“Valóságos axiómát képezett az az adoma, a melyben egy öcs pénzt kér kölcsön a bátyjától s ezt a választ kapja tőle: Ha nem adok neked kölcsön pénzt, akkor, öcsém, csak te haragszol meg rám; de ha adok, akkor majd én is megharagszom terád, te is én rám.”
/A háromszínű kandúr/
"Tudni kell azt, hogy Kecskemét egy olyan rendkívüli város, a hol minden ember otthon tartja az eszét. Senki sem megy a szomszédba kölcsönkérni egy kis sütnivalót."
/A háromszínű kandúr/
“A kutya hatalmas állat a világon.
Különösen Magyarországon.
Kivált mikor már a bőre le van fejtve.
Ez a kutyabőr még a holta után is eleven.
Mit mondok: eleven? Halhatatlan!”
/A háromszínű kandúr/
“Negyedik kombináczió, a melynek esélye szerint miss Palmyra önként támadó szívhajlamból beleszeressen egy szerény anyagi körülmények között élő ifjúba s lemondjon érte a dúsan jövedelmező állásáról, s választottjával együtt dohánytrafikát nyisson. No hát, az ilyen mesét megengedheti magának egy regényíró a közönségével szemben; de félig-meddig tisztességes reporter ekkora vadkacsával be nem léphet (ajtón kidobatás terhe alatt) egy tisztességes szerkesztőségbe.”
/Három pár/
“A törvényhozók Nesztora, az ifjú kedélyű öreg Bónis Samu talált ki a titkos feleségek számára egy kollektív nevet: Kalazánczia. Szótárba nem került, de akkoriban mindenki értette.”
/A szív törvénye/
“Szokták a magyarok így nevezgetni a feleségüket.
A zsena derék, hűséges élettársa az urának, a ki azt szereti, boldogítja, bajában ápolja, gazdaságát intézi, otthonát kedvessé teszi - és még talán a gyermekét is neveli. Csakhogy éppen az esküvőjüknél nem volt egyéb tanú, mint az a bizonyos két gólya, aki ott kelepelt.”
/A szív törvénye/
[Orosz, cseh, szerb, szlovák, szlovén nyelven feleséget jelent.]
“Hát bizony németül tanulni sohasem szerettek a magyar fiúk. ”
/A szív törvénye/
"Maga a rózsa is feltűnő volt: lángpiros, nem egészen teljes, a közepén egy csomó aranyszín himszál vált ki a kelyhéből; a szaga kábítóan édes. Az embernek e rózsa láttára az a gondolata támadt, hogy ez a virág beszélni tud.
Ez a hirhedett Gül Hanem, a rózsák királynéja, a kazánliki rózsa. Ebből készítik a törökök a nagybecsű rózsaolajat."
/Az erényt mindig szeretni kell/
"A nap csak eszköz, a föld a cél, bárha ez forog is amaz körül; s a mindenség közepe nem a Szíriusz, hanem az emberi szív, mely megtelt Istennel!"
/A látható Isten/
"az Isten a magyar nyelvet csak a saját gyönyörűségére teremtette"
/A látható Isten/
"Hiszen magyar nyelven költeni olyan, mint a hegedűművésznek a straduarión játszani!"
/A látható Isten/
"S hogy magyarul írok, azt nem azért teszem, mert nemzetem iránti kötelességem kényszerít, hogy hű hazafi legyek – hanem azért, mert én olyan szép, kifejezésekben gazdag, mondataiban tökéletes, a gondolatokhoz odataláló nyelvet nem ismerek, mint a magyar. "
/A látható Isten/
"Volt idő, azt mondják, amikor szükség volt rá, hogy a nemzeti önérzet ébren tartásáért írjak – most már nincs rá szükség: most már csak magamnak írok."
/A látható Isten/
"Például az Üstökös című humorisztikus vállalatom úgy keletkezett, hogy egyszer egy barátom hibája miatt nagy bajba kerültem, s gondterhesen járkáltam künn a kertemben, akkor még fiatal fácskáim között, s íme, mint Mózesnek a csipkebokor, nekem a ribiszkebokor súgta meg, hogy kezdjek meg egy művet, amihez akkor még minden hiányzott: humorisztikus író, rajzoló és olvasóközönség, csak egy volt meg, ami nem kellett: osztrák cenzúra. S ez a sugallat szülte azt a vállalatot, melynek huszonkét évfolyamában a magyar néphumor van összesítve, s mely rám nézve is egy új fordulópontot képezett, és szabadulást nyitott önerőm útján."
/A látható Isten/
"Mert az alkotáshoz nem elég az akarat, nem elég a tehetség: oda inspiráció kell.
Lehet valakinek a leghálásabb költői tárgy a kezében, bírhatja az írói nyelvet, a ragyogó tollat, merész fantáziát; ha nem tudta megtalálni a sugallatot, mely tárgya iránt átmelegítse, mely annak rejtélyeit előtte feltárja: vesződni fog, kínnal alkot és belefárad, s mikor elkészült vele, bánja, hogy megteremté.
Ellenben minő földöntúli gyönyör az: az önkénytelen sugallattól átmelegülve dolgozni egy munkán, melybe alkotója bele tudott mélyedni lelke egész szeretetével, azt az első megfogamzás percében készen látja maga előtt, s nem tud tőle megválni, míg be nem fejezte."
/A látható Isten/
"Harminc év óta mindig hordok magammal egy-egy kis könyvecskét, amibe mindazt följegyzem, amit az élet és könyvtárak tanítanak. Egy kis gyűjtemény már maga ez a könyvecskéim halmaza, s a belejegyzett tárgyak tömege nem egy, de tíz emberélet munkássának alapot adna. "
/A látható Isten/
"Nekem gyermekkori játékszerem sem volt más, mint a palatábla meg az iral.
Amit írtam, ahhoz rajzoltam is, s amit rajzoltam, ahhoz valami történetet is írtam.
A legelső piktúrám hatesztendős koromban egy farkas volt, s alá ez a történetesen alkaikus vers volt írva: „Búsulást hallata bokrokban egy farkas”. Hogy mi búsította el olyan nagyon azt a farkast, arról most már fogalmam sincs. Hanem a farkas meg a vers most is megvan valahol, mert késsel volt belekarcolva a nagy palatáblába.
Második művészi kísérletem egy szörnyeteg vers mellékletében a hírhedett Rőth-féle család gyilkosának arcképe volt. Ekkor már hétesztendős voltam. Jó apám dicsekedve mutogatta azt az ismerőseinek, s sokáig ott láttam azt a Bibliába eltéve. Kilencéves koromban már két versem jelent meg a „Regélő”-ben meg a „Társalkodó”-ban; az egyik valami négerrel bajlódik, a másik azonban egy ismerős alakot, a város bolondját énekli meg; alányomtatva a nevem, szülöttevárosommal és életkorommal együtt. Ez első siker által elkapatva, rögtön és egyenesen a drámaíráshoz fogtam. Tízesztendős voltam már, ez elég indok rá. Elő is adtuk azt a darabot kortársaimmal. Hanem az irigy kritika agyonhallgatta. S én ennek következtében elég jókor rájöttem arra a tudatra, hogy ha az ember író és festő akar lenni, elébb talán jó lesz iskolába járni.
Azóta mindig iskolába járok.
Az élet és a könyvtár két nagy iskola. A teremtésnek két nagy univerzuma."
/A látható Isten/
"Külellenséggel még lehet őszinte békét kötni; de ki békítheti ki valaha a belső ellenséget, a kielégítetlen nagyravágyást, mely örökké harcol a fennálló ellen, s fegyver szünetet nem köt soha, s ha győzött, nem pihen meg, csak tábort cserél?"
/A látható Isten/
"Mi a nemzetek története? – Küzdelem az istenerő és az emberakarat között.
Néha együtt halad mind a kettő; az a nemzet nagy lesz.
Néha győz az „akarat” az istenerő fölött, hanem az ember, a nemzet elvész.
Néha egy erős csapása a világteremtő kéznek megtöri az akaratot; csapásnak látszik, de mentő intés volt az. "
/A látható isten/
"Amin egy századon keresztül hasztalan fáradozott annyi nagy szellem, a népszabadság nagy művén, ezt a lehetetlen, óriásnak való feladatot egy márciusi napon megoldja egy csoport fiatal költő, újságíró és egyetemi tanuló, s arra az egy szóra, hogy „Ezt kívánja a nemzet!”, felszabadul a nép, a föld és a szellem.
Én láttam e napnak Istenarcát, s fényétől még most is elvakul szemem, ha visszatekintek rá. Ott járt előttünk, tűzoszlop képében, mint a szolgaság házából menekülő Izrael előtt. Láttam ezredévek bálványait egyszerre összeomlani, egyes embereket a tegnapi énjükkel ellenkezővé teremtődni, láttam egy korszakot egy perc alatt megszületni, láttam egy szolganépet egy varázsszóra szabad nemzetté átalakulni. Láttam az Istent!"
/A látható Isten/
"Előtámad, senki sem tudja, honnan, Ázsiából-e, vagy a Volga vidéki Észak-Európából egy néptörzs, s helyet foglal Európának egy olyan országában, melynek népzagyvalékát se Róma, se Attila, se Nagy Károly hatalma nem bírta egy összetartó birodalommá alakítani.
Ki vezette őket ide?
Ki adta neki a súlyos megintést a Lech-mezőn, hogy ne vesztegesse el magát, mint elődei, a hunok, avarok; hanem maradjon otthon földet és emberszívet művelni, országot alkotni. Csapásnak látszott; megmentő intés volt.
Megkaptuk ez intést a mohi pusztán, megkaptuk a Csele pataknál. A nemzet halála látszott az lenni. Csak tisztító tüze volt. Hisz ez a nemzet önmagát akarta meggyilkolni akkor.
Mikor a magyar önmagának lett legrosszabb ellenségévé, adott neki az Isten egy jobb ellenséget.
Mert ez ellenség barbár közönye mellett verhetett gyökeret hazánkban a reformáció, virulhatott fel a nemzeti tudomány, erősödhetett meg a szabadságérzet, emelkedhetett föl templomi szentséggé a hazaszeretet.
E nagy csapása nélkül az Istenkéznek ma ez a nemzet csak gyűlölt zsarnokokból és nyomorult helótákból állna; rég elpusztította volna önmagát."
/A látható Isten/
"Ne szóljunk a zsidó nemzetről, mely Jehova választott népének vallva magát, Istenétől mégis hazájából kiűzetni hagyatott. – Ha ott maradt volna, most a drúzokkal együtt juhokat, tevéket őrizne kis hazája legelőin, s nem volna több egy nomád népfajnál; míg szétküldve a széles világba, nevezetes tényező lett a népek között."
/A látható Isten/
"És itt találunk rá a látható Istenre: amidőn az emberi szabad akarat valamit elront, hogy fordítja csoda módon ismét jóra. Néha óriási szenvedések, áldozatok árán, de amiknek díja az árát mindig túlhaladja."
/A látható Isten/
"Minden nemzet addig él, amíg misszióját betölti; ha azon túlmegy, elmúlik, s ha új missziót talál, új alakban támad fel."
/A látható isten/
"De nem ismerem el a halált büntetésnek, s az életet jutalomnak. Misszió mind a kettő. Egyikünknél az az áldozat, hogy meghal, a másikunknál az, hogy élve marad.
Hányszor irigyeltem én azokat, akik már dolgukat jól végezve, pihennek: hányszor, évtizedeken keresztül?
De a holtak és élők áldozata egy célra szolgált; nagyobb célra, mint egy emberi boldogság; e nemzet ellenálló erejének megszilárdítására. S akik e célért meghaltak, többet tettek, mint mi, akik e célért élve maradtunk."
/A látható Isten/
"Ifjúságomban festőnek készültem, volt tehetségem hozzá, s kezdetben biztató szerencsém. Ha ott maradtam volna, most talán az egész világ volna hazám, s senki sem neheztelne érette. Én azt egyszerre elhagytam, s választottam helyette az irodalmi pályát, melynek koszorúi tövisből vannak fonva, s nimbusza nem világít, hanem éget. És mégis Őt látom e sorsfordulatban; mert nekem ez a pálya minden szenvedéseivel, küzdelmeivel, nehézségeivel együtt a gyönyörök végtelensége volt; menedékem az országos viharokban, vigasztalóm az elcsüggedésben; harminchárom év óta az egyetlen hely, ahol mindig megtaláltam mindazt, amit a nagyvilágban és a kis világban elvesztettem, volt az íróasztal."
/A látható Isten/
"Nem mondhatom, hogy sok szenvedés, megpróbáltatás, viszontagság ne ért volna. Hanem azt mind magam kerestem. Ha meghúztam volna magamat, talán nekem sem jutott volna belőle több osztalék, mint másnak; de mindig űzött a vágy szembemenni a nehéz időkkel, néha még baljóslatok, ellenálló akadályok dacára is."
/A látható Isten/
"E negyven év alatt bizonyára sok mindenféle eszme megfordult a fejemben, a mi regényeim meséjét kíséri, ezek az én alakjaimnak a szárnyai.
Most azt gondoltam, hogy ezeket a szárnyakat kitépem s aztán (ki nem látott még pillangó-szárnyakból összerakott képeket?) ilyen képeket csoportítok belőlük.
Íme a csoportok:
Gondolkodtam rajta, hogy mi czímet adjak e gyűjtemények? A költészet philosophiája? - vagy A szellem zónái?
Ezek mind nagyon kihívó, nagy hangzású nevek.
Legjobb lesz ez a czím: Negyven év viszhangja. Ez legalább indokolva van s nem hívja ki a századot a sorompóba."
/Negyven év viszhangja/
"És mostan, legvégül, hadd szóljak rólatok, leghívebb munkatársaim, segítőim, gyámolítóm: édes szép zöld fáim! akiket ültettem, magjáról neveltem, ójtva idomítottam: égnek emelkedő földi társak. Ti tudjátok, mennyit suttogtatok nekem? mennyi gondolatot hullattatok alá virágaitokkal? hányszor kerestem nálatok eszmét, felüdülést? mennyi álmot, ábrándot árnyékoltatok be? egész világ üldözése ellen hogy rejtettetek el? szívnek nehéz háborgásait hogy csendesítettétek el ? Ha egyszer valaki idejön, azt kérdeni, miért tudtam többet dolgozni nyáron, mint télen, mondjátok el neki, hogy ti is ott voltatok akkor.
A szabad természet volt az én sokatírásomnak legfőbb, legmélyebb titka!"
/Negyven év viszhangja/
"A jó fordító és a jó kiadó az írónak az, ami a szárny a madárnak. Egy toll még nem röpít el."
/Negyven év viszhangja/