"A halásznak nem szabad káromkodnia. Az istentelent elkerüli a hal a néphit szerint."

/Úti táskámból/

"Tiszteljétek a bányászokat! Ők a haza szívéhez legközelebb vannak; mert a föld kebelében dolgoznak."

/Úti táskámból/

"egy kis asztalnál egy őszbe csavarodott férfi kitűnő műfaragványokat készít fából, ami nekem is kedvenc mellékmesterségem szokott lenni, mikor úgy elítélem magamat hat kötet regény megírására. Talán ez is dolgozik fejében valamit az alatt, míg egy faragványa elkészül? Ha leírná! Emlékül nekem is küldött egy faragványt; majd én meg küldök neki valami olvasnivalót; nem regényt, hanem a „Találmányok könyvét”."

/Úti táskámból - A szamosújvári fegyenctelep/

"Előttünk áll Farkas Béni!

Ez a hírhedett rabló, akit évekig hasztalan üldöztek; ha elfogták, a láncához kötött golyóval keresztültörte börtöne boltozatát; egy fonállal kinyitotta a nehéz zárakat, egy bádogdarabbal keresztülfűrészelte a legnehezebb bilincseket; akinek a lelkét tizenhat rablógyilkosság terheli, oly rémtettek, aminők az egész család kiirtása, a bölcsőben alvó csecsemőig; s aki mindezt a rábizonyodott szörnytettet vakmerően eltagadta; szemébe valló rablótársainak azt mondá, hogy soha hírüket se hallotta; nem akarta ismerni a pandúrhadnagyot, aki tetten kapva elfogta; sőt mikor a saját feleségét szembesíték vele, annak is azt mondá, hogy soha életemben se láttam ezt az asszonyt!

Most ott hajtja a kereket a gyapjútisztító gépnél; cinkostársa: a kegyetlenségben hozzá méltó Krokmanlik, rakja a tépő fogak alá a gyapjút.

Közeledtünkre bal kezét mellére nyomja, csak jobbjával hajtva a gépet, s hunyászkodva összegörnyed. Még most is ravasz. Gondolja, észre fogják venni az idegenek, hogy a gyapjúpor a mellére száll, s szenved miatta, s megsajnálják érte. De arckifejezése tökéletes fenevadé. Az a lenyomott, befelé hajló homlok, az a feszült, vörös arcbőr a kiülő pofacsontokon, az előrenyomuló áll s az a leírhatatlan hiénai sóvárgás a kaján szemekben: egész szörnyeteg lelkét tükrözik vissza."

/Úti táskámból - A szamosújvári fegyenctelep/

"Egyszer egy lótolvaj cigány volt a fegyházban, aki a büntetés ideje alatt kitűnő csizmadiának qualifikálta magát és megtanult igen szépen írni. „Látod, mondá neki az igazgató, mikor büntetésideje leteltével elbocsátá s keresményét kezébe adta: most szereztél magadnak tisztességes mesterséget s írni is megtanultál; ennek mind jó hasznát veheted.”

– Az már igaz – mondá a cigány –, legalább jövőre, ha lopok, magam tudom megírni a ló-passust, nem kell másra bíznom.

Vissza is került nemsokára Szamosújvárra; amiben aztán nem a rendszer a hibás, hanem a cigány természete."

/Úti táskámból - A szamosújvári fegyenctelep/

"Mert úgy tessék rám nézni, hogy én nemcsak afféle hányt-vetett skribler, ütött-kopott képviselő, megrézmedaljonozott kertész vagyok, hanem egy fényes czimnek a viselője is vagyok. '… törvényszék elnöke.'
Valóságos kinevezett hivatalnok. Kultuszminiszteri ellenjegyzés mellett. Kezembe teszik le az esküt a törvényszék tagjai, a kik között egy államtitkár is van. Az általam kimondott itélet nem apellálható.
Fizetés is jár hozzá.
Hisz ez abszurdum! Képviselőnek nem szabad kormány kinevezéséből eredő fizetéses birói hivatalt viselni! Micsoda dolog ez?
És én mégis viselem. Nyolcz esztendeje már, hogy e nagy czimet hordozom.
De majd mindjárt nem lesz ez olyan nagy czim, ha az elejét is hozzáteszem: 'A szerzői jog sérelmeiben itélő törvényszék elnöke'."

/Az én birói hivatalom/

"Hát biz a szatyor nem valami elegáns bútordarab; azt nem viszik be a szalonba; nem akasztják fel a boudoir kandelábereire, az még nem is előszobaképes, azt még a konyhában sem engedi letenni a szakácsné, hanem kinn végez vele; a szatyor a kosarak nemzetsége között a pária."

/A szatyor/