"Móric bátyám macskája tiszta fehér volt és kékszemü, ez volt a Nárcissza, mely az 'Aranyember'-ben is szerepel. [...] Bátyám Nárcisszája volt a legszebb és a legorcátlanabb, annak minden meg volt engedve, érezte, hogy őt a ház feje pártolja. Nárcissza mindig elleste, ha a villára oly falat került, mit ő szeretett, azt oly ügyesen tudta lekapni a villáról, mig az ember a szájához vitte a falatot, hogy észre sem lehetett venni, már ő megette; és ha az ő kedvenc étele volt, körüljárta mindenki székét és mindenki elől elkapdosta a jó falatokat. Sokszor megesett, hogy Nárcisszát el kellett csukni ebéd előtt, mert nem lehetett tőle ebédelni. Mikor megtette étkezési körútját az asztalnál, visszament bátyám széke támlájára, ott szépen megnyalogatta a talpacskáit és mikor tisztogatásával elkészült, lemászott bátyám ölébe és ott aludt. Alighogy befészkelte magát bátyám ölébe, elkezdett dorombolni. 'Ennek a macskának én vagyok a kanapéja' szokta bátyám mondani. Ebéd után azt mondja bátyám: 'Be kellene mennem dolgozni, de nem merek felállni, mert felébred a nagyságos Nárcissza.' [...] Ez a macska annyira szerette bátyámat, hogy mikor egyszer ősszel kiment nénivel a hegyre és az éjszakát is kint töltötte, másnap reggel csak megjelenik a terraszajtón a fehér cica és elkezd nyávogni. Bátyám a szobájában volt és kinéz az ablakon, hát lát egy fehér macskát; kimegy, hogy megnézze, miféle macska lehet, ép olyan, mint az ő kedvenc cicája, hát nagy csodálkozva látja, hogy az ő Nárcisszája. Ölébe vette és ugy vitte nénihez és mondta:
— Nézd már, kedvesem, azt tartják, hogy a macska hamis, már pedig ez nem hamisságból jött ki utánunk a hegyre, de szeretetből, csak azt nem tudom megérteni, hogy miféle alkalmatossággal jött át a Dunán, mert hidpénzt bizonnyal nem fizetett."

/Jókay Jolán visszaemlékezései/