"Tizián remekműve ez: Mária mennybemenetele.
Tiszta, fenséges, földfeletti kép. Szellemmé alakuló emberalak. Egyesítve benne a szent, a nő és az anya.
Kiszenvedt fájdalom, előérzete az üdvnek, viszontlátás öröme, megdicsőülés: mind egy női arc vonásaiban, egy nőalak mozdulataiban kifejezve.
A művészet a tökélynek azon a fokán, ahol egy ember egy istent teremt.
Sokáig nem bírtam e képtől megválni. Nézése elfeledteti velünk a külvilágot.
Ha van csodatevő Mária-kép: ez az.
Amit papnak és cathedrának nem sikerült mindenkivel elhitetni, azt elhiteti vele a művész.
E kép előtt nem lehet senki mahomedán.
Velencének már csak azért is fenn kell állni örök időkig, hogy keretül szolgáljon ennek az egy képnek. Drága keret; de a kép még drágább!
Ha még visszatérek Velencébe valaha, csak azért lesz, hogy ezt a képet még egyszer meglássam."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Az arsenal múzeumának főtermében, a jobb oldali fal legutolsó szekrényének egyik osztályában vannak megtartogatva Carrara hercegnek pokoli leleményességű készülékei, amik iszonyú életének vázlatát képezik. Ott van egy borzasztó eszköz, amellyel neje hűségét hitte biztosíthatni. Csak férfiaknak mutatják meg, vagy oly nőknek, akik már olvasták Dumas legújabb darabját. Mindjárt mellette egy ércdiadém, mely kínzószerrel a nő fejét átszorítva, csikarta ki attól a titkos imádó, a vetélytárs nevét. Aztán jön egy kapukulcs. Az a vetélytársnak lett elküldve, hogy azzal titokban felnyithatja a palota oldalajtaját. Hanem a kulcsban egy egész pokolgép van elhelyezve. Amint a zárban elfordítják: a fogantyúból egy éles szigony pattan elő, mely rögtönölő méreggel van befertőzve. Az éjjeli látogatót az megölte. Azután látható egy kis acél tegez: akkora, hogy egy köpeny oldalzsebében elfér. Ehhez finom mérgezett acélnyilacskák készítvék, mikkel a féltékeny herceg vágy társait messziről, észrevétlenül sebezé halálra. Utoljára jön egy cédrusfa ládikó, olyan, mint egy ékszertartó. Csakhogy ékszerek helyett pisztolycsövek vannak benne elhelyezve. Ezt ajándékul küldé egy hölgynek, ki szerelmét megvetette, s a fölnyitáskor a pokolgép agyonlőtte a szép asszonyt."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Rettenetes palota! Melynek mikor az alapját letették, már akkor arra gondoltak, hogy azok a nehéz szikladarabok börtönt fognak képezni halálra ítélt rabok számára, s mikor az ólomtetőt felrakták a födelére, azt számították ki, hogy hány gyanús államfogoly fér el annak rekesztékeiben? S a kétségbeesés és átok e két tanyája közét megrakták a respublica minden dicsőségével, amit csak építész, festő, szobrász, aranyozó, ércfaragó meg tudott örökíteni. Mikor a „loggiá”-k kettős oszlopcsarnokát építették, két oszlopot a 107 közül azzal a szándékkal készítettek vörös márványból, hogy ezek között fogják a halálítéleteket felolvasni a nép előtt; mikor a Sala della Bussola lépcső fejéhez az oroszlánfőt odafaragtatták, arra gondoltak, hogy ez oroszlánfő nyitott szájába a titkos feladások Leveleit lehessen majd csúsztatni, amik innen egy hármas kulccsal elzárt vasszekrénybe csúsztak át, s onnan lettek kivéve a három állam-inquisitor által."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Ah, mégis annak a porába, amit mi alkotunk, nem fog az utókor szegfűket ültetni soha.
A szellemszabadság alkotása nem ég meg. Azt „nec Jovis ira, nec ignes…” "

/Utazás a harangokkal együtt/

[nec Jovis ira, nec ignes = sem Jupiter haragja, sem tűz..
"Befejeztem egy munkát, melyet sem Jupiter haragja, sem tűz, sem kard, sem az idő vasfoga nem tud elpusztítani."]

"Mikor a Muzeo Corrert végignéztük, a teremőr, ki egyúttal magyarázó kalauznak is vállalkozott: egy kép előtt, mely művészi kivitelére nézve méltán látszott helyet foglalni a többi, múzeumban tartásra érdemes művek között, azt mondá: „ezt a képet én festettem”. Hanem azért az egy líra ajándékot elfogadta és megköszönte. Elődei nábobok voltak! Ami Velencét fenntartja most: az a rámaradt műkincsek utánzása, amit egész gyárilag kezelnek.
Tiziano helyét elfoglalja a photographműhely, Benvenutót kipótolja a galvanoplastikai gyár, a tízek tanácsának titkát széthíreszteli a távírda, a barcarole dalait leőrölgeti a kintorna; de van szabadság, s ez kiegyenlíti a számlát."

/Utazás a harangokkal együtt/

"A respublika három királyságot tartott zsámolyhordozójának, s nevezte koronás szolgáit cyprusi, candiai, moreai királyoknak! – Ellenség nem taposta e szent négyszöglapokat soha: a francia forradalomig. – Az „egyenlőség” volt az, ami a dicsőség utolsó zaját is elnémította. – Ez ellen elfeledtek fogadalmi templomot építeni."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Én tengerre nem megyek. Nem szeretek olyan házban lakni, ahol a ház parancsol velem, nem én ővele, s nem szeretem az olyan betegséget, amiért az embert még ki is csúfolják. […]

Én már csak várok odáig, amíg a repülőgép fel lesz találva."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Más világvárost, amint szerepe lejárt, eltemette a homok. Azok az apró, parányi homokszemek s az a láthatatlanul működő szél, azok az örökké élő fűszálak olyan szépen elsirolták Babylont, Ninivét, Memphiszt, Baalbeket, Carthagót, Palmyrát; de Velencének tenger volt az anyja. S az örökké fenntartja gyermekeit. Az isteni anya most is mindennap kétszer előjön tisztára mosdatni gyermekét, árapálya langy mosdóvizével, s eléje tartja a tükröt, hogy nézze meg benne magát."

/Útleírások/

"A világ minden nemzetének mythotogiája nőnek személyesíté a földet, férfinak a tengert: a velencei még a hitregét is megfordította, azt mondta a tengernek: én vagyok a férfi! Eljegyezte őt menyasszonyának.
Itt van a kettős csoda gyermeke: a tengertől született város."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Egy rettenetes tájkép, mely nem hasonlít a mi mocsáraink nádas, sömlyékes, vízi virágokkal tarkázott képéhez. Ez itt a halál képe. Először a víz alkot szigeteket a földtengerben, azután meg a föld a víztengerben. Labyrinthtá bonyoluló földnyelvek körött haragosbarna színű pocsolyák, mikből nincs kijárás; zsombikok, buckák, tele nőve tengervizet ivó szikes növényzettel; sehol egy csónak: e tömkelegnek nincsen járható útja; sehol egy madár, egy élő állat; e holt vizekben halak sincsenek, se békák, se kagylók: a földre kitévedt tenger ez, árapály nélkül."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Igazán nagy hibát követett el ősapánk, Attila, hogy mikor már benn volt ebben a szép országban, megint kiment belőle, ahelyett, hogy cum gentibus itt letelepedett volna. Dicső ősünk festményi remekművekben, s a Szent Péter templomának egyik művészi oltárdomborművén megvan örökítve, amint visszaretten az égből alászálló Szent Péter és Szent Pál apostolok láttára. De ha már meglátta, pogány létére, a keresztyén szenteket: mért nem követte őket egészen? Mért nem lett egyúttal keresztyénné maga is? S maradt volna ott római császárnak. Lett volna belőle Szent Attila. Az olaszok is jól jártak volna, mert nem kellett volna ezernégyszáz esztendeig várniuk az Unita Italia után: mi se bántuk volna meg a dolgot; diákul úgyis meg kellett tanulnunk: s most volna a „Kálvinista Róma” helyett igazi Rómánk, Tisza volna most Melegaro, Széll volna Sella, Madarász volna Mazzini, s volna jegybankunk minden városban három, egymás piculáit el nem fogadó. S most laknánk ebben az Istentől megáldott paradicsomban, aminek a népe ugyan szegény, de az országa gazdag, s a kicsiny emberei büszkék arra, hogy a hazájuk nagy. Ezért könnyű az olasznak énekessé qualifikálódni. De a mi hazánkban, a mi klímánk alatt nem lehet az embernek az örökös zúgolódás, patvarkodás miatt megakadályozni, hogy ellenben a szónoki tehetsége ne fejlődjék ki túl a szükségleten."

/Utazás a harangokkal együtt/

[ cum gentibus = népeivel, nemzeteivel ]

"De kinek legyen kedve kertészkedni minálunk, ahol tíz esztendő közül kettőben elveri a szőlőt a jég, háromban elfagy, kettőben nem terem és kettőben meg nem érik; de azért mind a tízben egy forint a napszám, meg két pint bor, meg ebéd, vacsora, s a gazda tartozik a legyezővel hajtani a kapásról a legyeket, amíg az délutánra alszik."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Hányszor mondhatta itt az egyik arckép a másiknak: 'Maradj itt! Maradjunk boldogok! Jobb embernek lenni és szeretve, mint istennek lenni és gyűlölve!'"

/Utazás a harangokkal együtt/

"A pesti rakpart élénkebb képet mutat. Ez igazi emporium jellegével bír gőzösei fürge rajával míg Trieszt kikötője oly mozdulatlanul áll, mintha photographnak fogadta volna meg nyugalmát."

/Utazás a harangokkal együtt/

"A tenger, a szabadságvágyat felköltő, a visszatérő emléket fenntartó, a függetlenséget ébresztő nagy elem. Amely népnek tengere van, az nem könyörög annyit a földnek s nem káromolja annyit az eget."

/Utazás a harangokkal együtt/

"A tenger, ez a titokteljes percinga az idő nagy óraművében, mely szabályosan számlálja a csillagászi nap kezdetét és végét, még az éjsark alatt is, hol a hosszú éjben nincs dél, nincs éjfél."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Titokteljes birodalma a néma népnek, amelynek óriásai hatalmasabbak a mi hadvezéreinknél, építészei, a korallok, nagyobbszerű műveket alkotnak, mint a mi münstereink; földlakói, a csigák, jobban hiszik a halhatatlanságot, mint mink, mert életükben megcsinálják sarcophagjaikat, amit az utolsó napon újra felvehetnek."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Előttünk áll a tenger. Ez a titokteljes világ, ami több embert táplál, mint a föld. A közös haza."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Ellenzéki hírlapírónak arany a dolga! Félnek tőle és magasztalják. Témából sohasem fogy ki. Lelkiismerete mindig nyugodt, ha jót indítványozott, azért, mert jót talált ki; ha rosszat, azért, mert úgysem lesz belőle semmi. Míg ha egyszer kormánypártra került, köszönnek is neki, nem is az emberek, szidják s azt kérdik tőle, hogy érzi magát? Ráolvassák, hogy bezzeg nem azt beszélte tavaly „a Löki gyöpön!”, s ha csak hazaárulónak nevezik, még akkor nagyon tisztességesen bánnak vele."

/Utazás a harangokkal együtt/

"A párt, amelyhez tartoztam, kormányra jutott, ezzel együtt nekem is kötelességem lett, mint lapszerkesztőnek, a pártommal együtt menni s a kormánypolitikát védelmezni.

Ez olyan érzés, mint mikor egy asszony özvegységre jut. Most ő lett úr a háznál, most már ő végezheti mindazt, amiért eddig minden nap pörlekedett a férjével; már most csinálhatja mindazt jobban maga, ha tudja; az egész ház gondja az ő vállán fekszik, ki eddig csak a készhez ült hozzá, s csak az öreget ösztökélte függöny mögötti prédikációkkal. Hogy fog elbánni a sok idegen ellenséggel? Hát még a hitelezőkkel! (A megboldogult nemigen jó gazda volt, sok adósságot hagyott a successoraira!) És aztán a nyakára nőtt sok nagy refractarius gyerek, akiket ő maga kényeztetett, pártul fogott, mikor az öreg jött a spanyolnáddal, rendet csinálni közöttük. Ő fejtette ki bennük az ellenkezési ösztönt. Most aztán hogy bírjon velük? A kormányra jutott oppositio valóságos özvegyasszony (a bibliai olajos korsó nélkül)."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Szeretem az alacsony házikómat, s az enyéimet, kik benne laknak, az ismerős szobámat, a vén íróasztalomat s a karszékemet, melyben huszonnyolc év óta ülök, a szerkesztőségem barlangját, ahol a parkett kockái a dicsőségtől és a rajtuk járástól homorúvá koptak már; szeretem Budapestet, aminél szebb város nem leltet a földön, és a Dunát, aminél dicsőbb víz nem képzelhető; szeretem barátaimat, szeretem ellenségeimet s el tudok ácsorogni naphosszat a Svábhegyen, magam ültette, most már vén fáim alatt, és bámulni azt a soha meg nem unt képet magam előtt: a nagy Duna melléki rónát, a láthatáron csillámló toronytetőkig s vissza a szemlátomást növekedő ikerfővárosig, amit a nagy kék folyam elválaszt s ugyanaz megint összeköt; szeretem zord időben a meleg szobát, ahol magam fűtöm a kemencét, szeretem a kora reggeli munkát, a rendes időbeli ebédet, minek a jó leves a koronája, a délutáni pihenést; szeretem az országgyűlést, ahol négyszáz veszekedő társak vagyunk s mind jó barátok. (Némelyiknél nem is tudom, miért veszekedünk? S miért vagyunk jó barátok?)"

/Utazás a harangokkal együtt/

"De megvallom, hogy sohasem szerettem utazni. A megszokás embere vagyok."

/Utazás a harangokkal együtt/

"És aztán még nem láttam két olyan dolgot a földön, ami nélkül pedig költőnek a földet elhagyni nem szabad: nem láttam Itáliát és nem láttam a tengert. Pedig mennyit írtam mind a kettőről – képzelet, álom után."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Ez olyan mártirium, ami elől még egy szent is megfutott volna, ami pedig én még eddig nem vagyok."

/Utazás a harangokkal együtt/

"A sápadt ara vágyja, piros adja, a fehér megtagadja. (No, a csókot.)"

/Sírkő-album/

"Ti magyarok nem értitek ezt. Ti nem tudjátok, mi az a hallgatva gyűlölés. Ti ha megharagusztok valakire, jól összekáromoljátok, s azzal el van a dolog intézve. Még kevésbé tudjátok, hogy mi az a hallgatva cselekvés? Ti nálatok az összeesküvők kivarrják a dolmányukra zsinórban, kitűzik a kalapjuk mellé tollban, hogy ők most mit akarnak. Elmondják áldomásban poharak között; eldanolják nótákban az utczán, hogy ők milyen kurucz legények, - aztán nem is teszik meg, amivel fenyegetőznek. Csak az oroszok értik az összeesküvést, elnyulnak annak a myceliumszálai a herczegi paloták hálószobájáig."

/Sírkő-album/

"Az én népeimben meg lehet bízni. Lopnak azok mindent: ellopják az ágyút a kronstadti erődből, ellopják a buzával rakott hajót a tengeren, ellopják a Miklós czár diadalívének a quadrigájáról a rézlovaknak a farkát, de könyveket nem lopnak soha."

/Sírkő-album/

"Hát legelőször is a polgári házasságkötéshez mulhatatlanul bekövetelik a keresztlevelet. Hát a kinek születési helye kétezer mértföldnyire esik attól a helytől, a hol meg akar nősülni? Hátha nem is keresztelték meg? Hátha pogány volt, zsidó volt? Hátha elfelejtette a rabbi, a sakter, a dervish, a bába valami könyvbe följegyezni, hogy ezen s ezen a napon egy nyomorult féreg jött a világra, s ilyen könyv egyáltalában nem létezik? Hátha a gyermeket kidobták az útra, se apát, se anyát nem ismer. Akkor az nem nősülhet meg. Azután követelik a másik irott papirost: bizonyítékot arról, hogy a házasulandó három hónap óta ott lakik abban a kerületben, a hol egybe akar kelni. A nélkül nincs házasság. Utoljára aztán be kell bizonyítani, hogy az előbbi házastárs meghalt, bizonyítványt hozni róla a paptól, a ki eltemette. Hát a kinek a halottját a tengerbe dobták, minden circumdederunt nélkül? Hát a kit a hóhér temetett el? Hát a ki ütközetben esett el? Hát a kiről nem lehet kitudni, hol veszett el?"

/Sírkő-album/

"Ismerek én már mindenféle házasságkötést: a tatárt, a daurit, a hol a vőlegénynek úgy kell elfogni a lóháton előre vágtató menyasszonyt, az a szentesítés; a zsidók menyegzőjét, a hol menyasszony és vőlegény a szemétdombon ürítnek poharat, s azt cseréppé tapossák; a görög esküvőt, a két koronával, selyem takaróval, mézes buzával; még a Kostermangárok házasságkötését is, melynél egy seprűt két felől megfognak a násznagyok, s vőlegénynek, menyasszonynak azon kell háromszor keresztülugrani, s azzal szentesítve a házasság;"

/Sírkő-album/

"Királyok, hadvezérek nem vivnak ki olyan diadalokat, mint a festő. Neki van adva az Istenerő: alkotni, teremteni, s az ő alkotásai megmaradnak - még a katakombákban, a Vezúv lávája alatt is. A festőt megérti az egész világ: nem kell neki tolmács, fordító, sajtó: ő egymagában teremt. A festő nagy úr!"

/Sírkő-album/