"A magyar nyelvnek ezen sajátságai már a bölcsőnél kezdődnek. A magyar gyermek már az első gagyogásánál saját szavakat használ, melyekkel első kivánságait, szemléleteit ki tudja fejezni s ezekben már mind észlelhető a magyar szóalkotás szabálya.

Saját magát nevezi babá-nak, a feje botó, ha nagyobb lesz buksi, a keze kacsó, a lába bábó, az orra czicze, a foga kuszkusz, az ételt híja pápi-nak, mikor eszik papál, ha enni kér hámhám; az itala tütü a tápláló emlő cziczi, a tejet mondja titi-nek, a kalácsot kácsi-nak, a tűz neve zsizsi, a sipkája süsü. A leüléskor csücsül, a lefekvéskor tentél, s csicsíjját vár, ha ringatást kiván. Csócsit kínál, ha csókol, pacsit ád, ha kezet nyújt, pá a szava, ha köszönt, tompa a—a, ha figyel valamire, éles á—á a megtagadó nem, dádá, ha kér valamit, haragos dádá, ha meg akar valakit veretni; kukucs a hamiskodó kacsintása, suny ha elbujik, huss a futásra biztatása, — ásimási a táncztipegése, hottó a térden lovaglása. — A mitől fél, az mumus, a mi szép, az csecse, a mi rút az be—e. A sirása düdü, a fülbesugása susu, jajaj és jujuj a fájdalom és ijedtség szava; ha fáj valamije, az bibis s ha viszket, az bizonyosan bósa. Ha valakije elmegy, az táttá, ha valami elveszett, az csincs, ha valamihez nem szabad hozzá nyúlni, az kacsi ! A tréfás veregetés dobi dobi, az érzékenyebb paczi paczi, az ugrás hoppá, a hasraesés nyekk, a hátraesés totty, a mulatás nini, a bűz piha. Az emberek, állatok számára is saját szavai vannak: az apa tata, az anya nyanya, az éltes nő nenne, a férfi bácsi, a fitestvér bá, a dajkája dada, a szolgáló pila. Az állatvilágból a ló czoczó, a tehén böcze, a borjú boczi, a kutya tyutyu, a macska czicza, a tyúk pipi, a kacsa lili, a lúd zsiba, a galamb tubi, a malacz pocza, a disznó csocsa, a nyúl muczi, a bárány bari. Ha híja a kutyát piszpisz, ha a macskát kergeti, sicz! ha szárnyast kerget, hess.

A hallott hangok megkülönböztetésére is van a gyermeknyelvnek több kifejezése: bumbum a dob, czini czini a hegedű, csingilingi a csengetyű, dúdi az éneklés, búböcze az állatbőgés, pú a lövés. Hát még a neveknek gyermeki édnevekké idomítása. "

/Levente, utószó/