"Nem volt élénk társalgó. Éppen az ellenkezője volt, kevés szavú, kivált kettesben-hármasban szótalan, elmélyedő. Az a bizonyos semmiről való könnyed locsogás, mely a köznapi érintkezés legszükségesebb konyhasója, hiányzott nála, csak attikai sót használt s azt mégsem lehet marokkal szórni. Másodmagával minduntalan megakadt a társalgás folyamatja, se kérdezősködni, se érdeklődni, se figyelni nem tudott, elmerengő volt, de nagyobb társaságban is érezhető volt rajta némi elfogultság s bár kitűnően tudott előadni anekdotát vagy valamely vele történt esetet, nem bírt a nagy causeurök tulajdonságaival, kik mint Pompéry, Bulyovszky vagy Szilágyi Dezső ránehezednek csevegésükkel az egész társaságra. Szívesen engedte át a főhangot másoknak s ő csak úgy tarkítva, csendesen a bajusza alatt eregetett el ötletes, sokszor szikrázó megjegyzéseket, melyeken ő maga soha el nem mosolyodott. A banketteken azonban, ahol már némi ünnepiesség honol s ahol már úgynevezett a 'publikumhoz' lehetett szólani, sőt a lapoknak, elemében volt, szeretett tósztokat mondani, melyeknek mindenikében benne volt múzsájának varázslatos mosolyából valami."

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/