"Kaptunk ahelyett jó „írót”. Így híják a magyarok – nem a poétákat, – hanem azt a jó savanyú italt, mely a vajtól a köpülés után elválik. Valószínű, hogy honfoglaló őseinknek is ez volt az itala, amikor Magyarországra bejöttek. Bor még akkor nem volt a hazában. És ha mi egész híven akarnók megünnepelni a milléniumot, nekünk is íróval kellene a magnum áldomást innunk a nagy országos lakomán."
/A béka/
"Ennek a tónak a közelében épült a fehértói csárda.
Bekerítve nincs. Ott áll a szikkadt sár közepén; ökörnyom, patkónyom ripacsossá verte előtte az utat, mely félrecsap a hat oszlopon nyugvó állás alá, ahol az utasok meg szoktak etetni. Csárdafal, állásoszlop megvallja őszintén, hogy vályogból épült, amit ugyanabból a szikes fekete agyagból gyúrtak, amiből az egész legelő áll, s azt nem állja a vakolat. Az istálló fala pedig becsületes fecskerakás. (Két deszkapalánk között súlyokkal összevert szalmás agyag: olyan tartós, mint a római sánc.) A födele minden szárnyéknak nád."
/A béka/
"Takarja végtül végig a pimpó, meg a timpó. Ezek a szikes föld otthonos lakói, itt-ott helyet adva a sárga virágú széki-fűnek. Minden növény úgy odalapul a földhöz. Ez az ő védelmük. Különben őket is eltemetné a szél a pusztai homokkal, de így nem vetheti meg sehol a lábát, elszalad fölöttük."
/A béka/
"A hogy a neve elárulja, itt a homok pusztát egy nagy kerek tó szakítja félbe, melynek a környéke vakító fehér a kuk-sótól (így hívják az alföldön a sziket). A víz közelében összerepedezett vastag rétegeben fekszik a nyers szóda; míg a tó északi részében sűrű nádas verte fel a bugáit."
/A béka/
"Ott terül el Kecskemét és Halas között a nagy futóhomok sivatag, a minél különbet az egész országban kötve hiszem, hogy találjunk. A ki ezt végig járja, ugyan elmondhatja, hogy 'mégis mozog a föld'. Ez itt egyre változtatja alakját. Néhol, a lapályon, olyan képet mutat, mint a hullámzó Balaton: egymás fölé fodoruló habok - fövényből, köztük egy-egy angyalhullás, a mit a forgószél kerekített ki; majd meg hepehupás dombok, a széljárta oldalon mélyen aláásva, nyurgult, hátahoporjás bakhátak, a mik az öreg buczkákat egymással összekötik. Az öreg buczka már dacol az idővel. Az nem hagyja magát a széltől elhordatni, szerzett magának valahonnan valami göcsörtös nyirfákból, ezüst levelű nyárból felvert bozótot, az megvédelmezi: az egyik oldalon ugyan a fák gyökerei mint a kígyók nyúlnak szerteszéjjel, de a másik oldalon jól megkapaszkodnak; míg az új buczkákat, a miket az idei böjti szél alkotott, meg lehet ismerni arról, hogy azoknak csak a csucsából mered elő az eltemetett nyirfa vége. Fű nem lepi be a völgyet, csak a vasgyökerű iglicze-tövis marad itt meg és a kék iringó; abból is ördögszekeret csinál a szél, a mit végig karikáztat a sivatagon. S a mennyire a legmagasabb buczkatetőről ellátok, nincs előttem egyéb, mint hullámzó sárga föld, fehér levelű fák, szürke bozótok; egy-egy özvegy kánya károg a száraz fa tetején: más állat nem vetődik ide."
/A béka/
"Hát hiszen igaz, hogy én is csak állat vagyok, mint más, de hiéna mégsem vagyok. Mindenféle bűnre megvan a hajlandóságom, mint a többi embereknek, s ha önnek kedve volna elbukni, bizony nem állnék elő erényt prédikálni, hanem licitálnék a kegyeire. Hanem hát ön nem az a nő! Ön inkább fejére borítja a szemfödelet, mint a Thámár fátyolát."
/Tégy jót/
" Ha a tarokkpartit palástolgatják a konferencia köpönyegével, az még nem baj. – Hanem amikor már azt vallja be az "éjféleken és éjfélek után" hazajáró férj, hogy tarokkozott: "Lehetetlen volt felkelnem, tele volt a tábla bukott kettősökkel: nyerésben voltam, elszedtem tőlük tíz-tizenöt-húsz kemény forintot. Itt van mucuskám. Ezt neked hoztam haza. Szaporítsd vele a konyhapénzt. Mucuskám! Bubiskám!" Akkor már baj van! "
/Tégy jót/
"A tengerszemnél, mely semmi élőt nem táplál, többet ér egy harmatcsepp, melytől egy fűszál föléled."
/Tégy jót/
"Jó szív? Hát mi köze a szívnek az emberi indulatok és érzelmek szabályozásához? A szív egy monoton munkára alkotott gép, ami absolute nem érez semmit. Igenis van befolyása az emberi érzelmekre és kedélyhangulatokra a májnak, az epének és más változó gerjedelmű életműszereknek, amik a két nemet megkülönböztetik; de főképpen a gyomornak. Az éhes és a túlterhelt gyomor csinálhat regényt, csinálhat világtörténetet: de mit csináljon az a szegény ártatlan, izmokból, erekbül és idegszálakbul összegubancolt tömeg, ami a mézeskalácsosok mintáját képezi, mikor annak egy pillanatnyi ideje sincs a külső benyomásokat felfogni, s azok ellen reagálni?"
/Tégy jót/
"— Eszerint ön a szerelemben sem hisz.
— A szó megvan, s azt nehéz helyettesíteni: éppen azért, mert százféle variánsa akad. A legtöbbször kutyaösztön, érzéki gerjedés, másor szuggesztió, sűrű esetben konvenciós megszokás: egy egész osztálynál alkutárgy és spekuláció. Mindannyiszor egészen jogosult téma egy modern elbeszéléshez. De olyan ideális szerelmesek, aminőket ön ír le, csak a keresztes hadak korszakában lehettek, no meg Kisfaludy Sándor hősei idejében: 'Szigligetben fogunk élni: Szerelmünkben boldogok.' Ma az úgynevezett szerelemnek reális motívumai vannak."
/Tégy jót/
"Az ön elbeszélésének az alakjai mind olyan ideális emberek, amilyeneket a mai világban már senki sem ismer. Az ön hősnője képviseli az erényt.
— Hát ez nem létezik?
— Létezik, mint kórtünet, de nem, mint jellemalap: híják vérszegénységnek, s gyógyítják vas- és mirenylabdacsokkal, vagy legjobb esetben hiánya a csábító alkalomnak, de bizony most már abban a régi példabeszédben sem hiszünk, ami a 'jól őrzött várról és jól táplált helyőrségről' beszél."
/Tégy jót/
"Hanem aztán mikor ezek a szempillák magasra felnyílnak, s kivillan alóluk az a két sárga szem, mely olyan mint a topáz meg mint a tigris szeme, a mélyében ég valami láng: attul egyszerre zavarba jön a ránéző, mint aki kelepcébe jutott; mert mikor a szem kérdez, akkor arra a szemnek kell megfelelni, s ezt a beszédet olyan kevés ember tanulta meg."
/Tégy jót/
"Látod, leánykám. Te kiszemeled a legszebb lepkéket, elfogdosod, s aztán kegyelem nélkül keresztülszúrod őket. Nem kérdezed, hogy fáj-e az nekik? Neked gyönyörűséget okoz. — Hanem azt a fakót, az egyszerűt, el hagytad repülni. — Látod: a leányokkal is így bánnak. Jaj annak, aki szép!"
/A Kráó/
"Gróf úr, van nekem egy ismerős patikárusom Párizsban, aki a hírhedett 'fogszivarkákat' feltalálta, melynek hirdetményével minden hírlapban találkozunk. Egyszer azt kérdeztem tőle: 'Ugyan kedves barátom, használnak a fogaknak azok a te hírhedett szivarkáid?' Az én emberem egyet mosolygott: 'Az én fogaimnak használnak!' "
/A Kráó/
"Reggel fél ötkor vizes lepedő, pokróccal, abban izzadni fél 6 óráig, akkor bele egy tizenkétfokú vízzel telt fürdőmedencébe, lubickolni három percig, akkor durva vászonnal letörültetni, a derekára négy singnyi felében nedves, jól kifacsart kendőt körülcsavartatni, az öltönyt felkapni, s aztán mezítláb futni a harmatos fűben. […] Útközben meginni két pohár forrásvizet, azaz, hogy két kürtre valót. A hegytetőn megfúni a kürtöt, s aztán csendesen lejönni a lejtőn, leülni a reggelihez, mely áll egy köcsög aludttejből, teleaprítva fekete kenyérrel. Akkor egyet pihenni, újságot olvasni. Semmi szivar! Az is méreg. Délben két pohár víz, rá egy nagy darab félig sült borjúhús kenyér nélkül, utána megint víz. Akkor szieszta tizenöt perc. Megújított vizes burkolat. Ismét szaladás a szabadban. Ozsonnára írós vaj, aludttej mézesaláccsal. Csendes séta. Estére hideg lábvíz, lépes méz, bodzalekvár, pohár tej. Kilenc órakor lefekvés. Semmi vánkos a fej alatt."
/A Kráó/
"Többé nem vásárolt abból az árucikkből, ami a világon a legdrágább: az asszonyi mosolyból. (Ami különben akkor a legdrágább, amikor ingyen adják.)"
/A Kráó/
"Nincs olyan nő a világon, aki magát rútnak lássa, ha a tükörbe néz. Az a csodálatos, isteni jótétemény, hogy senki sem hiszi el magáról azt, hogy rút. Mindenki talál az arcán valami szépet, amihez ragaszkodva, fenn tudja magában tartani az önszeretetet. S ez az érzés nem vénül meg, nem múlik el soha. És ha akkor, amikor már halva vagyunk, még bele nézhetnénk a tükörbe, bizonyosan azt mondanók:
'Mégis csak szép halott vagyok én!' "
/A Kráó/
"Vagy, élesítsük még a kérdést: van a világon egyáltalában valami rút, amit a természet alkotott?"
/A Kráó/
"Nagytiszteletű Scrogs Melchizédek úrnak volt egy leveli békája, mely egy befőttes üvegbe ideiglenesen véglegesítve, meteorologiai észleletekkel töltötte a legtöbb idejét. Mint tudvalevőleg minden szaktudós, úgy mister levelibéka sem adott sokat a viseletére. Nem csak hogy a vízben úszkálás alatt; de még mikor a lajtorján felmászott is, a legkezdetlegesebb követelményeit is az illemnek figyelmen kívül hagyta.
Ez alkalomból tünteté ki miss Dezdemona szabászati tehetségének kifejlett voltát s egyúttal erkölcsi érzületének alapszinezetét: egy darab zöld selyemből a legtökéletesebb úszó jelmezt varrva a hidegvérű természetbúvár számára."
/Csel-csal/
"Már mindenesetre nagyobb dicsőség, ha az ember magasról lépeget lefelé; mert akkor a fejét hátravetheti; míg a ki alulról hág fölfelé, annak a fejét le kell hajtani."
/A nagyapa várkastélya/
"A bálkirálynéság olyan, mint a pünkösdi királyság: csak egy esztendeig tart. A ki az idei farsangon bálirályné volt, az már a jövő farsangon nem lehet az. Annak férjhez kell menni. S minthogy bálkirály is van: tehát nagyon könnyű kitalálni, hogy kihez? Ez az eljegyzés per procura*: a hogy uralkodó családoknál szokás."
/A nagyapa várkastélya/
* meghatalmazás alapján
"A természettudósok feljegyzései nyomán találunk egy sajátszerű tengeri állatot, a melynek neve 'Salpa'. Ennek az ivadékai a tenger mélyében úgy világítanak, mint egy úszó lángtömeg: az egyik hengeralakú, a másik csillagforma, meg másik ollót mímel, vagy ágasbogas meduzafőt. […] Hát ezeknek az a különös sajátságuk, hogy a fiak nem hasonlítanak az apákhoz, hanem mindig az unokák a nagyapákhoz: a csillagsalpának négyszög fia lesz, hanem aztán megint csillag unokája."
/A nagyapa várkastélya/
"Egynek a fején pedig a korona fog ragyogni, melyről azt beszéli a legenda, hogy angyalok hozták a csillagos égen keresztül, a tejúton elcsusztak vele, a korona a földre esett: igen! arra a csillagra, a mit nagy kezdőbetűvel 'Föld'-nek neveznek; estében görbült el az ormát diszítő kereszt."
/A legdrágább öltöny/
"… ha a lengyel szavát adja a jó barátjának, hát tűzbe, vizbe megy érte; ha szavát adja az ellenségének, hát visszatér hozzá a fogságába; ha szavát adja a zsarnokának, hát tűri a nyakára tett jármot: — hanem ha szép lánynak adta a szavát, akkor elfelejti azt, a mint a sarkán megfordult."
/Kétszer kettõ — négy/
"Hogy ragyog a leány szeme, mikor tánczosa szemébe néz! Mintha szemeikkel tartanák egymást fogva. Ez a mazurkának a varázsa. A levente megáll középen, karjait összefonva, táncosnéját elbocsátja magától, a ki őt körben körüllejti. De az alatt is folyvást leventéje szemébe néz a leány, s e szem varázsával visszahagyja magát vonni hozzá. S akkor úgy tesznek, mintha suttognának egymással."
/Kétszer kettő — négy/
"A ki cifra kalapot akar viselni, annak sokat kell azzal jobbra, balra, felfelé és lefelé köszöngetni: én az én capellumomat nem veszem le ember előtt soha."
/Kétszer kettő — négy/
"Igaz, hogy nálunk vízzel főznek s nem dobják el a kenyér haját, s ha megkopott az öltöny, megfordítják a viszáját s úgy viselik: hanem aztán a lelkipásztor ott ül mindig az első ülésben; és senki fiával nem ül hátulsónak szemközt, mint egyedül az Isten fiával."
/Kétszer kettő — négy/
"Az indus brahmai hit szerint minden földről elköltözött szellemnek, mielőtt a 'Visnu' paradicsomába bejuthatna, elébb a nagy Dábao-fa alá kell menni, bűnhödés végett. A Dábao-fának minden levelére fel van írva egy bűne az embernek; s a mint azt a nagy fát a szelek istene, a 'Csiva' megrázza, a vétekjelző levelek egyenkint lehullanak a bűnhödő fejére. S a Dábao-fa levele sújt, mint a villám; mar, mint a kigyó; csíp, mint a skorpió; ráz, mint a hideglelés. S azt egyenkint, levelenkint kell végigszenvedni, kinek mennyi bűne van felírva."
/Vén emberek nyara/
"Ha költeményt írnánk, előidézhetnők emlékezetünkből azokat a csodás májusi éjszakákat, a midőn a szép csillagos égen szálltak erre, szálltak arra a vérveres csillagok, sziporkázó tűzfarkot húzva maguk után (paródiái a titokteljes tűzmeteoroknak), a hol lecsaptak, földrengető dörgést s villámlobbanást támasztva."
/A női honvédhadnagy/
"Uraim! A miket önök a párisi 'moulin rouge'-okban meg a 'closerie des Lilas'-kban láttak és tapasztaltak, az mind 'gyermekbál anyai felügyelet mellett' azokhoz az amsterdami tánczvigalmakhoz képest, a miket a hazatérő matrózok rendeznek."
/Elizianna/