"A gazda-ember mint időrendező.

— Oh, uram Isten, de nagy ez a szárazság, csak már jönne egykis jó eső, hogy szántani lehetne.

(Jön egy hetes nagy eső.)

— Jaj, uram Isten, csak már megállna ez az eső, hogy vetni lehetne.

(Megáll az eső, jön helyette nagy szél.)

— Jaj, uram Isten: mind cserepes lesz a föld, elszárad avetés, csak már megállna ez a szél.

(Megáll a szél, lesz utána dér.)

— Már megint minden kifagy, a mi kikelt? Csak már bemelegednék újra.

(Dühös melegség támad.)

— Jaj, minden kiszárad, hernyó, sáska elhatalmasodik, de jóvolna egy kis friss zivatar.

(Jön zivatar záporral, mennykőhullással.)

— Végünk van, mind megdűl a gabona, beiszapul a rét! állandó idő kellene már.

(Megállapodik az idő.)

— Egyik nap olyan, mint a másik; mind összeszorul a búzaszeme.

(Végre eljön az aratás, szerencsés bő esztendő van, gazda-emberszomorúan vakarja a fejét a telt hombárok előtt, mikor kiszámítja, hogy máskorfelényi termésért több pénzt igért Mózes, mint most öszszesen a két annyiért.)

— Óh uram Isten, ha már adtál sok búzát: adj még hozzá egykis tisztességes háborút is, hogy ára legyen!"

/Jocus és Momus/