"Ha valahol, úgy a büfében árulja el magát, hogy ő csak táblabíró. Ez ahhoz van szokva, hogy ha enni akar, szépen letelepedik valami biztos, elmozdíthatatlan állomásra. Ha a két könyökét is felteheti az asztalra, annál jobb. Saját asztalánál legjobb. Ott saját kés, villa, kanál van számára rezerválva, amire a fogásáról ráismer már. Nem kívánja tőle senki, hogy két kézre egyék. Felesége választ számára a tálból, természetesen mindenből a legjobb darabot. Ha ízlett, újra megkínálja, s erőlteti még, hogy egyék. Ha nem ízlett, kikérdezik, mi baja. Ha az ételnek volt baja, a szakácsné komolyan megrovatik. S ha semmi sem akar ízleni, eszébe jut a mindenkor kisegítő univerzálé házibarát: Egy kis pirítós kenyeret! Óh be felséges az! Kivált ha egy kicsit megkenik fokhagymával, hogy csak az árnyéka érezzék rajta. "

/Fekete gyémántok/