"Móric modorában ellenben sok volt a póz, olyan tartásban ült, beszélt vagy járt, mintha a fotográfus camera obscurája előtt állana. Élénk színű világoskék szemeiben valami szórakozottság, valami álmatag zavar vonult el, ritkán nézett arra, akihez szólt s úgy tetszett, nem figyel a hozzá beszélőre; mintha az esze másutt járna. Sőt a hangja se a valódi hangjának látszott. Fejét többnyire féloldalra hajtva tartotta, merengő poétához illő lágysággal. Hosszú, sötét színű, derékhoz szabott kabátokat viselt, pongyola blúzban senki se látta az utcán vagy társaságban. Nem öltözött cifrán, mint Dobsa, se előkelően, mint Kuthy annak idején, se rikítóan, mint Bulyovszky, de mindig ünnepiesen; lehajló inggallért használt, mely hosszú, sovány és szögletes nyakát nagy darabon hagyta fedetlenül. Kabátjai és nadrágjai többé-kevésbé hasonlítottak egymáshoz, csak a nyakkendőkben fejtett ki nagyobb változatosságot, ezeket tűvel (leginkább egy karneol rókafejjel) átszúrva viselte."

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"A 'Régi jó táblabírák' elején a régi közigazgatást rajzolta Jókai eleven színekkel. Feltűnt a cenzornak ez a rajz s amint egy-két tárcát elolvasott belőle a Pesti Naplóból, gyanút fogott, hogy abból nem sülhet ki jó a közcsendre nézve, maga elé idéztette a báró-szerkesztőt és garanciát kért arra, hogy a regény a régi közigazgatás dicsőítésével kezdődvén, nem lesz további folytatásaiban persziflázs a mostani közigazgatásra. Kemény a fejével intett, hogy biztosítja.
- Talán már olvasta? - kérdé Woraffka - hol van a regény?
- Még a Jókai fejében van.
- Ön akarja revideálni az egyes folytatásokat?
- Azt nem teszem; nem vagyok cenzor.
Woraffka felpattant:
- Akkor hát milyen alapon mer engem biztosítani?
- Azon az alapon - felelte nyugodtan Kemény Zsigmond -, hogy Jókainak éppúgy nincs fogalma a régi közigazgatásról, mint a mostaniról, minélfogva nem is persziflálhatja azt."

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"Róza gondja mindenre kiterjed, hogy jó sima papírja legyen, mert csak simára szeret írni, jó tolla, jó tintája (a tintából a lilát szereti)"

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"A bujdosó egyedül maradt most töprengéseivel, fájó emlékeivel és a bizonytalan jövő rémképeivel a csendes Borsod megyei faluban, ahova csak a madár jár. Jó dolga volt itt aránylag, mert még gyanút se keltett a köznépnél. Inkább félkegyelmű embernek tartották, mintsem rejtőzködő vitéznek. Erre különösen némely furcsaságai szolgáltattak okot, hogy mikor a határban sétált, el-elhajította görbe botját s rögtön szaladt utána fölkapni. Apró malmokat készített, bicskájával örökké faragcsálván, elbocsátotta a patak vizén s a falusiak rámondták: a gyermek."

 /Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"Nem oly szép - írja Jókai -, aminőnek Sándor versei megörökíték: alacsony termete volt, egészséges arcszíne, de férfias metszésű szája; mindegyik szeme szép volt külön, de a kettő közt nem volt összhangzás, - amellett rövidre nyírott hajat viselt s éppen úgy tudott ember nem viselte divatokat kitalálni, mint Sándor."

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"Ez idő tájt kezdte használni ugyanis a 'Mór' keresztnevet, ami Tóth Lőrinc műve, ki először címezte hozzá írt levélkéjét 'Jókai Mór úrnak'; eleinte bosszankodott érte s visszacímezte a levélborítékon: 'Tóth Lőr úrnak', de azért később Petőfi kívánságára mégis csak azt írta a munkái alá."

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"Petőfi egy verset írt hozzá e siker ötletéből 'Egy fiatal íróhoz', melyet nemsokára egy másik követett 'Jókai Mórhoz' címmel."

 /Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

[itt olvashatók] 

"Marci volt a Jókai becéző neve. […]

Vörösmarty tréfásan 'Jóczy'-nak nevezé."

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"Majd minden névestére új társasjátékot talált ki és új módját a zálog kiváltásnak a 'Kútba estem'-nél. Ebben az évben és ezeken a komáromi névestéken voltak azok primőrök s innen terjedtek el egyebüvé. Ő találta ki a 'Csillagos ég lehozatalát', a 'végnélküli fát', a 'spanyol király gyászolását', a 'Hollandiából érkezett legyezőszállító hajót', a 'Hogy tetszik?'-et stb."

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"A zsidó fiú, Jókai első drámája, jó sikerrel járt künn a világban. […] Az öt bíráló közül kettő, a legtekintélyesebb Vörösmarty és Bajza, A zsidó fiú-t ajánlotta jutalomra."

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"Azt tudjuk csak róla, hogy az első regény, amely kezébe került (de az még Komáromban volt a Kultsár-féle kölcsönkönyvtárból) az Ivanhoe Scott Waltertől."

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"Élt Komáromban egy bolond, aki fölbokrétázott kalapjával ide-oda köszöngetve, 'Urak a papok' felkiáltásokkal bolyongott az utcákon. Móric egy kis poémet ír a bolondról:

Olyan vagyok, mint az oly madársereg,
Amely eltévedvén az ég alatt cseveg,
Én is eltévedtem, elmémben bujdosok,
Szánjatok meg kérlek, jó lelki orvosok!"

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

2006-ban jelent meg egy cikksorozat a Magyar Nemzet oldalain, Kalandozások a magyar konyhában – Jókai listája címmel. Sajnos azóta az oldal nem elérhető, ezért a cikkek itt olvashatók (pdf).

"Sőt ekkor ír meg egy rémdrámát 'Hohenheim Fridrik, vagy a meggátolt gyilkosság' címen, amit diáktársaival el is játszottak a kocsiszínben."

 /Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"A másik vers tanítója nevenapjára faragódott ugyanebben az évben március 16-án:

Éltesd Uram tanítómat;
Tartsd meg az én Rectoromat,
Hogy a jóra vezéreljen,
Hogy az ördög kárt ne tegyen
Az én lelkemben."

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"Ekkor járt a hetedik évében és írta az első két versikét; az egyiket atyja nevenapjára 1832-ben, mely így hangzott:

Tartsd meg jó atyámat Isten;
Hogy az mindenben megintsen,
Ha dolgomban hibát
Hogyha lát."

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"Fantáziájával, melyből egy halandó se kapott annyit, mint ő, különböző veszedelmeket gondolt ki, melyek az úton érhetik, de bevallottan leginkább a zsidóktól és a kutyáktól félt. E csodálatos fantázia borzalmas képekkel és eshetőségekkel népesíté be egész életét. Mint nyolc éves gyermek, egy papírra fölírva szüntelen a derekára kötve hordta végrendeletét, melyben arra kéri édesanyját, hogy halála esetén boncoltassa fel, nehogy élve temessék el."

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"Valami víg darabot adtak, de még vígabb lett azzal, hogy a kis gyerek, aki egyébként bátortalan volt és a sokaság között megszeppenő, a darabban történő események szuggesztiója alatt, mint egykor a peleskei nótárius, hangosan felkiáltott: 'Oh asszonyok, asszonyok!' Ez volt az első nyilvános kijelentése élete elején, bízvást ez lehetett volna az utolsó is élete végén."

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"A Konkolyék tót juhászának apró gyerekei voltak, akikkel különös módon rokonszenvezett s akikről rövid idő alatt annyi sok tót szó ragadt rá - hogy abból harminc-negyven év múlva is jutott Tallérossy Zebulonnak. Ha akkor nincs meg a Jankó meg a kis Ancsurka Konkolyéknál, Mindenváró Ádám talán sohase kapta volna azt a sok bohókás vidám levelet az ő furcsán mókázó barátjától."

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"A pár kétségkívül nem volt összeillő, ha elütő tulajdonaikat tekintjük. Jókay méla, ábrándozó, engedékeny természetű, minden benyomásnak engedő, kevés szavú, óvatos ítéletű, habozó, Pulay kisasszony ellenben határozott, önállóságra törekvő, szókimondó, néha nyers, aki a csípőjére teszi a kezét és nem ijed meg a maga árnyékától; szóval a magyar kardos asszony palántájának látszik lenni a csinos ovál arcú, magas termetű szűz, de ha a hiányzó tulajdonok kiegészítését célozzuk az egybekeléseknél, akkor ez volt a legösszeillőbb pár, mely valaha megáldatott a banai templom öreg boltívei alatt."

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"Alighogy diplomát szerzett, kiütött a francia háború s a fiatal fiskális is kardot kötött, lóra ült, hogy az inszurrekcióban részt vegyen. És hát ott is volt Győr alatt mint hadnagy. E harcok, melyeket majd egyszer méltón fog megénekelni a Névtelen vár-ban valaki, utolsó csillámló epizódjai a régi regényes hadviseleti modornak, tele színes kalanddal, hetyke lovagiassággal, nyers hadi vitézséggel. Sértetlen bőrrel tért haza aggódó anyjához, egy csomó tábori élménnyel s még több anekdotával és nótával megrakodva, mely utóbbiakat szerette magának leírogatni."

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

"Mi, a kik egész életünket arra áldoztuk, hogy a hazai nyelv, közmüvelődés, a nemzetiség diadalra juttatásához fejünknek minden gondolatjával hűségesen szolgáljunk: követelhetjük azt, hogy ezekel a ki kifáradt koponyáinkkal holtunk után ne gurigázzanak."

/Pulvis et umbra sumus/

"Szép dolog meghalni, de elfeledtetni még szebb."

/Pulvis et umbra sumus/

"Az Isten kertjében jártam. Ezzel a szép névvel ruházták föl a temetőt."

/Pulvis et umbra sumus/

"Mert úgy tessék rám nézni, hogy én nemcsak afféle hányt-vetett skribler, ütött-kopott képviselő, megrézmedaljonozott kertész vagyok, hanem egy fényes czimnek a viselője is vagyok. '… törvényszék elnöke.'
Valóságos kinevezett hivatalnok. Kultuszminiszteri ellenjegyzés mellett. Kezembe teszik le az esküt a törvényszék tagjai, a kik között egy államtitkár is van. Az általam kimondott itélet nem apellálható.
Fizetés is jár hozzá.
Hisz ez abszurdum! Képviselőnek nem szabad kormány kinevezéséből eredő fizetéses birói hivatalt viselni! Micsoda dolog ez?
És én mégis viselem. Nyolcz esztendeje már, hogy e nagy czimet hordozom.
De majd mindjárt nem lesz ez olyan nagy czim, ha az elejét is hozzáteszem: 'A szerzői jog sérelmeiben itélő törvényszék elnöke'."

/Az én birói hivatalom/

"Rettenetes egy társaság, a hol csupa férfiak és csupa okos emberek vannak jelen. (Magamat is oda számítva! Mert ahhoz, hogy egy szittyamagyar németül beszéljen, már eo ipso kell nyelvismeret: ergo tudomány, ergo okosság.)"

/Bécsi dolgok/

"Most irtam meg egy mesés könyvet gyermekek számára. Még eddig gyermekközönségnek nem irtam semmit. Arra kértem a magas védnököt, hogy engedjen meg e műből egy példányt a kis főherczegnőnek, Erzsébetnek átadnom."

/Bécsi dolgok/

"Labda nincs már a világon: labdázó gyerekek sincsenek már. Most már csak filozofáló, politizáló, kommandóra tornázó gyerekek vannak s egy-egy szerelmi bánatában, életunalmában öngyilkossá lett gyerek esete hírdeti, hogy manapság kész vén emberek születnek.

Vegyétek még egyszer kezetekbe azt a labdát, fiúk!"

/Babszemek – A labda/

"Hogy az egész játékot áttekinthetővé tegyem, megjelölöm az egész terepet. A csillagok az elektor bajtásai, a gömbök az ellenfelei. A vonalak jelzik a métát.

A 2 O az adogató. Ennek kötelessége felhajítani a labdát, úgy, hogy 1* az ütőfával elüthesse. Ha nem találta el a labdát, az ő baja, akkor kiállhat a métára. Ha eltalálta s jó messze elröpíté, akkor aztán átszalad az A métáról a B métára, a míg az oldallt álldogálók a labdát kergetik. Az oldalasoknak s az adogatónak nem szabad a futót meghajítani a labdával, csak a két középsőnek s azoknak is csak az A-B métákon belül. Ezért valamennyinek előbb a két középső vezér kezébe kell az elfogott labdát áthajítani, hogy az a futó ellenfelet megüthesse vele. Ha azonban 1* ütő bármily ügyesen röpítette is el a labdát, de azt a két középső O valamelyik röptében elkapta, akkor ugyancsak igyekeznie kell, hogy visszafusson az elhagyott métához, mert hátba dobják.

Sokszor megesik, hogy a csillagosok mind kinn rekednek a B métánál. Ekkor jön a liberátor, a szabadító. Ez maga a vezér. Ennek három ütése van. Ha egy is sikerül, akkor aztán a kinn rekedt társak nagy zsivajjal rohannak végig a longán; még nagyobb kiabálás az ellenpárt részéről: 'labdát, labdát!' S jaj annak a gyámoltalannak, a melyik meg hagyja magát hajíttatni; mert ekkor az egész társasága elveszti a játékot, annak kell kimenni a gyepre; az ellenfél vonul be a sánczba.

De gyakran megesett ám, hogy maga a liberátor is mind a három ütést elhibázta, vagy olyan egyenesen ütött, hogy elkapták a labdát. Ekkor aztán jött a legnehezebb feladat. Egynek a kinnrekedt társak közü fel kellett áldoznia magát, hogy egyedül keresztülfuthasson B határtól az A határig, a míg az ellenfél legügyesebb vezére a kezében tartott labdával várja kapóra."

/Babszemek – A labda/

"Legelőször ismeretséget kellett kötni a szomszéd csizmadia inasával s azzal, ozsonna megfelezés árán, szerződésre lépni, hogy a hasznavehetetlen bőrmaradékokat szedje össze a számunkra. Azokat aztán szakértelemmel kiszabtuk háromszögű szelvényekre, míg nyolcz egyenlő darab összekerült; volt a között fekete, zöld, sárga, piros, mindenféle szinü.

Akkor azután a szolgálónak kellett jó szót adni, hogy fonjon a számunkra a ponyvának szánt kenderből jó erős fonalat. Ahhoz szereztünk viaszkot a méhesben. Azzal a fonállal aztán összevartuk a nyolcz bőrdarabot, még pedig az utolsó nyilásig a visszáját szegve be.

Azután mikor disznóölés volt, jókor felkeltünk, hogy a leölt mangaliczának, mielőtt megperzselnék, kitépjük a java sertéjét labdatölteléknek. Azzal aztán jól megtömtük a labdát keményre. Akkor a nyolczadik nyilást is összevartuk rajta.

De még azért ez nem volt labda. Így nagyon hamar elszakadt volna. Ennek még köpönyeg is kellett. Az egészet be kellett fonni spárgával, mint a hogy a tajték pipát bedrótozzák. […]
No hát, hogy a spárgához hogy jutottunk? azt majd elmondom a sárkány rovat alatt.

A labda hát megvolt. Már most még csak arra kellett várnunk, hogy egyszer a szolgáló eltörje az istállói lapátot. Mivel hogy a lapátnyél a legjobb ütőfa a világon."

/Babszemek – A labda/