"Mindenkit a saját hite üdvözít."
/Utazás egy sirdomb körül/
"Mindenkit a saját hite üdvözít."
/Utazás egy sirdomb körül/
"Délfelé aztán előjön nyolc gyalog trombitás, s vidám allegrettót harsogtatva összegyűjti s hazaviszi az egész dandárt. Jó, hogy az olaszokkal barátságban vagyunk; mert ha ellenségeik volnánk, ettől a tábori muzsikától csakugyan elszaladnánk."
/Utazás egy sirdomb körül/
"Pedig hiszen éppen azért haragudott a kopasz Caligula a kecskére, mert 'ennek' a 'hajából' szokták készíteni a parókát. Ezt én a magam kárán tanultam meg, amidőn egyszer csak elkezdett az álhajam zölddé válni. 'Mi a csoda ez? Hiszen nem vagyok én tengeri hamis isten, hogy zöld legyen a hajam.' "
/Utazás egy sirdomb körül/
"siettünk a klasszikus Avernus tavát meglátogatni. Virgilius Maro nagyapánk idejében itt volt a pokolba való bejárás – ingyen; – most már belépti díj mellett."
/ /Utazás egy sirdomb körül/
"Rossz szívű az ember! Magamról tudom."
//Utazás egy sirdomb körül/
"Megismerni Nápolyt szaglóműszerekkel! [...] Ez itt a pokol parfumerie-boltja; az ember nem képzeli, hogy annyi változata lehessen a rohoda illatnak, melyek között a cserző csáva bűze még légtisztító ámbra!"
//Utazás egy sirdomb körül/
"Megszoktuk a földet nevezni anyánknak; pedig mennyivel több életet hord magával a tenger; óriásai mennyivel nagyobbak a föld óriásainál; tárháza az emberiség felét táplálja; otthona mindegyiknek, ez a minden népek közös hazája, amit nem osztanak határokra a nagyhatalmak, aminek térképéről nem törölnek le nemzeteket a szent szövetségek: a szabadság megisteniesült jelképe."
/Utazás egy sirdomb körül/
"Ah! Ha én a tenger mellett lakhatnám, dehogy írnék többet, mindig a tengert bámulnám. Ezt az örökké egy, és mégis más világot."
/Utazás egy sirdomb körül/
"még a füstfaragó gyerek is visít, hogy 'Itt a kéményseprő!' (Bizonyosan az én kalapomat nézi kürtőnek.)"
/Utazás egy sirdomb körül/
"Valahol azt írtam, hogy amidőn elveszett a régi paradicsom, azt mondá az ember az Istennek: 'Mármost csinálunk újat!', s ketten megalkották — Itáliát. — No, ha Itália a paradicsom, akkor Flórenc benne a 'tudás fája'. "
/Utazás egy sirdomb körül/
"Tegyünk különbséget a szó között. Igazat mondani becsületes ember dolga mindenkor; az igazat megmondani: erős jellemű ember feladata, kellő alkalommal; hanem az igazat elmondani, akár kívántatik, akár nem: ez a bolondság."
/Utazás egy sirdomb körül/
"Hanem egy dolgot csakugyan mégis meg kellene tudni, amely minden emberi létnek a végcélját képezi. Más európai vendéglőkben az ilyennek az ajtaja két nagy zérussal szokott megjelölve lenni; itt más szokás dívik: az ajtó ki van tárva, s kilincsénél fogva madzaggal egy ablaktáblához hozzá kötve, s midőn azon belép az éjjeli vándor, gyertyája egy nagyszerű csarnokot világít meg, egy tágas porticust, melynek hátteréből méltóságteljesen emelkedik ki egy magas zsámolyon nyugvó trónus, körülszárnyalva félkörben alacsonyabb ülőhelyekkel, melyek közül nem hiányzik az a gitár alakú lovagló szék sem. Egész társaság számára van itt berendezve. Table d’hôte a posteriori. Igazán praktikus egy intézmény! De hogy a díszes localitás üres óráiban is a közcélra szolgáljon, egy része függönnyel el van rekesztve; s az ott a pincérek alvóhelye. Hogy semmi sincs új a nap alatt, azt már tudom, hanem árnyékban még találni néha meglepő dolgokat."
/Utazás egy sirdomb körül/
"Ugy szoktam leginkább elaludni, hogy az egyik kezemet a fejem alá, a másikat a homlokomra teszem. Ez sem használt."
/Utazás egy sirdomb körül/
"Az álom nem igaz: de igazságos."
/Utazás egy sirdomb körül/
"Máskor a gyötrelmes álommese folyamán eszembe jut, hogy hisz ez csak álom, s nekem teljes akaratszabadságom van rá, azt, ami engem bánt, kiigazitani, s ráparancsolni magamra, hogy álmodjam jobb kimenetelt; s ha nem akar a hippogriff engedelmeskedni, azt mondom: nem nézem azt tovább, és fölébredek. Tudom provokálni, tudom legyőzni az álomtündért."
/Utazás egy sirdomb körül/
"Én azonban ily nagy tekintélyek ellenére is bátor vagyok azt állítani, hogy az álmoknak joguk van az élethez, s mindaz, amire visszaemlékezünk, hozzátartozik az életünk történetéhez."
/Utazás egy sirdomb körül/
"A múlt évben igen jó szüretünk volt: pompás borom lett, és sok. (Ezt sem azért mondom, mintha vásárt akarnék vele csapni, nem. Magam iszom meg a jó barátaimmal: ezután arra adom a fejem. 'Igyunk, Nagyúr! Nem boldog a magyar!' – Ez ugyan nem igaz; mert a magyar relatíve más földlakóhoz mérten elég boldog; hanem azért igyunk: ez már igaz!)"
/Utazás egy sirdomb körül/
"Negyedik arckép Nyáry Pálé. A 48-as örömnapokban lett e kép falamra felfüggesztve, ő, aki nekem mint jellem, mint férfi ideálom volt; akiről azt írtam, hogy „vas ember”, akit láttam dacolni a sors minden viharaival; láttam bátran megállni a helyét, ott, ahol a legbátrabbak is megremegtek; magam hozzá támaszkodtam, mikor a földet éreztem ingadozni a lábam alatt; aki úgy szeretett, mint a fiát, s én őt úgy, mint apámat; akiről azt mertem egyszer mondani, hogy, íme, itt egy ember, akit a sors arra választott ki, hogy minden csapását kipróbálja rajta! És mikor a sors csapásai megszűntek, vagy legalább megenyhültek; amikor visszaadatott, ami legdrágább, a szabadság és a becsültetés, akkor Nyáry Pál egy rossz napon saját magát levetette a tarpéji szikláról, hová semmi ítélet nem küldé."
/Utazás egy sirdomb körül/
"Az a szoba, ahol én dolgozom, körös-körül van díszítve csupa merő öngyilkosok arcképeivel, mindenféle rámákba foglalva. – Azok pedig nem úgy kerültek a négy falamra, mintha én valami különös szenvedéllyel gyűjteném azoknak az arcképeit, akik valamely nevezetes öngyilkosság által tették magokat hírhedetté. – Nem! Ezek akkor, amidőn arcképeiket a szobám falára akasztottam, mind ország-világ bámulta nagy emberek voltak, körülragyogva a dicsőség fényétől; némelyik kedves jó barátom, rokonom, pártfogóm, kiket a nemzeti kegyelet tüntetett ki azzal, hogy arcképeiket megörökíté; s csak azután következett el rájuk az a végzet, hogy saját kezükkel törjék be azt az ismeretlen kaput, mely egy, testünkkel elérhetetlen világba vezet."
/Utazás egy sirdomb körül/
"Mikor legelőször az iskolába felvittek, gyáva gyerek voltam, minden pajtásom kifogott rajtam. Szokás volt gúnyneveket adni egymásnak. Nálam nem volt rá szükség, elég volt a keresztnevem csúfolódásnak. „Móó-ric!” Sírva kerültem haza. Panaszt tettem az apámnál, hogy miért kereszteltek engem Móricnak, hogy csúfol vele minden gyerek. Akkor aztán az apám térdére vett, megmondá, hogy azért választotta a számomra ezt a nevet, mert ezt a legvitézebb magyar hős viselte, akinek története még akkor élénk emlékezetben volt: Benyovszky Móric, és aztán elmesélte nekem e csodaember történetét. Nem szégyelltem aztán többé a keresztnevemet; aki csúfolt érte, az üstöke bánta."
/Utazás egy sirdomb körül/
"Ugyanis bátyám előtte való évben Debrecenben járt és akkor kivitték Pallagra, hol az állam kapálás által nemesitette a buzát. A Petőfi-telepre érve, látja bátyám, hogy a barázdába vetett buzát kapálják, kiveszi a bátyám a kapás kezéből a kapát és azt mondja:
— De már én is megkapálok egy barázdát a Petőfi szántóföldén.
Ezt az ő általa kapált buzatermést küldték el bátyámnak egy kis üvegládikában. A láda tetején volt az irás: 'Jókai nemesitett buza a Petőfi-parcellából. 1882'. Ezt a kis buzaládát mindig iroasztalán tartotta és mikor a buzát megkapta, azt mondta:
— Na most már örökké fogok élni, mert a buza tovább él, mint az iro, hisz az ezeréves buzát, ha elvetik, kikél. Istenem, ezer év mulva engem is megtermékenyitenek. "
/Jókay Jolán visszaemlékezései/
"Volt egy fekete táblás nagy könyve, mely kulccsal záródott, arra ez volt felírva: 'Halálom után 100 év mulva felbontandó'. Sokszor említette, hogy azon fekete könyvben sok olyasmi van feljegyezve az életéből, mely sok ember dolgát feltárja"
/Jókay Jolán visszaemlékezései/
"A török-orosz háboru alatt volt a török testvérek fogadása, mire bátyámat is felkérték, de ő lemondott, sőt figyelmeztette a fiatalságot, hogy ne csináljanak tüntetéseket. Erre az lett az ifjuság válasza, hogy beverték ablakait, éjjel macskazenét adtak és agyondobálták az alacsony házat sárral. Ez bátyámat nagyon bántotta és elmondta, hogy érdemes volt a szabadság megszerzéséért küzdeni?
— Életemmel játszottam érte és most, mikor csak óvom az ifjuságot, sárral dobál felém. Hálátlan nemzet ez az én nemzetem."
/Jókay Jolán visszaemlékezései/
"Csendes fái alól lenézett a városra, annak ködös és füstös levegője fátyolként borult a városra. Elmondta, hogy az a nehéz levegő még a házakat is agyonnyomja, nemcsak az ember lelkét, mennyivel jobb itt a természet szépségei között! Ilyenkor nem kellettek neki a kedvenc ételei sem. Este a nagy teleszkópjával vizsgálta a csillagokat és magyarázta, hogy melyik mi, az a Cassiopeia, a nagy fényes a Saturnus és ugy tovább és elmondta, hogy minden csillagban egy-egy világrész van és mily boldogok ott az emberek, örökké élnek és sohasem öregszenek meg."
/Jókay Jolán visszaemlékezései/
"De meg minden apróságot, mely valami emlékhez kötötte, nagyon őrzött. Például volt egy tüskésdisznó sörtéjéből készült tollszára, talán még a forradalom előtt vette, mert azt talizmánnak tartotta s nagyon féltette. Sokszor elmondta: 'El ne vegyétek a disznótollamat.' Ezt a tollszárt vitte magával a börtönbe is. Mikor én férjhez mentem és a házassági szerződést kellett volna aláirni, az ő dolgozószobájában voltunk, bemártja a kedves tollszárában lévő tollat a tintába és kezünkbe adja a tollat a szerződést aláirni. Mikor az megtörtént, kezébe veszi a tollat és azt mondja: 'Na ezt nektek adom, de megőrizzétek ám, mert ez nekem sok dicsőséget szerzett!' "
/Jókay Jolán visszaemlékezései/
"[...] csak bátyám szobájába nem lehetett bemenni, az mindig zárva volt, mert iroasztala tele volt apró papirszeletekkel és kinyitott jegyzőkönyvekkel, meg asztala körül egymásra rakott tudományos könyvekkel, melyből dolgozott és meritette az adatokat regényei számára. Ezekhez a világért nem volt szabad hozzányulni, csak ugy lehetett letörülni, ha ő is ott volt."
/Jókay Jolán visszaemlékezései/
"Róza néni ajánlotta, hogy csináltasson magának parókát, az megóvja a fejét, a szobában ne viselje, csak ha kimén a háztól, mert a feje meghül akkor is, ha az utcán ösmerősnek köszön kalapemelgetéssel. De erről még hallani sem akart bátyám. Végre is sok beszéd után titokban elment és készittetett egy parókát:
— Nahát megfejeltettem magamat, de most mást ne kivánjatok tőlem. Most már két fejem van, egy téli és egy nyári."
/Jókay Jolán visszaemlékezései/
"[Jókai] A szerkesztőségbe küldözgette a kéziratokat, ezeket az ágyban irta, nekem kellett felolvasni, de finom betüit, melyeket az ágyban irt reszkető kézzel, nem rögtön találtam el, meg-megálltam, ezért nagyon haragudott. Azt mondta, ugy kell olvasni, hogy az ember az első szótagot nézze meg, a többit mondja utána és ő tényleg ugy olvasott, az első szótagból kitaláta a szó fonalát."
/Jókay Jolán visszaemlékezései/
"Bátyám az ebédnél mindig szép kockákat vágott kenyeréből, oly méltóságteljesen evett, lassan és nagyon keveset."
/Jókay Jolán visszaemlékezései/
"1871-ben készült el a balatonfüredi villa. Bátyám gyakran elrándult Füredre az épitkezést megtekinteni. [...] Az épitész mindig tégláért irt bátyámnak, bátyám nem tudta elképzelni, hogy hova teszi az ember azt a sok téglát? Talán két házat is épit belőle? Elmegy ismét, hát nagy csodálkozására látja, hogy a falak egy méter szélesek és hat méter magasak, hát kérdi a Sturm uramtól:
— Maga talán templomot rak nekem? Hova az egekig akarja rakni a falat? Most már elég legyen a téglából, rakják fel a fedelet."
/Jókay Jolán visszaemlékezései/