja a csürhét. Szombaton estére elfogy a kenyere, szalonnája, akkor meg visszahajtja a csürhét.
A faluvégen kinn áll a keresztanyja a kapuban, s rákiált már messziről:
– Te Ferkó! Tán még nem is tudsz semmi újságot?
– Már honnan tudnék.
– Látod: meghót anyádasszony.
– Hát mér nem mondta?
– De nem addig van ám. Apád meg asszonyt hozott a házhoz.
– Bezon bánom is én.
– De neked hozta ám, nem magának.
A legénynek eláll szeme-szája.
– Hát tán még nem is tudtad, hogy megházasodtál?
– Most hallom kendtül. Hát már kit vettem el?
– Szilvásról a Ferde Pannit.
– Bárcsak legalább ismertem volna valaha.

Otthon aztán, mire hazaér a vőlegény, kijön eleibe az apja furkósbottal, módot talál valahogy beleköthetni a fiába, ez meglevén, végigveri istenesen, s akkor aztán magára hagyja látatlan feleségivel a fiát, ki is menten azzal helyezi be magát férji jogaiba, hogy a Panna lelkemet eldöngeti emberül, s ezzel konszummálva van a házasság.
Másnap megesküsznek, s harmadnap a templomban dicsekedve mondja el Panna a többi menyecskének, hogy az ura úgy megszerette, hogy már meg is verte jól.
Ferkó pedig ríva panaszkodik a pajtásainak, hogy míg ő az erdőre járt, itthon megházasodtak neki."

/Palóc házasság, A magyar nép élce/