„A sík láthatáron karcsú tornyok emelkednek, azok között még Árpádkori ősszittya építészetű műremekek, öthegyű tornyok és tarkázott téglából épült templomok. Ez a darab föld itt az egyedüli soha meg nem hódított része Magyarországnak, a hová idegen be nem fészkelhette magát se erővel, se praktikával. Területét védi a víz, a föld, a lég és az emberi meleg vér. Még az ős vezérek egyike, a ki a földvárat építé, találta ki azt a nagyszerű védelmi módot, hogy a Szamost gáttal elrekesztve, mocsárt teremtsen maga körül.

Ez a víz védelme.

Földe gazdag; ha ma elpusztítják, letarolja az ellenség, egy jó évben helyrepótol mindent.

Ez a föld védelme.

S aztán nem marad itt meg más ország lakója; mert ehhez a levegőhöz, a minek alkatrésze szunyog, tőzegfüst, mocsárgáz, áztatott kenderbűz, ember kell, a kiben úgy helyén van a lélek, mint az itt lakó tősgyökeres fajban; a kinek olyan meleg a vére, hogy nem fog azon se hideglelés, se a félelem. Más elpusztul abban, ez pedig olyan egészséges benne, hogy meg nem él közte a patikárus, és minden legénye beválik katonának, s ott is két ember számot tesz. Ez a levegő és a tűzvér védelme.”

/Ne nyulj hozzám/