"Jókai mindegyik regényében van egy-két fejezet, amelyben megmutatja, hogy mit tud ő, ha akar. A «Magyar nábob» első fejezete a legszebb tájkép, amit valaha láttam és úgy érzem, hogy amíg világ a világ, Bús Péter uram ott fog ülni csárdája tövében és makrapipával a foga között nézni fogja, mint küzködik a messze töltésen az az úri hintó a szügyig érő magyar sárban. És Mayer atyó, a hiszékeny, jámbor pozsonyi polgár a legtökéletesebb arckép, olyan, mint a Tizian kesztyűs férfia, akiről azt mondják, hogy ha sokáig nézik, szabályosan lélekzeni kezd. […]

Mindennek az a baja, hogy Jókai humorista és pedig a világirodalom legigazibb humoristája. És nem úgy van ám az, ahogy Arany János gondolta: hogy a humor könnyekben megtört napsugár. Ezt ő a málnaszörpre értette. A humor több és tragikusabb ennél: a végtelen világürbe taszított lélek hördülése.

A humorista nagyon is tisztában van azzal, hogy mi az irodalom."

/Nagy Endre: Hajnali beszélgetések Jókairól/