“Jó őseink, Álmos, Kund, Tuhutum,
De már én tovább meg nem állhatom,
Hogy meg ne kérdezzem kegyelmetek:
Ázsiából ide mért jöttetek?
Miért kellett ottan felmondani?
Mit véthetett hazánk, a hajdani?

A sáska lepte tán meg a hazát,
S az mindent, a mi zöld volt, lekaszált?
Viz önte ki? vagy a futóhomok?
Nagy krinolint hordtak az asszonyok,
Attul nem fértetek el az ősi honban,
S elhagytátok, hogy azt se tudni: hol van?

Miért hagytátok el! Tán ottan is,
Volt már jebúzeus, a kis hamis?
Váltók, uzsorák, prolongátió,
Restánczia és ekzekuczió
A hypothékát már úgy benőtte,
Hogy érdemes volt megszökni tőle?

A külső szomszéd volt goromba tán,
A sok harczháborút megunatá?
Mongol, tatár, bolgár és pecsenyég
Elszedte tőletek a pecsenyét?
Azt mondtátok: nohát legyen tied!
S pihenni jöttetek – épen ide?

Vagy tán Chinával gyült meg a baj ott,
A sok bölcs mandarin ott sem hagyott
Békét? ruhádat, ősi nyelvedet
Kívánta, hogy kedvéért leveted?
Ígérte, hogy czivilizálni fog?
Arra aztán mind el futottatok?

A chinai Presse s a pekingi
Allgemeine-Zeitung (eb az ingi!)
Addig kunírozott, szekírozott,
Míg a flegmából végképp kihozott?
S nehogy rájok előfizetni kelljen,
Inkább eljöttetek valamennyen?

… Azt mondja erre az ős hagyomány,
A melynek eddig indulánk nyomán,
Hogy nem biz az, hanem Emős anyánk
Álmodta egyszer, mikor? hajdanán:
Hogy nékünk épen itt lesz jó helyünk,
S arra mingyárt azt mondtuk, hogy: gyerünk.

Már hiszen itt vagyunk, hál istennek!
Napjaink szép örömök közt mennek.
De én csak a mondó vagyok «ős mámi»,
Hogyha méltóztatott álmot látni,
Az még magában nem volt nagy hiba;
De – tette volna inkább lutriba!”

/Őseinkhez/

hipotéka = jelzálog
pecsenyég = besenyők
Algemeine-Zeitung = német újság
kunéroz = bosszant, csúfol, kifiguráz