"A tengerésznek a pénze csak a szárazföldön pénz: a tengeren mit venne rajta? Minden napra kijár a maga osztályrésze: a matróz ugyanazt a kétszersültet és szárított halat eszi, a mit a kapitánya, s azt a meszes vizet és brandyt issza rá, a mit a tisztjei. A mit aztán három hónap alatt keresett, azt tiz nap alatt el kell neki költeni, a míg a hajószállítmányt betöltögetik. Ez a tiz nap az ő farsangja."
/Elizianna/
"Minden a másé: enyim csak az álmom."
/Soha nem egyedül/
"Sonkával és filozófiával minden helyzetet elfogadhatóvá lehet tenni."
/Soha nem egyedül/
"Nincs olyan szép gondolatja a teremtésnek, mint ez, a mi éppen mindent elemészt: a láng!"
/Soha nem egyedül/
"Azt mondom, hogy nincs annál nagyobb uraság, mint mikor az ember maga szolgálja ki magát. Az a hatalmas ember, a ki senki szolgálatára nem szorul."
/Soha nem egyedül/
"Mikor legelőször láttuk egymást Komáromban, én kilencz esztendős voltam, ő tizenkilencz. Ő már akkor a tudóstársaság babérkoszorúját viselte, drámája a száz aranyas pályadíjjal lett kitüntetve. (Akkor még a száz aranyat ezüst billikomban adták a szerzőnek.) Hejh, de szép nyalka legény volt! Hozzánk is ellátogatott, tartottuk a rokonságot. Apám odaállított eléje. Neki is van egy fia, a ki már verseket ír. Lenczi akarta azt látni. Előadatták azt velem. Egy, az utczán kiabáló, félbolondra irott vers volt: nyolcz soros. Tóth Lőrincznek tetszett, elhozta magával Pestre s egy hét mulva megjelent versem a Jelenkor Társalkodójában, alányomtatva authenticusan: 'irta Ásvai Jókay Móricz, kilencz esztendős, Rév-Komáromban' ."
/Soha nem egyedül/
"Alig hunytam le a szememet, már ott volt előttem Majmuna, az álomtündér. Mindgyárt ráismertem a nagy denevérszárnyairól, a mik egyik láthatártól a másikig érnek. Felültem a hátára. Hetet csapott a szárnyaival, a hetediknél aztán már ott voltunk a hetedik égben.
Az öreg Mahomed próféta maga ült az ajtóban s szedte a belépti díjat. Tőlem is követelte az egy dénárt arab értékben.
A Majmuna tündér odasugott neki a fülébe: 'Ingyenjegyes! Reporter."
/Majmuna, az álomtündér/
"Egyszer azonban támadt a magyarok közül egy tudós férfiu, a kinek bizonyosan a bazilikus nyalta meg a fülét, mert minden török, persa és arabs szót megértett."
/Majmuna, az álomtündér/
"Hanem hát a harag rossz tanácsadó, de a büszkeség még rosszabb."
/Petõfi eszmecsírái/
"Egy kardvágás, mit jó barát adott, beheged; kibékülünk, ismét jóbarátok leszünk; de a seb, mit a toll hegyével ejtettünk egymáson, nem gyógyul be soha."
/Petőfi eszmecsírái/
"Ha a márcziusi napok diadalmámoráért elvesztettem azt a szeretetet, a mely egy íróra nézve oly drága, a közönség szeretetét, nyertem helyette mást, mely azt dúsan kárpótolta. A márczius tizenötödiki nap legválságosabb órájában hozott össze a sors azzal a nővel, a kivel lelkem, életem összeforrt."
/Petőfi eszmecsírái/
"és Petőfi megbukott a szülötte városában. És ő azt hitte, hogy pokoli ármány buktatta meg, nem akarta elhinni, hogy a gubás polgártárs nem ismeri azt a versírót, a ki őt jobbágy sorsából felszabadítá, hanem a papnak a fiát ismeri, — derék termete van."
/Petőfi eszmecsírái/
"Petőfi, mint Júlia férje tért vissza a fővárosba. [...]
És Júlia, mondhatom, hogy nemcsak a saját erényét őrizte szigorúan, hanem még az enyémet is. Ha egyszer egy vacsoráról elmaradtam, másnap olyan keresztvallatás alá fogott, hogy azt sem tudtam a sok igazság közül, melyiket adjam elő védekezésül."
/Petőfi eszmecsírái/
"S szeretők között a gyűlölet nem egyéb, mint megkövesülése a szerelemnek. "
/Petőfi eszmecsírái/
"Sziv ügyében, szerelemben tanácsot se ne kérj, se ne adj."
/Petőfi eszmecsírái/
"— Barátom: 'a szerelem a nap, a barátság az árnyék; az árnyékod követ mindenüvé, a merre jársz; de elejbéd nem áll, míg napoddal szemben állsz.' "
/Petőfi eszmecsírái/
" Magyarországnak összes nagy embereit együttvéve nem szerettem annyira, mint Petőfi Sándort."
/Petőfi eszmecsírái/
"Egyszer láttam a villámot megszületni.
A legközvetlenebb közelségből, alig hat lépésnyire tőlem.
Egész családom együtt volt: nőm, leányom és egy nevelt leányunk.
Egy hatalmas nyári zivatar után, künn állunk az istenhegyi nyaralónk nyitott verandáján, gyönyörködve az elvonuló fergeteg pompájában. A bakacsinkék felhőkárpit eltakarta az egész vidéket: alatta fehér párafoszlányok lebegtek, mint szellemalakok, a kik ki vannak zárva az égből. Egy-egy néma villám pislant meg néha a felső sötétségben olyan távol, hogy a hangja nem hallattszott hozzánk. A zápor az Istenhegyen megszünt már. A veranda alá menekült fecskék kezdték próbálgatni ázott szárnyaikat. Az egész lég tele volt ózonnal.
Ekkor ott a mi verandánk előtt, ember magasságnyira a földtől, támadt egy szikra, lapda nagyságú; inkább nevezhetném kigyulladt csillagnak, mely egy feloszthatatlan perczig a szivárvány minden szineiben sziporkázva 'állt' előttünk, szétágazó szimmetrikus sugáraival hasonló egy virágkehelyhez, gyönyörködtető és nem ijesztő. Az Isten játéka! Születése perczében a hangja nem volt egyéb egy erős, pattanó zengésnél; a villámgyermek sir! A tovább folyó perczben ha felénk fordul, mind halva vagyunk! Nem! oldalt czikázott s aztán éles szögletbe törve, lecsapott az ezer lépésnyi távolban levő Mártonhegyre. De már akkor lángoszlop lett belőle s égrepesztő dörgése miatt reszketett alattunk a föld: már akkor az Isten haragja volt!"
/Petőfi eszmecsírái/
"Az isteni eredetű múzsa, a szűz erényű muzsa, a szent pieridák berkének istennője senkit sem hevít már; elfoglalta helyét a szíveinkben az a festett képű, csapodár hetaera, az az utálatos, hazug, szívtelen bálványa a mai kornak: a politika. Ma csak annak az oltárán áldozunk."
/A szatyor/
"Hát biz a szatyor nem valami elegáns bútordarab; azt nem viszik be a szalonba; nem akasztják fel a boudoir kandelábereire, az még nem is előszobaképes, azt még a konyhában sem engedi letenni a szakácsné, hanem kinn végez vele; a szatyor a kosarak nemzetsége között a pária."
/A szatyor/
"Jókainál különben is meg lehetett bámulni, hogy egy hallásra képes volt valamit éppen úgy előadni, mint azt előtte elmondták. Ehhez járult még az a nem mindennapi képessége is, hogy a legolvashatatlanabb írást is olyan folyékonyan fel tudta olvasni, mintha külön kulcsa lett volna hozzá."
/ Váli Mari: Emlékeim Jókai Mórról /
Jókai a Svábhegyen siller (kastélyos) bort termesztett.
Sillerbor
(kastélyos bor), szinére nézve a vörös bor és fehér bor között áll. Ha a kadarka nem volt eléggé érett, vagy ha a cefre nem állt elég ideig a törkölyön, vagy végül, ha a fehér szőllővel együttesen dolgozzák fel: világosabb vörös szinü bort kapunk, mely azonban csak belföldi fogyasztásra való s külföldön nem értékesíthető.
/Pallas Nagy Lexikona/
"Ugyan hagyjátok el! mit csodálkoztok az én foglalkozásomon! hiszen csalom a világot vele! Úgy teszek, mintha kertészkedéssel foglalkoznám pedig éppen azalatt születnek a legszebb godolataim, míg így muttyogni láttok."
/Váli Mari: Emlékeim Jókai Mórról/
"Hát aztán így ozsonnáztam én együtt három ideálommal egyszerre: a nagymamával, a leányával és az unokájával, akik mind énrólam nevezték el a kegyenc rózsafáikat.
... Ezt csináljátok utánam, fiacskáim!"
/Három rózsafa/
"A világegyetem összes ragyogó csodái között nincs, aki úgy dícsérje a teremtőt, mint a rózsa."
/Három rózsafa/
"megajándékozott a rosicruciánusok titkos rendjelével, melyről azok minden földön egymásra ismernek: négy rózsa keresztbe állítva, közepette e betűk: R † C. "
/A drágakövek/
"Ez a rhabdomantiát meglehetős sikerrel űzte, bűvös vesszejével rejtett érczbányákat s ásványos forrásokat fedezett fel, egyszer magam is tanúja valék, midőn a vízirányosan lefektetett mogyoróvessző egy helyen elkezdett minden látható külbefolyás nélkül magától reszketni, - azon a helyen egy gazdag ezüst bánya érre találtak."
/A drágakövek/
"Erre az egész égboltot áthidalta egy ragyogó szivárvány, aminőhöz hasonlót én nem láttam soha. Valóságos 'istenek hídja'. Nem hét, de hetvenhét szín ragyogott abban, és olyan lánggal, hogy a belenéző emberek arcába vízsugárt vetett, s ahol az egyik szivárvány elvégződött, megfordított színsávjaival kezdődött a második, és így fel, fel az ég végtelen magasáig, egyik fénykör a másikat felváltva; s aztán ez az egész csodatünemény visszatükrözött a tenger felszínén; úgy, hogy egy egész teljes 'kör' ragyogott előttünk, lánggal égő minden színpompájában s e körnek a belső szérűje olyan volt, mint a megolvadt arany, melynek hátteréből a sorrentói házak, kertek zománcszínekben tünedeztek elé."
/Utazás egy sirdomb körül/
"Az éhség nálam ritka vendég; pedig de szeretek vele egy asztalnál ülni."
/ /Utazás egy sirdomb körül/
"Ad vocem: 'szebbik fél'. Nemcsak nekem, de minden idegennek feltűnik az, hogy a nápolyi köznép között milyen ritkaság a szép női arc. A budapestiek és a bécsiek különösen el lévén e tekintetben kényeztetve. – Ah, de itt látok egyet szembejönni: ez valódi típusa az olasz szépségnek. Tojásdad arc, félhold szemöldök, nagy fekete szemek, csigabiga száj. Kár, hogy apáca. Azért mégis a szemébe nézünk. Elismerem, hogy biz ez bűn. A Biblia szerint a szemeinkkel is lehet vétkeznünk. Ámde nyomban követi a bűnt a büntetés. ('Scelestum poena, pede claudo.') Csakugyan sánta. Egy öreg, tiszteletgerjesztő, ráncos képű apáca biceg a fiatal háta mögött, aki, észrevéve fenyítést érdemlő szempillantásomat, rögtön odalibben elém, s kiránt a skapuláréja alól – no – nem egy tőrt, hogy a szívembe üsse; hanem egy perselyt, s azt megzörgeti az arcom előtt; s rögtön megveszi rajtam bűnöm zsoldját. Fél lírám bánta meg e tiltott tekintetet."
/Utazás egy sirdomb körül/