"Legelőször ismeretséget kellett kötni a szomszéd csizmadia inasával s azzal, ozsonna megfelezés árán, szerződésre lépni, hogy a hasznavehetetlen bőrmaradékokat szedje össze a számunkra. Azokat aztán szakértelemmel kiszabtuk háromszögű szelvényekre, míg nyolcz egyenlő darab összekerült; volt a között fekete, zöld, sárga, piros, mindenféle szinü.

Akkor azután a szolgálónak kellett jó szót adni, hogy fonjon a számunkra a ponyvának szánt kenderből jó erős fonalat. Ahhoz szereztünk viaszkot a méhesben. Azzal a fonállal aztán összevartuk a nyolcz bőrdarabot, még pedig az utolsó nyilásig a visszáját szegve be.

Azután mikor disznóölés volt, jókor felkeltünk, hogy a leölt mangaliczának, mielőtt megperzselnék, kitépjük a java sertéjét labdatölteléknek. Azzal aztán jól megtömtük a labdát keményre. Akkor a nyolczadik nyilást is összevartuk rajta.

De még azért ez nem volt labda. Így nagyon hamar elszakadt volna. Ennek még köpönyeg is kellett. Az egészet be kellett fonni spárgával, mint a hogy a tajték pipát bedrótozzák. […]
No hát, hogy a spárgához hogy jutottunk? azt majd elmondom a sárkány rovat alatt.

A labda hát megvolt. Már most még csak arra kellett várnunk, hogy egyszer a szolgáló eltörje az istállói lapátot. Mivel hogy a lapátnyél a legjobb ütőfa a világon."

/Babszemek – A labda/