"Tulajdonképpen nagy kérdés, hogy szabad-e még ezt a szót labda használnom? Miután a nyelvtisztítók szerint a da végző a magyarban jogosulatlan s mint ilyen ünnepiesen letiltatott, számüzetett és kiakolbulittatott: azóta a zárda - zárosház; a járda - talpaló út; a csárda - ivóház; a csorda - marhagyülekezet; a borda - oldalcsont; a konda - sertéssereglet; a bunda - szörmedvény; a kaloda - lábtiló; a csoda - bámulvány; a micsoda? - mizé? ; a duda - nyeggető síp; ősi Buda is csak úgy kerülte el a megtalpaltatást, hogy Pest hozzávarratódott.
– De mi lesz a dadából, a ki elől is da, hátul is da?"

/Babszemek – A labda/

"A derék, jószivü földesúr aztán elvezette a boldog apát, a kiséretét képező frekvencziával együtt a paphoz s az ujdonsült princzet megkeresztelték Aladárnak.
– Jaj, jaj, jaj! sápitott a vajda: Kan agár-nak keresztelték a rajkót."

/Babszemek – Elkeresztelés/

"– Hát igazán  kálomista vagy, vajda?
– De olyan igazán, hogy a hátam is borsózik, ha bőjtrül beszélnek. Nagy pénteken is megeszem a szalonnát."

/Babszemek – Elkeresztelés/

"Ott pedig egy oláh nemes úr lakott. Felszólította azt is, hogy legyen a ma született fiának keresztapja.
– De én óhitű vagyok, vajda.
– Én vagyok az igazán, a legeslegócskább hitü vagyok, az enyim kopott is már, rongyos is már, nem visel czigány ujat."

/Babszemek – Elkeresztelés/

"– De hát mi a te vallásod vajda?
– Éppen az, cseppentett ugyanaz, a mi a méltóságos úré.
– De hisz én egyesült görög hitü vagyok.
– Én is éppen az vagyok: görög vagyok, négy görög kitelik belőlem; egyesült is vagyok; dehogy nem vagyok az, az ördög mindjárt elvinne, ha az nem volnék."

/Babszemek – Elkeresztelés/

"– De hát mi vallásod van, vajda?
– Az a vallásom, a mi az excellenciás úré.
– Római katolikus vagy?
– Az az! Roma! Persze, hogy roma vagyok. Az egész pereputyom, rajkó, dádé, moré, mind csupa szemenszedett roma."

/Babszemek – Elkeresztelés/

"Jöttek a vizitátorok (a kiket mi gyerekek úgy híttunk, hogy 'vizi tatárok'): az esperes, a főkurátor, meg egy presbiter. Azok a diákokat megexaminálták."

/Babszemek – A pia mater/

"Milton című darabját például abból az ötletből írta, hogy egy megvakult németországi színész azzal a kérdéssel fordult hozzá: tudna-e olyan drámát írni, melynek főszerepét egy vak ember is eljátszhatná?"

 /Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/

"Húsz éven át gyűjtötte külön az ősmagyar szavakat és szólásformákat, jegyezgette híven a noteszeibe, mert terve volt Levente címen regényt írni, mely elejétől végig az Árpád királyok korabeli élő nyelven legyen tartva."

/Mikszáth: Jókai Mór élete és kora/ 

Milyen hírességekre hasonlít Jókai Mór (myheritage.hu szerint):

"… ez a műve azonban mindössze arról szól, hogy az elavult öntömjénező, klerikális és militarista, dualista Osztrák-Magyar Monarchiát – amelynek uralkodó körei eltávolítják a veszélyre érzékeny ellenzéket – el fogja pusztítani az agresszív orosz birodalom. Utóbbi, persze nem fog megkímélni egyetlen népet sem Európában, még azokat sem, amelyeket faj- és nyelvrokonság alapján felhasználhat. Ám idővel az óriásira dagadt birodalomszörnyet is kikezdi, majd megöli a korrupció. A fejlett országok azonban az orosz birodalom eltűnte után sincsenek biztonságban, mivel mohóságukban saját fogyasztásuknak alárendelve mindent, addig pusztítják a természeti környezetet, amíg szembetalálkoznak a proletariátus irgalmatlan tömegével, amely végül megsemmisíti a teljes emberi kultúrát.
Ezt a huszonegyedik századi perspektívákat előrevetítő rémjóslatot Jókai "csiganyelven" írta."

/Szörényi László/

Teljes írás

"Az is mesével határos, hogy a Svábhegyen füge teremjen; pedig hát nálam kitünő terem: jobb az olasznál; valóságos balkáni szultánfüge. Ezeket én úgy védelmezem, hogy mikor a gyümölcs az éréshez kezd nőni (három nap alatt megnégyszereződik az alakja), akkor tüllből zacsókat huzatok rá: így aztán se madár, se bogár nem bántja. A szőlőnek pedig ilyenforma a védelme nálam. Hosszú spárgákat huzok kereszül-kasul egyik karótól a másikig s erre a spárgára négyfelé hasitott hirlapokat akasztok. Rendesen a Pesti Naplót használom rá. A Nemzettől nem félnek a rigók. Tudják, hogy az még a madárnak sem vét."

/Babszemek/

"Madarat persze az én kertemben meglőni nem szabad; hanem jó nevelést kell nekik adni. Egész esztendőn át ők segítik nekem a hernyót pusztítani s én jutalmul átengedem nekik az összes eperfáim termését. De a fügéimet, meg a szőlőimet nem szabad bántani. "

/Babszemek/

"Máskor is szerettem a szőlőt elnézni. Ezt az isteni növényt, mely az olyan elátkozott földben, a melyben a burgonya nem adja meg a vetőmagot, vigan tenyészik és ontja az emberi kedély örökké gyógyító panaczeáját, a föld lelkét: a bort. Máskor is kalaplevéve jártam közötte."

/Babszemek/

"Nincs a világon ehhez fogható szép! Alattam terjeszkedik az ifjúdad testvérváros, keresztülszelve a hatalmas Duna szigetektől szaggatott, kettős medre által. Negyven esztendő óta nézem innen erről a helyről, hogy nő, hogyan emelkedik, hogyan foglal tért, hogyan hódít ez a szép Budapest. A magasan kiemelkedő bazilika most már egész világváros-képet ad neki s a központi pályaudvar homlokzata úgy tűnik föl, tőlem nézve, mint egy óriási diadalkapu, melyen át dicsőség, gazdagság, nemzeti életerő özönlik be a szétdagadó fővárosba. Új palotasorok a két parton és be a Rákos felé, melyek már Kőbánya házcsoportjaival összeérnek s a széles erdősor a város körül szintén tele van házakkal, de azokat még eltakarják a fák: csak egy nagy kupola, egy-egy háztömb jelzi, hogy ott is világ van. Az én időmben e paloták, ez erdők helyén csak homoksivatag volt, melyről minden szél porfelleget zúdított a városra.
Az előtérben meg az ős Buda, a királyi várral s az új palotákkal, a Mátyás templommal. A százablakú Ferdinánd-kaszárnya mellől a túlparton versenyző magasra emelkedik a monumentális országház, maga a Gellérthegy is a bástyakoronájával beillik kontrasztnak e felséges képbe.
[…]
De sok órámat elvitte már ez a felséges panoráma! De szívesen adtam!"

/Babszemek/

"Én nem tánczolok egyebet, mint csárdást. Ez nekem szent fogadásom. Nem csak 'nyelvében él a nemzet'; hanem a lábában is él. Reszketősen járom a csárdást. Ugy tudom a reszketőst tánczolni, mintha a nehéz hideg lelne vitustánczczal párosítva."

/Bűn-e az embernek saját feleségét megcsókolni?/

"Rövid idő mulva rettenetes nagy devernyázás vette fel a házat. Bordal, szerelmes dal, barcarola, hymnus! Egyik a másik után. Először daloltam én, azután dalolt a vendégem, utóljára daloltuk együtt. Cselédek, napszámosok, vinczellér, majorosné mind összeszaladt a csodájára: 'mi lelte a gazdánkat, hogy ilyen széles kedve szottyant – ebéd előtt! Ez lehet csak a vig czimbora, a ki most idejött!'

Hát az volt a nemzeti szinháznak a karmestere;"

/Levél a 'PESTI HIRLAP' szerkesztõjéhez/

"Mindig tót leányokat alkalmazok szolgálónak: chauvinizmusból teszem. Azokból mind magyar asszonyok lesznek. – No nem én teszem őket azzá! Dehogy."

/Levél a 'PESTI HIRLAP' szerkesztőjéhez/

"Én kis gyermek koromban tanultam az apámtól, meg Varga János bácsitól, a tanítómtol: azok szintén kis gyerek korukban tanulták a nótákat, tehát száz esztendősek.

'Ha a nap végső sugárinál!'
Aztán meg:
'Rajta barátim igyunk!'
No meg ez:
'Távol tőled kedves lélek!'
És végül:
'Jer vidám csónakos, jer!'    "

/Levél a 'PESTI HIRLAP' szerkesztőjéhez/

"A mult tavaszon leereszkedik hozzám a Parnasszusról a nemzeti szinház igazgatója: Paulay Ede, a ki nekem kedves kereszt-komám. Nem mintha ő tartaná keresztvíz alá az én elmeszülötteimet; ő azokat inkább körülmetéli; hanem hogy én vagyok az ő aranyos kis Erzsikéjének a keresztapja."

/Levél a 'PESTI HIRLAP' szerkesztőjéhez/

"Az első tíz könyv alázatos véleményem szerint ez lenne:

[…]
5-7. Jókai Magyar nemzet történelme. (Azt hiszem, maga Jókai is szívesen fogadja - ma már -, ha az utolsó lapot kivágjuk, mielőtt a népnek odaadnánk.)"

/Gárdonyi Géza: Tükörképeim/ 

"Jókain kívül nincs egyetlen író Magyarországon, ki a tollával függetlenül tudna élni."

/Gárdonyi Géza: Tükörképeim/ 

"A konduktor tudós, tapasztalt ember. Elmondja, hogy azt a palotát Csillagbörtönnek hívják. Nyolcszáz-kilencszáz ember sóhajt onnan az ég felé, de a sóhajtás megtörik az üvegtetőzet alatt és visszahull a szívbe.

Mikor Jókai lenn járt Szegeden, meglátogatta ezt a nagy palotát, és meglátogatott egy kis roskadozó házat is. A palotára fel volt írva:

A kis roskadozó házra:

/Gárdonyi Géza: Tükörképeim/

"Azért hivják csillagbörtönnek, mert a zárkákhoz vezető folyosók csillagalakuan futnak össze a középen, a hol egy roppant nagy fekete tábla van, sok száz lyukkal ellátva s a tábla mögött szövődik össze egy egész hálózata a távirósodronyoknak; minden zárkának van egy távirója. Ha valami baj van odabent, megnyomják a gombot; egy szám kiugrik a megfelelő lyukból s a csengetyü megszólal. Minden tökéletes ezen az aszteroidon."

/A két póluson/

"A ki pedig nagyon kiváncsi rá, hogy mi van abban a czifra táblás könyvben, annak megmagyarázzák, hogy ez a kétlábú állat az öreg A, az a két hasu meg a B, a karéjkenyér a C, a konyhaajtó a H, az a sétáló a K, a kettős lajtorja az M, a kutgém a T, az asztal láb az X és így tovább; de azért nem szükség sírni, hogy az Ypsilon tótágast áll."

/A két póluson/

"Van nekem egy jeles névrokonom Kommárommegyében: nem keresztnévről, de vezetéknévről druszám, a ki igazán népszerü ember. — Művei sokkal szélesebb körben elterjedtek s sokkal kelendőbbek voltak, mint az enyéim. Lisztet készített. Az ő mundlisztje, császárlisztje, numero nullája levágta valamennyi gőzmalom termékét."

/Az én druszám/

"Az volt az országos fölpezsdülés!
Mikor a 'véd-egylet' megszületett.
Végig hangzott az országon a jelszó: 'nem használunk semmi külföldit, csak a honit.'
'Honi!' Ez volt a neve mindennek, a mi vevőre akart találni. A hölgyek kékre festett posztóban jártak, mi férfiak pukovai kék posztóban, vagy olajzöld gyöngyösi privilégiumban; a havannát száműztük, szivtuk helyette a selmeci pipából a jó vékit, kospallagit. Becsületszavunkat kötöttük le, hogy nem iszunk francia pezsgőt, hanem seidlitzporral meg czukorral vegyítjük a jó neszmélyit s az még jobban habzott, mint a Cliquot. Kávé helyett használtuk a czikóriát, s czukor helyett a mézet. Saját takácsaink megszőtték az asszonyaink által fonott lent, s azt viseltük fehérneműnek; selyembogarakat tenyésztettünk s Pesten selyemgyárat építettünk, mely azt a selymet földolgozza, a mit mi előállítunk."

/A magyar thea/

"Szemem előtt a Gellérthegy egész terjedelmében, megrakva siremlékekkel. Azt nézegessem mindennap, hányat öntöttek már bronzba kortársaim közül? Hát én belőlem milyen rézorrú szörnyeteget fog csinálni a szobrász, ha megnekropóliszosodom?"

/Az új szőlővész, a nekropólisz/

"Meglátták a mi szemeink a filloxérát (górcsövön keresztül), azután megismerkedtünk a peronoszpórával; ennek még jól meg sem tanultuk a nevét, már bekopogtatott hozzánk a blak-rot, nyomba jött utána a white-rot. Egyik gonoszabb nyavalya, mint a másik."

/Az új szőlővész, a nekropólisz/

"Egyszer Gyulai Pál megkritizálta Tóth Kálmánnak a költeményét s a szerelmes verseiről olyasformát mondott, hogy azok nem valódi érzelemmel vannak írva. Úgy de Kálmán azokat a menyasszonyához írta s annál fogva megesett az, hogy a kritikából becsületsértés lett s Tóth Kálmán meglőtte Gyulainak a lábát. No, ha a kritika becsületsértés számba menne, akkor nekünk már Gyulaival torpedókkal kellene egymásra lövöldöznünk."

/Hányféle a becsület?/