"Milyen angyali élet volt annál a mi házunknál! Soha sem hallott ott egy haragos szó. Testvéreim szerették egymást, engemet még jobban. Mikor kis gyerek voltam, iskolába mentem, Eszter nénémnek a házajtóból utánam kellett addig nézni, míg az iskola kapuján befordulok. Nagyon félénk voltam. Három tárgya volt különösen félelmem fantáziájának. Azok a nagyszakállú zsidók, - azután a veszett kutyák - és az élve eltemettetés. Ez az utóbbi rém annyira üldözött, hogy egy kis papírra felírva szüntelen a derekamra kötve hordoztam a végrendeletemet, (8 éves gyerek), amiben arra kérem az anyámat, hogy ha meghalok, ne temettessen el felboncolás nélkül. - Leghamarabb kibékültem a zsidókkal: az élve eltemettetéstől nem rettegek, halva se temetnek már el engem! hanem a kutyáktól még most is félek s bot nélkül nem járok az utcán."

/Negyven év viszhangja/