"Lovat árult a cigány, mely külsőre igen tetszetős volt. Alkuba bocsátkozik vele valami városi ember.
– De cigány, meg ne csalj, megmondd, ha hibája van a lovadnak, különben itt a vásárbíró meg a kaloda.
– Nincs ennek semmi hibája – bizonyítja a rajkó –, csak kútba nem néz, fára nem mász, és vasat nem eszik.
– Hisz énnekem nem is kell, hogy a kútba nézzen, madárfészket se akarok vele szedetni, enni pedig zabot kap nálam, nem patkószeget.
Megalkudtak, kezet adtak, a cigány eltette a pénzt.
Hát amint megindul a vevő, akkor veszi észre, hogy a ló vak. De hisz a cigány megmondta, hogy nem néz a kútba.
Megy vele odább, egyszer egy hídhoz érnek; amint a paripa meghallja lábai alatt dobogni a pallót, egyszerre visszarugaszkodik, és semmi könyörgés; ütés, verés rá nem bírja kényszeríteni, hogy a hídon átmenjen. Úgy kellett a vízen keresztülgázolni vele. Megmondta a cigány, hogy fára nem mász.
Végre fel akarják kantározni, s akkor sül ki, hogy a paripa nem enged zablát tenni a szájába.
Ezt is megmondta a cigány, hogy vasat nem eszik.
Mit tehetett a jámbor vevő? Addig járt, míg ő is rászedhetett vele valaki mást."

/A kupec lova, A magyar nép élce/