"S e holt falak története még oly közel van. Itt borong a dűlt vár, melynek árnyékos bolthajtásában világszép asszonya, a szép Báthory Erzsébet emléke kísért (Csejte). Szűz leányok vérében szeretett fürdeni; attól lett oly fehér. Még bejárható a pince, ahová háromszáz áldozatát eltemette. Átellenben a szomszéd várrom, melyben az ifjú lovag lakott, akinek kedvéért akarta a szép nő még szebbé tenni magát. S nem messze van a várkastély, túl a hegyeken, ahol az ősi képtár őrzi a szép szörnyeteg képmását; az az alabástromfehér arc oly szelíden néz le reánk, mintha csak azt kérdezné: „Hát mit tettem én, rózsákat téptem le, rózsavízben fürödtem: hát vétek az?"

/A Kárpátok között/

"Itt azután áttért a herceg magyarországi élményeire, hogy egyszer lovakat vásárolt, s a remondákat vezető huszároktól sokszor hallá ezt a szót: „Isten, Isten!” Míg egy végre azt mondá: „Három Isten!” A vezénylő lovastiszttől kérdezé, mit tesz az? Ez azt felelte (nem sokat tudott magyarul), hogy a magyaroknál háromféle vallás van, katholikus, protestáns és görög; a katonák efölött vitatkoznak. Bismarck sehogy sem akarta a magyarázatot elhinni, míg a kecskeméti főbíró felvilágosítá róla, hogy ezt a szót nem annyira imádságképpen, mint erőkifejezésül szokták használni erre mifelénk."

/Bismarcknál/

"Visszatérőben leszálltunk egy templom előtt az útfélen, aminek ez a különös címe van: „Domine, quo vadis?” (Uram, hová mégy?)

Köztudomású a monda, én is hallottam vagy olvastam azt valaha; de azért mégis új volt előttem, mikor a sekrestyés elmondá, hogy ez a hely az, amelyen egy éjjel Péter apostol összetalálkozott Krisztussal. Péter menekült Rómából, megtudta, hogy a császár halálra keresteti, s irtózott a vértanúság kínjaitól. Szemközt találkozott menekültében a mesterrel. „Domine, quo vadis?" kérdé megdöbbenve. „Venio iterum crucifigi.” Felelé a világ megváltója. (Jövök újra keresztrefeszíttetni.) Erre az apostol megszégyenült, megfordult, s visszatért Rómába. Ott elfogták, s Nero cirkuszában halálra kínozták. De hát mi volt az akkori mártíromság? Hisz akkor még nem voltak újságírók; csak olyan közönséges hóhérlegények voltak."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Láttam a „három Rómát”.
Az első: a császárok Rómája, az isteni, felséges romok: a népek bölcsője.
A második: a pápák Rómája, a Szentséges szolgálatába állott művészet városa: a népek oltára.
A harmadik: a nép Rómája, az új gyárváros.
[…]
Az a civilisatió, aminek a császári Róma székhelye volt, oly magasra nőtt, hogy az Olymp nagyságát érte már el. E magasság biztosította az eltemettetéstől. A keresztyén civilisatió még magasabb volt, mert az az égig ért Ez eltemette a régi Rómát. És most jön a harmadik Róma. A találmányok civilisatiója nem jár sem az Olympra, sem a csillagokhoz, az a földön marad, az nivellíroz, egyenlővé tesz: úgy temeti el az útjában levőt.
[…]
A császárok Rómája „kenyeret és játékot” adott a népnek, az egyház Rómája adott a népnek „békét és üdvöt”; az új Róma ad neki „munkát és szabadságot”.

Mikor végigtekintünk a palatini romok magaslatáról a három Róma felett, ez a gondolat nehezül szívünkre: íme e dicső romok, mikben az alkotók szelleme túlélte az alkotott művet; távolabb a felmagasló épületóriások, amiknek élő kövei túlélték a szellemet, mely őket alkotta. S eltakarva tőlük az, ami nem számít a jövőre, mely a jelen számára épít. „S ami a jelennek igazán él; az él igazán örökké.”"

/Utazás a harangokkal együtt /

"Az arsenal múzeumának főtermében, a jobb oldali fal legutolsó szekrényének egyik osztályában vannak megtartogatva Carrara hercegnek pokoli leleményességű készülékei, amik iszonyú életének vázlatát képezik. Ott van egy borzasztó eszköz, amellyel neje hűségét hitte biztosíthatni. Csak férfiaknak mutatják meg, vagy oly nőknek, akik már olvasták Dumas legújabb darabját. Mindjárt mellette egy ércdiadém, mely kínzószerrel a nő fejét átszorítva, csikarta ki attól a titkos imádó, a vetélytárs nevét. Aztán jön egy kapukulcs. Az a vetélytársnak lett elküldve, hogy azzal titokban felnyithatja a palota oldalajtaját. Hanem a kulcsban egy egész pokolgép van elhelyezve. Amint a zárban elfordítják: a fogantyúból egy éles szigony pattan elő, mely rögtönölő méreggel van befertőzve. Az éjjeli látogatót az megölte. Azután látható egy kis acél tegez: akkora, hogy egy köpeny oldalzsebében elfér. Ehhez finom mérgezett acélnyilacskák készítvék, mikkel a féltékeny herceg vágy társait messziről, észrevétlenül sebezé halálra. Utoljára jön egy cédrusfa ládikó, olyan, mint egy ékszertartó. Csakhogy ékszerek helyett pisztolycsövek vannak benne elhelyezve. Ezt ajándékul küldé egy hölgynek, ki szerelmét megvetette, s a fölnyitáskor a pokolgép agyonlőtte a szép asszonyt."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Rettenetes palota! Melynek mikor az alapját letették, már akkor arra gondoltak, hogy azok a nehéz szikladarabok börtönt fognak képezni halálra ítélt rabok számára, s mikor az ólomtetőt felrakták a födelére, azt számították ki, hogy hány gyanús államfogoly fér el annak rekesztékeiben? S a kétségbeesés és átok e két tanyája közét megrakták a respublica minden dicsőségével, amit csak építész, festő, szobrász, aranyozó, ércfaragó meg tudott örökíteni. Mikor a „loggiá”-k kettős oszlopcsarnokát építették, két oszlopot a 107 közül azzal a szándékkal készítettek vörös márványból, hogy ezek között fogják a halálítéleteket felolvasni a nép előtt; mikor a Sala della Bussola lépcső fejéhez az oroszlánfőt odafaragtatták, arra gondoltak, hogy ez oroszlánfő nyitott szájába a titkos feladások Leveleit lehessen majd csúsztatni, amik innen egy hármas kulccsal elzárt vasszekrénybe csúsztak át, s onnan lettek kivéve a három állam-inquisitor által."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Mikor a Muzeo Corrert végignéztük, a teremőr, ki egyúttal magyarázó kalauznak is vállalkozott: egy kép előtt, mely művészi kivitelére nézve méltán látszott helyet foglalni a többi, múzeumban tartásra érdemes művek között, azt mondá: „ezt a képet én festettem”. Hanem azért az egy líra ajándékot elfogadta és megköszönte. Elődei nábobok voltak! Ami Velencét fenntartja most: az a rámaradt műkincsek utánzása, amit egész gyárilag kezelnek.
Tiziano helyét elfoglalja a photographműhely, Benvenutót kipótolja a galvanoplastikai gyár, a tízek tanácsának titkát széthíreszteli a távírda, a barcarole dalait leőrölgeti a kintorna; de van szabadság, s ez kiegyenlíti a számlát."

/Utazás a harangokkal együtt/

"A respublika három királyságot tartott zsámolyhordozójának, s nevezte koronás szolgáit cyprusi, candiai, moreai királyoknak! – Ellenség nem taposta e szent négyszöglapokat soha: a francia forradalomig. – Az „egyenlőség” volt az, ami a dicsőség utolsó zaját is elnémította. – Ez ellen elfeledtek fogadalmi templomot építeni."

/Utazás a harangokkal együtt/

"Hányszor mondhatta itt az egyik arckép a másiknak: 'Maradj itt! Maradjunk boldogok! Jobb embernek lenni és szeretve, mint istennek lenni és gyűlölve!'"

/Utazás a harangokkal együtt/

"Hát legelőször is a polgári házasságkötéshez mulhatatlanul bekövetelik a keresztlevelet. Hát a kinek születési helye kétezer mértföldnyire esik attól a helytől, a hol meg akar nősülni? Hátha nem is keresztelték meg? Hátha pogány volt, zsidó volt? Hátha elfelejtette a rabbi, a sakter, a dervish, a bába valami könyvbe följegyezni, hogy ezen s ezen a napon egy nyomorult féreg jött a világra, s ilyen könyv egyáltalában nem létezik? Hátha a gyermeket kidobták az útra, se apát, se anyát nem ismer. Akkor az nem nősülhet meg. Azután követelik a másik irott papirost: bizonyítékot arról, hogy a házasulandó három hónap óta ott lakik abban a kerületben, a hol egybe akar kelni. A nélkül nincs házasság. Utoljára aztán be kell bizonyítani, hogy az előbbi házastárs meghalt, bizonyítványt hozni róla a paptól, a ki eltemette. Hát a kinek a halottját a tengerbe dobták, minden circumdederunt nélkül? Hát a kit a hóhér temetett el? Hát a ki ütközetben esett el? Hát a kiről nem lehet kitudni, hol veszett el?"

/Sírkő-album/

"Ismerek én már mindenféle házasságkötést: a tatárt, a daurit, a hol a vőlegénynek úgy kell elfogni a lóháton előre vágtató menyasszonyt, az a szentesítés; a zsidók menyegzőjét, a hol menyasszony és vőlegény a szemétdombon ürítnek poharat, s azt cseréppé tapossák; a görög esküvőt, a két koronával, selyem takaróval, mézes buzával; még a Kostermangárok házasságkötését is, melynél egy seprűt két felől megfognak a násznagyok, s vőlegénynek, menyasszonynak azon kell háromszor keresztülugrani, s azzal szentesítve a házasság;"

/Sírkő-album/

"No Zsuzsi, hát téged mi szél hozott ide, 'kárlátóba' jöttél-e vagy 'susogóba'. Leány vagy-e már vagy még csak menyecske!"

/Világszép leányok/

"- Tizenkét tarokk tuletroa pagát ultimo.
- Köszönteti a kuruti plébános.
- Rekontra!
- Aztán a molnár ultimót mondott: a pandurhadnagy megkontrázza, nemzetes úr hív ki. Aztán okosan azzal a csepp észszel.
- Hát aztán ki játszik? (Kihív.)
- Tudtam, hogy bakot lő! Hát hosszú színt kell híni ilyenkor? A patnert kell meghajtani?
- Ángol ész!
(Ütik ököllel az asztalt.)
- Mint a kijáró kutyát!
- Azt hagyom a szent ekklézsiának.
- Megeszem én azt.
(A míg az ütéseket szedi, jól rásújt a kezére Csibor.)
- Aujaj! Az az én csontom volt!
- Hát ezt ki bírja?
- Hegyibe a gémmel!
- Ütni, híni!
- Vulpest, vulpest!
- Tarokkot neki.
- Skiz, vagy semmi.
- Magam az öreg!
[…]
(a fejéhez kap) - Hüh, mit csinálsz te leány?
- Csak egy legyet fogtam el a leveli békánk számára.
- De ne nézd az én fejemet vadászterületnek, mert én foglak el. (Kártyát dob az ütésbe.)
- Hát pubot kell én nekem smirolni az ütésbe?
- Mikor az a leány legyet fogdos a fejemen!
- Úgy játszott az úr, mint egy pudli!
- Ne tessék veszekedni. Épen így lett a molnár haminczhárom.
- Ta apjuk! Hallod-e? Hát igaz, hogy te annyi pénzt nyertél a kártyán?
- Hagyj nekem most békét, mikor éppen dritte káfban bika lettem! "

/Világszép leányok/

"A konyhasót nem kell előhagyni, mert attól az egerek nagyon elszaporodnak. Galenus speficumához, mely a vért meleggé teszi, végy praeparált veres klárist, balzsamot, paradicsomfát, szerecsendió virágot, aranyfüstöt, pézsmát, bensoét, manus christit, dyagridat, fahéjfa olajat, és alkermes lekvárt. Tarestinus szerint az eperfába ojtott körtének piros húsa lesz. Verulami baco szerint a Borometz fa élő állat, mely legel. Ha a fazékban fővő káposztára bort loccsantanak, soha nem fő meg puhára. Mikor egy asszony elveszti a beszélési tehetségét, a békakorsócska levelét kell mártani az italába, mivelhogy a béka a vizi állatok között az egyedüli, a melyiknek szava van. Arnoldus de Villa Nova szerint, a ki a napraforgó virágának harmatával él, soha se hal meg, a míg abba nem hagyja. (Neki megy egy útba eső fának abban megüti a homlokát.) Praestantissime! Erről jut eszembe, ha a homlokodat megütötted s kék folt támadt rajta, végy corporis Christi napján hajnalban balkézzel, a napnak hátat fordítva, kitépett buzavirág nedvét, vegyítsd össze szarvaskönynyekkel és szűzraj mézével, azzal kedn be. A holdbeli embereknek csak egy lábuk van, ellenben három kezük és előlhátul ábrázatjuk. Ha a majmok borotválkoznának, emberek volnának. Hermes Trismegistos palaczkba zárta az ördögöt s minden évben megduplázva a váltság díját, ha még egy évig élt volna, 262144 aranyat kapott volna."

/Szép Mikhál/

"Irtóztató egy hordszekér! Azon
Szállítják álczás kórházzsoldosok
Félis sárga, félig fekete öltözetben
A szörnyű pestis áldozatait."

/Milton/

"Az isteneknek vére hófehér,
Vénust kivéve, azé rózsaszín."

/Milton/

"Ha a művelt körökben valakit figyelmeztetni akartak a nyers modorára, azt mondták neki, hogy te vagy a harmadik! Tudniillik, hogy az elismert leggorombább embernek volt följegyezve a 37-es fiáker – utána következett másodiknak a színház pénztárnoka – negyedik volt a Sauwirth – a közbenső harmadik hely fönn volt tartva a jó barátnak."

/Útleírások/ 

"Egy régi népmonda szerint e szigeten vannak elásva a fejedelmi kincsek, melyeket elvinni nem volt idő, azok között a királyleány ezüst harangja is; s éjfélenként Margit napján túlföldi fény gyullad ki a királyleány sírja fölött: megcsendül az ezüst harang, s ugyanaz a bűbájos illat árad szét a tájon, melyet a krónikák legendája említ a királyleány sírbatételénél s újból fölvételénél."

/Útleírások/ 

"Egész albumokat töltenek meg művészhazánkfia* remek rajzai, s ezek mind a czár tulajdonát képezik. Van köztük olyan is, mely mesterséges zárral csukódik: kívül a táblájára nyomtatva 'erotica' (szerelmes dolgok). Azok is művészi becsű alkotások; régi classicus felfogásban, minők a Pompéjiből előkerült festmények a nápolyi múzeumban."

/A czár albuma/

*Zichy Mihály

"Tehát mind mondám, csúnya világ volt idebenn egész 1825-ig.
Ekkor bátorkodtam én születni.
Nem február 19-ikén, mint biografusaim állítják, hanem 21-ikén.

[…]
Utoljára lép oda a városbiró, tekintetes Amtman József uram. […]
Az pedig előhúz a belső zsebéből egy nagy pecsétes levelet, s azt teszi le az uj honpolgár vánkosára.
'Én pedig ezt hoztam ajándékul a kis fiucskának.'
Az apám átvette. Kibontja, elolvassa. Az a helytartótanácsnak a decretuma de dato 1825. Vigesima prima Februarii ( az én születésem napja), a melyben megparancsoltatik a magyarhoni királyi városoknak, hogy a naptól kezdve minden intimatumaikat, számadásaikat magyar nyelven intézzék az ő felsőbbségeikhez.
Ez volt az első megvillámlása az ujralobbant nemzeti lángnak jó Magyarországon.
Az én jó apámnak a könny kicsordult a szeméből e drága okirat elolvasására.
Tehát szabad magyarnak lennünk!
Ez volt az a koralkotó fordulat, mely véletlenül a sors intézéséből épen összeesett az én keresztelőmmel.

Bizony mondom, hogy buzgó kereszténnyé a tisztes ősz pap keresztvízzel avatott fel: de hazafivá az apám örömkönnyei kereszteltek meg."

/Hogy kezdődött ez a dolog?/

"Azt is el tudom képzelni, hogy abban a kis szobában számos vendég gyűlhetett össze a keresztelőt követő paszitára; mert később, kis fiú koromban valami hat asszonyságnak kellett kezet csókolnom, a kiket keresztmamának szólítottam;"

/Hogy kezdődött ez a dolog?/

"a Névtelen Vár kapujára egy nagy kétfejű sas volt festve, melynek szügyében a magyar nemesi címer pompázott, két fejének csőrei pedig arra voltak alkalmazva, hogy egy széles sávot feszítsenek szét e felirattal: SALVA GUARDIA. Most megtudta a gróf a hasznát ennek a dekorációnak. Ez azt jelenti, hogy ott nemesi telek van, mely három privilégiummal van felruházva: szabad benne bort mérni; szabad rajta zsidónak lakni; s nem szabad bele katonát szállásolni."

/Névtelen vár/

"a hatalom egy egész szövetséget tart fenn, szép hölgyekből, deli ifjakból és ártatlan gyermekekből; akiknek feladatuk gyöngéd érzelmek álarca alatt belopózni a családok szentélyébe; behálózni a hozzájárulhatlan embereket; hízelegve csalni ki azoknak titkait; s ezeket együtt a Cythere dandárának nevezik!"

/Névtelen vár/

"[Levente]
Látod azt a szűrös, púpos atyánkfiát,
Az a Gönczöl apó, a ki feltalálta,
Hogy a szekerünknek négy kereke legyen.
Ezzel eszelte ki egész átkelésünk.
Bizony megérdemli, hogy a hálás nemzet
Feltegye a nevét a csillagok közé,
S azt a körben forgó hat fényes húgyokat
Úgy híja utána, hogy 'Gönczöl szekere'."

/Levente/

[húgy - csillag régi neve (cikk)
"Húgyok hatalmas teremtője!" - régi ima
Kaszahúgy - Sirius]

"[Levente]
Ott azon a tetőn egy várat emeltünk,
Erős czölöpvárat, mint hajdan a győrök.
Őrzi a bérckaput, a melyen bejöttünk.
Mindent általhoztunk, szekerekre raktunk,
Semmit a mienkből kinn nem felejtettünk,
Asszony, gyerek, jobbágy s meg a nyájak, csordák,
Mind átkeltek velünk. Hidd el, nagy munka volt.
Annak emlékére 'Munkás'-nak nevezzük
Ezt az új hazában legelső várunkat."

/Levente/

"A Kába köve, mikor a próféta imájára az égből leesett, tiszta fehér volt és átlátszó; de egyszer egy afféle hajadon tette rá a kezét, aki olyan virágbimbó volt, melyben pók lakik; s attól egyszerre olyan fekete lett az égből esett kő, amilyennek most ismerjük. Ezért nem bocsátanak többé férj nélküli némbert a Kába szentélyébe."

/Aki a szívét a homlokán hordja/

"Egynek a fején pedig a korona fog ragyogni, melyről azt beszéli a legenda, hogy angyalok hozták a csillagos égen keresztül, a tejúton elcsusztak vele, a korona a földre esett: igen! arra a csillagra, a mit nagy kezdőbetűvel 'Föld'-nek neveznek; estében görbült el az ormát diszítő kereszt."

/A legdrágább öltöny/

Ezek voltak az afghanok."

/A láthatatlan csillag/

"A história múzsája nem jegyzi fel, vajon Theseus úrfi, midőn a labirintból visszatért, ezt a vezérlő pamukot újból felgombolyította-e, visszaszolgáltatva azt a kikölcsönző kisasszonynak, hogy mármost kössön belőle harisnyát, amire bizony nagy szüksége lehetett, ahogy számos szobrai bizonyítják."

/Öreg ember nem vén ember/

"Amott hajlik ki a folyam fölé egy magányosan álló bércz, melynek tetején egy bolond szavára emeltette Beczkó várát egy még nagyobb bolond."

/Magyarhon szépségei - Úti levelek/