"Mi, a kik egész életünket arra áldoztuk, hogy a hazai nyelv, közmüvelődés, a nemzetiség diadalra juttatásához fejünknek minden gondolatjával hűségesen szolgáljunk: követelhetjük azt, hogy ezekel a ki kifáradt koponyáinkkal holtunk után ne gurigázzanak."

/Pulvis et umbra sumus/

"Nincs a világon ehhez fogható szép! Alattam terjeszkedik az ifjúdad testvérváros, keresztülszelve a hatalmas Duna szigetektől szaggatott, kettős medre által. Negyven esztendő óta nézem innen erről a helyről, hogy nő, hogyan emelkedik, hogyan foglal tért, hogyan hódít ez a szép Budapest. A magasan kiemelkedő bazilika most már egész világváros-képet ad neki s a központi pályaudvar homlokzata úgy tűnik föl, tőlem nézve, mint egy óriási diadalkapu, melyen át dicsőség, gazdagság, nemzeti életerő özönlik be a szétdagadó fővárosba. Új palotasorok a két parton és be a Rákos felé, melyek már Kőbánya házcsoportjaival összeérnek s a széles erdősor a város körül szintén tele van házakkal, de azokat még eltakarják a fák: csak egy nagy kupola, egy-egy háztömb jelzi, hogy ott is világ van. Az én időmben e paloták, ez erdők helyén csak homoksivatag volt, melyről minden szél porfelleget zúdított a városra.
Az előtérben meg az ős Buda, a királyi várral s az új palotákkal, a Mátyás templommal. A százablakú Ferdinánd-kaszárnya mellől a túlparton versenyző magasra emelkedik a monumentális országház, maga a Gellérthegy is a bástyakoronájával beillik kontrasztnak e felséges képbe.
[…]
De sok órámat elvitte már ez a felséges panoráma! De szívesen adtam!"

/Babszemek/

"Az volt az országos fölpezsdülés!
Mikor a 'véd-egylet' megszületett.
Végig hangzott az országon a jelszó: 'nem használunk semmi külföldit, csak a honit.'
'Honi!' Ez volt a neve mindennek, a mi vevőre akart találni. A hölgyek kékre festett posztóban jártak, mi férfiak pukovai kék posztóban, vagy olajzöld gyöngyösi privilégiumban; a havannát száműztük, szivtuk helyette a selmeci pipából a jó vékit, kospallagit. Becsületszavunkat kötöttük le, hogy nem iszunk francia pezsgőt, hanem seidlitzporral meg czukorral vegyítjük a jó neszmélyit s az még jobban habzott, mint a Cliquot. Kávé helyett használtuk a czikóriát, s czukor helyett a mézet. Saját takácsaink megszőtték az asszonyaink által fonott lent, s azt viseltük fehérneműnek; selyembogarakat tenyésztettünk s Pesten selyemgyárat építettünk, mely azt a selymet földolgozza, a mit mi előállítunk."

/A magyar thea/

"Kaptunk ahelyett jó „írót”. Így híják a magyarok – nem a poétákat, – hanem azt a jó savanyú italt, mely a vajtól a köpülés után elválik. Valószínű, hogy honfoglaló őseinknek is ez volt az itala, amikor Magyarországra bejöttek. Bor még akkor nem volt a hazában. És ha mi egész híven akarnók megünnepelni a milléniumot, nekünk is íróval kellene a magnum áldomást innunk a nagy országos lakomán."

/A béka/

"Ott terül el Kecskemét és Halas között a nagy futóhomok sivatag, a minél különbet az egész országban kötve hiszem, hogy találjunk. A ki ezt végig járja, ugyan elmondhatja, hogy 'mégis mozog a föld'. Ez itt egyre változtatja alakját. Néhol, a lapályon, olyan képet mutat, mint a hullámzó Balaton: egymás fölé fodoruló habok - fövényből, köztük egy-egy angyalhullás, a mit a forgószél kerekített ki; majd meg hepehupás dombok, a széljárta oldalon mélyen aláásva, nyurgult, hátahoporjás bakhátak, a mik az öreg buczkákat egymással összekötik. Az öreg buczka már dacol az idővel. Az nem hagyja magát a széltől elhordatni, szerzett magának valahonnan valami göcsörtös nyirfákból, ezüst levelű nyárból felvert bozótot, az megvédelmezi: az egyik oldalon ugyan a fák gyökerei mint a kígyók nyúlnak szerteszéjjel, de a másik oldalon jól megkapaszkodnak; míg az új buczkákat, a miket az idei böjti szél alkotott, meg lehet ismerni arról, hogy azoknak csak a csucsából mered elő az eltemetett nyirfa vége. Fű nem lepi be a völgyet, csak a vasgyökerű iglicze-tövis marad itt meg és a kék iringó; abból is ördögszekeret csinál a szél, a mit végig karikáztat a sivatagon. S a mennyire a legmagasabb buczkatetőről ellátok, nincs előttem egyéb, mint hullámzó sárga föld, fehér levelű fák, szürke bozótok; egy-egy özvegy kánya károg a száraz fa tetején: más állat nem vetődik ide."

/A béka/

"Egynek a fején pedig a korona fog ragyogni, melyről azt beszéli a legenda, hogy angyalok hozták a csillagos égen keresztül, a tejúton elcsusztak vele, a korona a földre esett: igen! arra a csillagra, a mit nagy kezdőbetűvel 'Föld'-nek neveznek; estében görbült el az ormát diszítő kereszt."

/A legdrágább öltöny/

"A múlt évben igen jó szüretünk volt: pompás borom lett, és sok. (Ezt sem azért mondom, mintha vásárt akarnék vele csapni, nem. Magam iszom meg a jó barátaimmal: ezután arra adom a fejem. 'Igyunk, Nagyúr! Nem boldog a magyar!' – Ez ugyan nem igaz; mert a magyar relatíve más földlakóhoz mérten elég boldog; hanem azért igyunk: ez már igaz!)"

/Utazás egy sirdomb körül/

"Legjobb színműíróink egyike. [...] Pedig munkái mindenütt diadalt arattak a kerek hazában. És szerzőjük éhezett. [...] És másnap főbelőtte magát. Egy esteli mulatság díja megmenthette volna Magyarország legnagyobb költőinek egyikét. De ki gondol arra? Kérditek, hol van eltemetve? Tudja az Isten! Halála után két évvel már a sírjára sem lehetett akadni; az is elpusztult, elenyészett, sírkövet sem emeltek neki s fejfáját feltüzelték, – és ez a magyar költők sorsa…"

/Magyar költők sorsa/

"Két cenzor volt ez években a magyar irodalom fölötti bírói székbe ültetve. Az egyik firtatta a könyvalakú termékeket és a hírlapokat. (Könnyű volt neki: mindössze négy hírlap jelent meg Pesten.) Ez egy maliciózus, rosszindulatú, hóhérnak született pribék volt. A nevére nem emlékezem. Akit meggyűlölök, azt el szoktam felejteni. A másik egy becsületes, jóakaratú, élni és élni hagyni szerető teremtés volt: ennek a nevét megtartottam, Csehallnak hítták. Erre volt bízva a színművek és színielőadások ellenőrzése. Én tehát, aki már akkor is ravasz, furfangos politikus voltam, előre tudva, hogy ilyen hazafiúi frázisoktól duzzadó regényfélét a nyomdafesték reprodukálni nem fog a Nr. 1 cenzor szigorúsága miatt, azt fundáltam ki, hogy ugyanezt, mint színművet fogom a letargiás közönséggel inhaláltatni Csehall úr kegyes elnézése mellett. A stratagéma teljesen sikerült."

/Utóhang a "Varchoniták"-hoz/

"1853-at írtunk. A Bach-korszak virágévadját. A földön feküdt minden. A magyar kezdte megszokni a kényuralmat, a rabrendet, az idegen szót, az új intézményt. Nem volt már semmi reagálás – (a szabad, a nemzeti irányban), csak még egynéhány exaltált poéta keblében.
No, azokról meg gondoskodva lett a cenzúra intézménye által.
A nyelvünket nem értette senki az államalkotó elemekből: elkezdve a helytartón, folytatva a megyefőnökön, a rendőrfőnökön, a biztoson, a végrehajtón keresztül, egész le a Schulrath-ig. Csak a cenzor kötelessége volt érteni az átkozott finnugor idiómát."

/Utóhang a "Varchoniták"-hoz/

"Mert két város volt az valójában, két külön címerrel és jurisdictióval, s maga sem tudta, hogy melyik az egyik, melyik a másik. A német magisztrátus állhatatosan „Altofen”-nek címezi Pestet; Pestnek pedig a budai rácvárost nevezi; ellenben a magyarok szerint a „Pestinum antiqua” a neve Pestnek, Buda pedig az „új város”.

Úgyhogy ha az idegen valami némettül kérdezi, hogy hol van Ofen, az átküldi őtet Pestre, s ha azt kérdi tőle, hol van Pest, átküldi a Tabánba, ha pedig magyartul kérdezi, hogy „Ubi est Buda?”, az elcsónakáztatja őt Óbudára."

/Rab Ráby/

"Mindig kísértett, bolyongott az agyamban az a csoda-eszme, vajha én azt a nemrég felfedezett bolygót, mely a Mars és a Föld között kering, s melyet a derék berlini csillagász, Witt, a bolygó feltalálója 'Hungáriának' nevezett el nemes rokonszenvből: hogy ha én ezt a bolygót úgy kisajátíthatnám az én magyar nemzetem számára, s átköltöztethetném bele a magam faját, itthagyva az ellenünk törő kilencféle ellenséget! Onnan aztán nem küldenénk Hungáriából se delegátusokat, se kvótabizottságot erre a bűzkörnyezte, féreglakta sárgömbre."

/Öreg ember nem vén ember/

"Amott hajlik ki a folyam fölé egy magányosan álló bércz, melynek tetején egy bolond szavára emeltette Beczkó várát egy még nagyobb bolond."

/Magyarhon szépségei - Úti levelek/

"A büszke Csejthe vár düledékei, melynek árnyékos bolthajtásában a világ szép asszonya, Báthori Erzsébet emléke kisért. Ifjú leányok vérében szeretett fürdeni: attól lett oly fehér. Még bejárható a pincze, a hová háromszáz áldozatát eltemette."

/Magyarhon szépségei - Úti levelek/

"ilyen a radnóthi vár is, hajdan fejedelmi lakhely, melynek portaléja felett ott áll még a Bethlen-címer, egy vasból öntött koronás kigyó a háztető csupján felkanyarulva, szájában tart egy arany almát."

/Magyarhon szépségei - Úti levelek/

"Mert nem a holt emlékek legdrágább nevezetességei Erdélynek, hanem azon élő ivadék, mely nemzeti és faji sajátságát Árpád és Attila óta vegyítetlenül megtartotta, melyet sem gazdagság és műveltség, sem szegénység és elhagyottság nemes, tiszta ősi jelleméből ki nem vetkőztetett, mely a hány lépéssel haladt a jövőbe, annyi lépéssel nem hagyta hátra múltját, hanem magával vitte annak emlékeit, arcza vonásain, szivében, szavában."

/Magyarhon szépségei - Úti levelek/

"Hét napig utaztak a rengeteg között a fehér sas röpte után. A hetedik napon leszállt a szent turul egy magas hegy ormán, s a hun maradvány is leszállt ott lováról, mert az a hegy volt Rikának a sírja, és az a hely az örök haza, melyen erős jóslat után világ végéig kell tartani Attila népének."

/Holtak harcza/

"Honának dicsősége, lelkesedése volt ő; a nagy Széchenyi Istvánnak ifjú korában óhajtott mintaképe."

/A legvitézebb huszár/

"Volt egy férfi - nem is olyan régen halt meg - a ki a mellett, hogy tökéletes eszményképe lehet egy, csupán a költők agyában született, középkori lovaghősnek; valódi élő mintája marad egy tetőtől talpig magyar vitéznek: annak is pedig huszárnak; olyan huszárnak, a kiről azután a többit szabják.
Ez a férfi volt Simonyi József ezredes"

/A legvitézebb huszár/