"Az a czigaretta egy hölgy szájában az a füstölő, a mivel azt jelzi, hogy maga magának tömjénez. "

/Az asztalos családja/

"pedig tanult embernek szokása volt a feleségnek kezet csókolni. "

/A barátfalvi lévita/

"Eddig csak négy évszakát ismerte meg Fülöp annak a szép földi világnak, a minek asszony a neve: epedni, élvezni, félteni, csalódni; egymásra következnek ezek, mint tavasz, nyár, ősz és most egy egészen új világra talált, a mi külömbözik minden eddig ismerttől: a minek a fogalmai közel járnak a hithez, az imádathoz. "

/A Magláy-család/

"— A lány is csak olyan portéka, mint más portéka: akkor veszik, ha látják. Hozd fel őket a farsangra Pestre.
— No már azt nem teszem. Először is sokba kerül, másodszor meg az az elvem, hogy a jó bor czégér nélkül is elkel.
— El ám, ha megkóstolhatják, — felelt az öregur nagy komolyan. "

/Jocus és Momus/

"Csak hiába, leghelyesebb esze van az asszonynak!"

/Ahol a pénz nem isten/

"A legkiáltóbb tanúbizonyság egy faj végromlásáról, ha női nagyon szépek, s férfiai nagyon rútak. Ott nem messze van a megoszlatás napja."

/Óceánia/

"Kanizsán túl az angol borász helyett egy osztrák baronesse és egy apáca lettek útitársaim. A baronesse érdekes halovány arc, az apáca szigorú, merev tekintetű szent hölgy. Az egész úton semmiről sem beszélnek. Vajon zárdába viszik-e a halvány leánykát, hogy oda eltemessék? Vagy pedig zárdából hozzák ki, valamely kifáradt osztrák pair menyasszonyául, hogy úgy temessék el? Mi közöm hozzá? Egyszer egy faluhoz oly közel halad el a vonat, hogy a faluvégi szent feszület ott suhan el az ablak alatt. Az apáca ájtatosan keresztet vet magára, s villámló tekintetet az ifjú hajadonra, ki azt elmulasztá; halkan mormogva: „Baronesse, nem látta ön a szent feszületet?”
A megdorgált leányka még halványabb lesz, s most már figyelni kezd az út mellett elsuhanó tárgyakra. Egyszer csak keresztet vet magára. Egy perc múlva ismétli. Megint egy perc múlva ugyanazt teszi. Aztán megint úgy tesz. Perc múlva megint. Mikor már a huszadiknál van, az apáca szemei szikráznak a haragtól, nem állhatja tovább, megszólítja a túlájtatos hölgyet.
– Baronesse, mit csinál ön? Hisz azok nem keresztek, hanem telegráfrudak!
(Biz azok hasonlítanak az apostoli hármas kereszthez nagyon.)
A szemvillámokból nekem is jut, önkéntelen profánus hallgatónak és szemtanúnak, mely közbeszólásra készt.
– Soror in Domino, az Úr csak a jó szándékot tekinti.
E kegyes mondat megszerzi számomra az absolutiót.
Bizonyosan menyasszonyul viszik a halovány hölgyet, azért nem tudja még, hogy mi különbség van a feszület és a távírdaállvány között! Majd ha férjhez megy, megtudja, hogy mi hát az igazi kereszt!"

/Úti képek/

"Jelen utazásom alatt Szathmárban ugyanazon úri család szíves vendégszeretetét élveztem én is, melynek házánál Petőfi jegybenjárása első évében gyakran szívesen látott vendég volt.

Ez úri családnak két leánya volt; Lilla és Berta.

Ó*i Lilla (K Ágostonné, még most is kedves, szeretetreméltó hölgy, fiatal nagyanya) akkor ünnepelt szépség, derült kedély, művelt lélek, gyakran tartott Petőfivel költői versenyt, versekben beszéltek együtt, Szathmár vidékén ez megszokott társalgási tréfa. Az urak egymás közt versekben leveleznek, adomáikat versekben örökítik meg, áldomásaikat versekben mondják el; s Petőfi kitűnő volt a rögtönzésben, O*i Lilla a tárgy feladásában.

Berta ellenben még alig tizennégy éves, ábrándos, szelíd, szőke szépség, a gyermek naivság vonásaival arcán: valódi kis angyal volt akkor. (E naiv vonások még most is emlékeztetnek a hajdani eszményi alakra).

Petőfi ezt mondá e szőke angyalnak:

– Ha Júliámat oly nagyon nem szeretném, önnek a lábaihoz borulnék, hogy imádjam.

– Engem bizony ne imádjon, mondá neki a szőke gyermek, mert én nekem maga úgyse kellene, hanem ha maga olyan nagy költő, hát írjon nekem egy verset, de mindjárt: hadd látom, hogy csinálja?

Petőfi rögtön írószereket adatott magának, s csak arra kérte a szép felszólítót, hogy ülj ön ott előtte, amíg költeményét megírja, hogy arcáról gyújthassa meg költői föllángolását. S aztán úgy írta meg e költeményét, mint egy arcképfestő, az előtte ülő mintáról:

Szép mulatság téged néznem
Szőke kis lány…"

/Úti táskámból/

"Mert nincsen tárgy, melyen kedélyünk keserűsége rozsdát ne hagyjon egyszer; még a hazára is mondunk néha, magunknak még jobban fájó gúnyt, de az anyára sohasem. Az felségesebb, mint a császár és szentségesebb, mint a pápa!"

/Úti táskámból/

"S e holt falak története még oly közel van. Itt borong a dűlt vár, melynek árnyékos bolthajtásában világszép asszonya, a szép Báthory Erzsébet emléke kísért (Csejte). Szűz leányok vérében szeretett fürdeni; attól lett oly fehér. Még bejárható a pince, ahová háromszáz áldozatát eltemette. Átellenben a szomszéd várrom, melyben az ifjú lovag lakott, akinek kedvéért akarta a szép nő még szebbé tenni magát. S nem messze van a várkastély, túl a hegyeken, ahol az ősi képtár őrzi a szép szörnyeteg képmását; az az alabástromfehér arc oly szelíden néz le reánk, mintha csak azt kérdezné: „Hát mit tettem én, rózsákat téptem le, rózsavízben fürödtem: hát vétek az?"

/A Kárpátok között/

"Hiszen tudjuk, hogy vannak beszélő szemek: az ilyen szemek rendesen kérdeznek. No, ennek a szemei nem kérdeztek, hanem feleltek: parancsokat osztogattak. "

/Sírkő-album/

"Igaz, hogy Monte-Carlóban nagyon sok szép hölgy megfordul. De azért ott az ember mindenét elvesztheti, csak a szivét nem. Az ottani nők egy más emberfajhoz tartoznak. Ki tudna szerelmes lenni egy Centaur-nőbe?"

/Sírkő-album/

"Este virágzik a repcze,
Fekete szemű menyecske!
Kérlek: ne nézz a szömömbe
Meghalok szégyenletömbe!"

/Világszép leányok/

"Eszemadta barna szűz
Ég a szemed, mint a tűz,
Ha az enyim úgy égne,
Száz aranyat megérne
Eszemadta!"

/Világszép leányok/

"Szép hölgytül nyerni: veszteség."

/Milton/

"Hisz kínzó gondolat, megtudni azt
Egy férjnek, hogy hitvese megcsalá,
Hogy esküdt ellensége s gyilkosa.
De százszor kinzóbb még megtudni azt,
Hogy a nő, a kit imádtunk: ostoba!"

/Milton/

"S én azt tanultam, a hol esküszik
A férfi: a nő zárja el fülét.
Hideg kéz forró szenvedélyt jelez.
S ki férfi szembe néz: attól beteg lesz."

/Milton/

"A megbukott
Nők boldogok: nem fáj többé a lelkük."

/Milton/

"Különben is tudd meg azt, hogy öreg ember szívének a fiatal asszony fényes tőr."

/Aki a szívét a homlokán hordja/

"Hát hiszen igaz, hogy én is csak állat vagyok, mint más, de hiéna mégsem vagyok. Mindenféle bűnre megvan a hajlandóságom, mint a többi embereknek, s ha önnek kedve volna elbukni, bizony nem állnék elő erényt prédikálni, hanem licitálnék a kegyeire. Hanem hát ön nem az a nő! Ön inkább fejére borítja a szemfödelet, mint a Thámár fátyolát."

/Tégy jót/

"Hanem aztán mikor ezek a szempillák magasra felnyílnak, s kivillan alóluk az a két sárga szem, mely olyan mint a topáz meg mint a tigris szeme, a mélyében ég valami láng: attul egyszerre zavarba jön a ránéző, mint aki kelepcébe jutott; mert mikor a szem kérdez, akkor arra a szemnek kell megfelelni, s ezt a beszédet olyan kevés ember tanulta meg."

/Tégy jót/

"Látod, leánykám. Te kiszemeled a legszebb lepkéket, elfogdosod, s aztán kegyelem nélkül keresztülszúrod őket. Nem kérdezed, hogy fáj-e az nekik? Neked gyönyörűséget okoz. — Hanem azt a fakót, az egyszerűt, el hagytad repülni. — Látod: a leányokkal is így bánnak. Jaj annak, aki szép!"

/A Kráó/

"Többé nem vásárolt abból az árucikkből, ami a világon a legdrágább: az asszonyi mosolyból. (Ami különben akkor a legdrágább, amikor ingyen adják.)"

/A Kráó/

"Nincs olyan nő a világon, aki magát rútnak lássa, ha a tükörbe néz. Az a csodálatos, isteni jótétemény, hogy senki sem hiszi el magáról azt, hogy rút. Mindenki talál az arcán valami szépet, amihez ragaszkodva, fenn tudja magában tartani az önszeretetet. S ez az érzés nem vénül meg, nem múlik el soha. És ha akkor, amikor már halva vagyunk, még bele nézhetnénk a tükörbe, bizonyosan azt mondanók:
'Mégis csak szép halott vagyok én!' "

/A Kráó/

"Hát aztán így ozsonnáztam én együtt három ideálommal egyszerre: a nagymamával, a leányával és az unokájával, akik mind énrólam nevezték el a kegyenc rózsafáikat.
... Ezt csináljátok utánam, fiacskáim!"

/Három rózsafa/

"Ad vocem: 'szebbik fél'. Nemcsak nekem, de minden idegennek feltűnik az, hogy a nápolyi köznép között milyen ritkaság a szép női arc. A budapestiek és a bécsiek különösen el lévén e tekintetben kényeztetve. – Ah, de itt látok egyet szembejönni: ez valódi típusa az olasz szépségnek. Tojásdad arc, félhold szemöldök, nagy fekete szemek, csigabiga száj. Kár, hogy apáca. Azért mégis a szemébe nézünk. Elismerem, hogy biz ez bűn. A Biblia szerint a szemeinkkel is lehet vétkeznünk. Ámde nyomban követi a bűnt a büntetés. ('Scelestum poena, pede claudo.') Csakugyan sánta. Egy öreg, tiszteletgerjesztő, ráncos képű apáca biceg a fiatal háta mögött, aki, észrevéve fenyítést érdemlő szempillantásomat, rögtön odalibben elém, s kiránt a skapuláréja alól – no – nem egy tőrt, hogy a szívembe üsse; hanem egy perselyt, s azt megzörgeti az arcom előtt; s rögtön megveszi rajtam bűnöm zsoldját. Fél lírám bánta meg e tiltott tekintetet."

/Utazás egy sirdomb körül/

"Ez egy sajátságos jóslat neme volt a szittya fajoknál,ideges fiatal szüzek, képzelethevítő szerek és szigorú böjt által bizonyos nemébe a letargiának merültek, hüvelykujjaikat összeszorított kezükbe fogták, s hanyatt fekve visszatarták lélekzetüket erővel, s ily helyzetben el hagyák magukat temetni, s néha hetek múlva ásatva fel,arcukra és keblükre kent balzsamok által fölélesztettek halálmerevségükből s beszéltek a sírban álmodott dolgokról. E jóslatnemét hítták "az elrejtőzésnek"."

/A varchoniták/

"— Üdv néked királynőm.
— Hagyd a királyi czímet, s nevezz egyszerűen nődnek.
— Mit mondtál?"

/Kelet királynéja/

"Nevetés közben az arca is megszépült, ami ritka női arcnak sikerül. Olyan nagy szemek kellenek ahhoz, mint Esztáé."

/Öreg ember nem vén ember/

"Esze annyi van az asszonynak, mint a férfinak: némely dologban több is. "

/Öreg ember nem vén ember/